Itt találod az összes cikket a „Magyar Légierő” témában!
1995. szeptember 13-án este összeütközött a levegőben a Magyar Légierő két gépe. A 16-os oldalszámú Szu-22-es hajtóműve az ütközés következtében leállt, az újraindítása sikertelen volt. A gép Kapoly közelében lezuhant, Katona István őrnagy sikeresen katapultált. A másik gép a 14-es oldalszámú MiG-23UB volt, amelynek az ütközéskor súlyosan megsérült a függőleges vezérsíkja, így a gép oldalkormánya is. A fedélzeten az első ülésben Katovics Balázs százados, hátul Mizsei Mihály százados foglalt helyet. A sérült géppel visszafordultak Pápára, de a leszállóirányra történő fordulás után instabillá vált a gép és lezuhant. A becsapódást nem élték túl a pilóták…
A Magyar Honvédség forgószárnyas képességének fejlesztése mérföldkőhöz érkezik az idén, ugyanis megkapjuk az első H225M típusú helikoptereket. A konstrukciót korábban már bemutatták az Aranysas magazinban, azonban most kicsit más szempontok alapján vizsgáljuk: a jelenleg hadrendben álló Mi-17-eshez viszonyítva.
Katonai tiszteletadással fogadták a Horvátországban, kiképzés közben helikopter-balesetben meghalt magyar katonák földi maradványait kedden, Szolnokon.
A június 21-én, Horvátországban, kötelességteljesítés közben lezuhant magyar H145M típusú helikopter elhunyt személyzete.
2023. június 21-én, szerdán lezuhant a Magyar Légierő egyik H145M típusú könnyű, többcélú helikoptere Horvátországban. A Honvédelmi Minisztérium hivatalos közleményei!
A NATO történetének legnagyobb légierős gyakorlatán vesz részt a magyar légierő Németországban június 12-23. között. Az Air Defender 2023 során, a transzatlanti szolidaritás jegyében, 25 nemzet 10 ezer katonája 250 repülőgéppel gyakorolja a légi műveleteket az európai légtérben.
Idén nyáron megérkeznek a Magyar Légierő Airbus H225 típusú, közepes, többcélú helikopterei - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közösségi oldalán, miután tesztlövészeten kipróbáltak egyet április 6-án, csütörtökön, a nullaponti lőtéren.
Tizennégy magyar Gripen állt egymás mellé felsorakozva a kecskeméti (akkori nevén) MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állóhelyén. A nem mindennapi látvány nem mindennapi alkalomnak szól: a mai nap, 2008. január 28. fontos mérföldköve a magyar Gripen-programnak. Ezen a napon ünnepélyes keretek között vette át dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a teljes flotta dokumentációját svéd kollégájától, Sten Tolgfors védelmi minisztertől.
Befejeződött a Magyar Légierő balti légtérellenőrzési küldetése, amelyet a NATO Baltic Air Policing (BAP) missziójának keretében láttak el a magyar Gripenek az elmúlt négy hónapban; a magyar vadászokat vezető nemzetként a Lengyel Légierő váltotta fel csütörtökön a litvániai Šiauliai-ban.
2022. november 17-én újabb mérföldkövet jelentő esemény történt a magyar H225M programban, hiszen ezen a napon teljesítette szűzfelszállását a Magyar Légierő részére készült első H225M közepes, többfeladatú forgószárnyas Franciaországban.
A Magyar Honvédség Parancsnoksága Haderőtervezési Csoportfőnökség (MHP HTCSF) - mint a KC-390 Katonai Szállítórepülőgép Képességfejlesztési Program szakmai felelősének vezetésével - szakértői szintű katonai delegáció látogatott a brazíliai Gavião Peixotoba, az Embraer telephelyére szeptember 19-21. között.
A COVID-19 okozta vírushelyzet miatt két év szünetet követően rendezték meg a dél-angliai Fairfordban a világ egyik, ha nem a leghíresebb légi parádéját, a Royal International Air Tattoo-t.
Augusztus 1-től újra a Magyar Honvédség légiereje biztosítja négy hónapon át a balti légtér, Észtország, Litvánia és Lettország védelmét, négy Gripen vadászgéppel.
Az ötödik generációs vadászbombázó repülőgépekkel együtt érkeztek azok a „csodasisakok”, amelyek alapvetően változtathatják meg az információk megjelenítését és feldolgozását. De mit is lát repülés közben a szerencsés pilóta?
A Magyar Honvédség történelmének legsokoldalúbb szállítórepülőgépeit állítja hamarosan hadrendbe. A két KC-390 Millennium Kecskemétre érkezése azonban a teljes program egy állomása csupán – előtte és utána is sokan és sokat dolgoznak azért, hogy a projekt sikeres legyen.
Az Airbus H145M helikopterekkel nem csak könnyű szállítási kapacitásra tett szert a Magyar Honvédség.
2010. december 7-e szomorú dátum azok számára, akik elhivatottan, szakmai hozzáértésük maximumát nyújtva üzemeltették a Magyar Légierő elmúlt éveinek meghatározó típusát, továbbá azon rajongók számára, kiknek a MiG-29 volt az igazi vadászrepülő. 11 éve így írtunk a típus nyugdíjazásáról.
A Magyar Honvédség Parancsnoksága Haderőtervezési Csoportfőnökség vezetésével november 8-10. között szakértői szintű katonai delegáció látogatott Gavião Peixotoba, az Embraer brazíliai telephelyére.
A kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató díszvendége a svéd védelmi miniszter volt, és a Magyar Légierő vadászgépeinek gyártója is több érdekességet mutatott be pavilonjában.
A Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót követő hétvégén már Szlovákiára figyelt a magyar repülős közösség: a SIAF megszokott helyszíne sok év után változott, hiszen 2021-ben Malacky légibázisára várták az érdeklődőket.
Hatalmas sikerrel zárult a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten. A levegőben és szárazföldön egyaránt lenyűgöző programok bebizonyították, hogy a mai Magyar Honvédség már egy modern, ütőképes haderő.
Légierőnk következő új típusának első példánya hamarosan elkészül. Az Airbus Helicopters H225M az ősrégi Mi-8/17 váltótípusa lesz, így a szovjet eredetű forgószárnyasainktól búcsút lehet majd venni.
2021. augusztus 15-én, vasárnap Szlovéniában repüli idei első külföldi bemutatóját a Magyar Légierő Gripenje. Az AEROS airshow programját ismerhetik most meg Olvasóink!
2021. augusztus 28-29-én rendezik meg Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót, melyen láthatjuk majd a Magyar Légierő két Gripen demo pilótáját, Majerik Máté főhadnagyot és Szentendrei Dávid századost.
Manapság egymás után jelennek meg lélegzetelállítóan szép fotók a harci repülőgépekről valódi környezetükben: a kék égen. Igaza van Antoine de Saint-Exupérynek, az égbolt pilóták nélkül tényleg csak üres levegő.
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően a légierő is régen várt fejlesztési pályára állt. A legnagyobb kihívás a megfelelő személyi állomány toborzása, kiképzése és képzettségének szinten tartása lesz.
Egy évvel rendszerbe állítását követően első nemzetközi gyakorlatán vesz részt a Brazil Légierő új katonai szállító repülőgépe, a KC-390 Millennium, mely típus a jövőben Magyarország légierejénél is hadrendbe áll majd.
A kormányközi megállapodás nemcsak Magyarországnak és Szlovákiának jó, hanem erősíti a NATO képességét is, hiszen a két ország légtere egyben NATO-légtér is – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután szlovák kollégájával aláírta a két ország közötti légtérrendészeti megállapodást november 30-án, hétfőn Pozsonyban.
Két darab KC-390 Millennium típusú, légi utántöltésre is alkalmas teherszállító repülőgépet vásárol Magyarország - jelentették be november 17-én. A magyar légierő a típus harmadik üzemeltetője lesz.
2020. november 17-én írta alá Magyarország kormánya és brazil Embraer azt a szerződést, melynek értelmében két KC-390-es típusú, légi utántöltésre is alkalmas, közepes katonai szállító repülőgépet vásárolunk.
Ha röviden, tömören akarjuk megfogalmazni az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ szerepét, kimondhatjuk: az itt szolgálók nélkül egy légieszköz sem emelkedne a magasba, nem teljesítene feladatot, s végül nem is szállna le. Persze a kép ennél sokkal árnyaltabb.
2020. augusztus 27-én, néhány perccel 10 óra után, kiképzési feladat végrehajtása közben érte el a szolnoki Airbus H145M-flotta összesített repült ideje az ezer órát.
A Magyar Légierő napján ünnepelték az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis területén található reptér fennállásának 80. évfordulóját augusztus 7-én, pénteken. A rendezvényen részt vett dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is.
Légierőnk légi szállítási kapacitását hosszú időn keresztül biztosították az 1974-ben rendszeresített An-26-os repülőgépek, amelyek további üzemben tartása már nehezen volt megoldható.
Az MH 54. Veszprém Radarezred, valamint az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ egybeolvadásával, képességeik megőrzésével, augusztus 1-jei hatállyal, dandárszintű szervezetként létrejön az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ.
2020. július 1-jén ünnepelték a magyar egészségügy napját, melynek kapcsán egy különleges ajándékkal kedveskedett a Kecskeméti Repülőbázis az egészségügyi dolgozóknak: A319-es repülésre invitálták a regisztrált csapatot, melyre július 9-én került sor.
2020. június 23-án, kedden lezárult egy korszak a Magyar Légierő életében: utolsó repülését teljesítette az An-26-os szállító repülőgép, az ikonikus típus egy különleges kötelékrepülés keretein belül mondott búcsút az aktív szolgálatnak.
A Magyar Honvédség utolsó, 406-os oldalszámú An-26-osa ma búcsúzott el az aktív szolgálattól, Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.
A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, 2020. június 11-én ünnepélyesen elbúcsúztatták az An-26-os katonai teherszállító-repülőgépet. A géptípus több mint negyvenöt éven át szolgált a Magyar Légierőben.
A 2020. június 8-i héten éjszakai kiképző repülést hajt végre a Magyar Légierő Gripen hajózó állománya. A keddi nap fotóiból állítottunk össze egy képgalériát Olvasóink számára.
A németországi típusátképzés, valamint a hazai felkészítés után sikeres elméleti és gyakorlati szakszolgálati vizsgát tett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis négy pilótája, akik április elején végrehajtották első, önálló repülésüket H145M típuson.
A napokban fejeződik be Magyarország második szerepvállalása a Balti Légtérvédelmi Misszióban, három év múlva pedig következik az újabb négyhónapos feladat a Baltikumban.
A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program légierőt érintő újításairól, a repüléstudomány napjainkban zajló katonai célú kutatásairól, de a piaci szereplők innovációiról is szót ejtettek azon a konferencián, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szolnoki intézetében rendeztek.
Elmélyíti kapcsolatát a magyar és a német légierő a védelmi területen; az erről szóló megállapodást február 5-én, kedden írta alá Kilián Nándor dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő haderőnem szemlélője és Ingo Gerhartz altábornagy, a német légierő parancsnoka a fővárosban.
A rendszerváltást követően a politika részéről is felerősödtek azon vélemények, hogy ideje lenne a honvédség vadászrepülőgépeit újabbakra cserélni. Akkoriban a magyar légierőben a MiG–21 bisz típus repült – ezzel látták el a fegyveres légtérvédelmi szolgálatot is.
A Mi-24-es évtizedeken át a csapatrepülők egyik jelképének számított. Harci helikoptereink ezen időszak alatt körülbelül 80 ezer órát töltöttek a levegőben. Összefoglaló a típus hazai történetéről.
A kilencvenöt éves Frankó Endre nyugállományú főhadnagy és Kositzky Attila nyugállományú altábornagy születésnapját ünnepelték október 7-én, vasárnap, Budapesten.
2009 után ismét Magyarország, azon belül is a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis ad otthont a Lion Effort 2018 elnevezésű, többnemzeti repülő harcászati gyakorlatnak, melynek kiemelt látogatói és sajtónyilvános napját rendezték meg a mai napon, 2018. október 2-án, kedden.
1993 őszén érkeztek az orosz államadósság törlesztéseként a Fulcrumok a kecskeméti repülőtérre. A kerek évforduló kapcsán Karmazsin Sándor ezredes, a repülőbázis parancsnoka és Varga Ferenc alezredes, a Légvédelmi Parancsnokság repülőfőnök-helyettese vállalkozott az akkor történtek felidézésére. Tanulságos történet következik az F-16-os ígéretektől a bilincsbe vert vadászpilótáig.
A magyar katonák hatalmas munkát végeztek azért, hogy elmondhassuk, hazánk ma a világ egyik legbiztonságosabb országa - jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a magyar légierő létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett állománygyűlésen, augusztus 11-én, szombaton, az MH Pápa Bázisrepülőtéren.
Sokan kétkedve fogadták az elmúlt időszakban egyre gyakrabban felbukkanó hírt, mely szerint több évnyi üresjárat után ismét feltámadhat a magyar harci helikopteres képesség a korábban leállított Mi-24-es flotta néhány példányának nagyjavításával.
Két évtized után újraindul a hazai felsőfokú pilótaképzés a 2018/2019-es tanévtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán - jelentette be az NKE Katonai Repülőintézet vezetője kedden Szolnokon, a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisán.
Spanyol égen fejlesztik tovább képességeiket az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótái. A TLP (Tactical Leadership Programme) történelme során először többek között magyar résztvevőkkel indította el aktuális repülési kurzusát.
2017. június 26-án, hétfőn egy régen várt lakóval bővült a RepTár kiállítása: a 05-ös oldalszámú MiG-29B a kora délutáni órákban, közúti szállítással indult el Kecskemétről Szolnokra.
Több mint tíz esztendeje nem érkezett vadonatúj repülőgép a Magyar Honvédség kötelékébe. 2017 elején azonban négy, a gyárból frissen kirepülő gép fog Szolnokon landolni.
Központi ünnepség a szolnoki helikopterbázison.
2010. december 7-én ünnepélyes keretek között búcsúztatta el az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya a magyar MiG-29-es vadászgépeket.
Amikor a repülés szeretetéhez nagysebességű konstrukció párosul, az eredmény igazán lenyűgöző lehet. Ez teljesen igaz a Squadron Foundation szervezetre, amely hosszú évek óta azon dolgozik, hogy üzemképes Lim-2-es repülőgépet varázsoljanak a lengyel égboltra.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.