2026. 07. 21. kedd
Dániel, Daniella
: 361 Ft   : 316 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Eddigi legdinamikusabb spotternapját rendezte meg az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár 2026. július 14-én, kedden: a szervezőknek köszönhetően a kecskeméti alakulatnál települő összes típusból láthattunk példányokat földön és levegőben egyaránt. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni felvételeket!

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara (PPKE ITK) és a PandAero repülőiskola közös szakirányú továbbképzést indít AERO AI – Mesterséges Intelligencia Alkalmazása a Légiközlekedésben néven. A kétféléves, levelező formában induló program célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik egyszerre értik a mesterséges intelligencia működését és a repülés operatív világát.

Minden tisztjelölt arról álmodik, hogy augusztus 20-án a Kossuth Lajos téren bajtársaival együtt tehesse le az esküt. Vannak azonban olyan katonák, akiknek más utat jelöl ki a szolgálat – fogalmazott dr. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese Lukács Tas és Kellner Zalán hadnagyok tisztavatásán.

A nyári fesztiválturné második állomásaként a Campus Fesztiválra látogat a HungaroControl, ahol tovább népszerűsíti a légiforgalmi irányítói pályát. A debreceni rendezvény azonban nemcsak a szakma megismerésére kínál lehetőséget: a társaság a kiválasztási folyamat első állomását jelentő FEAST képességfelmérő tesztet is Debrecenbe viszi, így a térség érdeklődői helyben tehetik meg az első lépést a légiforgalmi irányítói karrier felé.

A jelenlegi iráni konfliktus sok mindenben újat mutatott, az egyik ezek közül a lelőtt F-15E operátorának esete. Az amerikaiak szó szerint minden követ megmozgattak, hogy sikeresen kimentsék katonájukat.

2026. július 6-án érkezett meg Csehországba a légierő első Embraer C-390-es szállító repülőgépe, melyet ünnepélyes keretek között fogadtak a Prága-Kbely Légibázison.

  Háború Művészete magazin kiemelt hírei

Mitől lehet sikeres a digitális transzformáció a védelmi és repülőgépipari (A&D – Aerospace & Defense) szektorban? Cikkünk a sikeres megvalósítás legfontosabb összetevőit mutatja be. Ha pedig szeretné megtudni, hogyan működik a digitalizáció a gyakorlatban, csatlakozzon ingyenes webináriumunkhoz.
A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Nemrég számos fotó jelent meg az iráni és a nemzetközi sajtóban az Iráni Haditengerészet (IRIN: Iszlám Köztársaság Iráni Haditengerészet) egyik legmodernebbnek számító hadihajójáról a Sahand (74) fregattról.
Az ellátóhajók - legyen szó élelmiszerről, munícióról vagy üzemanyagról - a hadiflották létfontosságú, de többnyire az ismeretlenség homályában rejtőző egységei. Nagyon kevés olyan akad közöttük, amely valamilyen okból hírnévre tett szert.
Emirates hírek

Az utóbbi években, az átlaghőmérséklet emelkedésével egyre vadabb dühhel kapnak lángra Dél-Európa erdei. A tűzoltók nehéz munkáját nagyon sokban segíthetik az olyan speciális vízbombázó repülőgépek, mint a veterán Canadair CL-215-ösök. Az ARANYSAS Görögországban, a 355. harcászati szállítórepülő századnál - a szárnyas lánglovagoknál - járt.

A harci helikopterek külsőre is különleges szerkezetek, a teljesítmény és az erő képviselői. Ez még inkább igaz az ellenség által szó szerint rettegett Hind-re.

2026. május 22. újabb mérföldkő a Lengyel Légierő történetében, hiszen megérkezett az első három F-35A “Husarz” harci repülőgép, mellyel újabb európai ország csatlakozik az ötödik generációs típust üzemeltetők listájához.

Minden tisztjelölt arról álmodik, hogy augusztus 20-án a Kossuth Lajos téren bajtársaival együtt tehesse le az esküt. Vannak azonban olyan katonák, akiknek más utat jelöl ki a szolgálat – fogalmazott dr. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese Lukács Tas és Kellner Zalán hadnagyok tisztavatásán.

Idén nyáron 160 úti cél érhető el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, a transzatlanti járatok pedig az átszállások révén még több kaput nyitnak meg az utasok előtt. Ebből a színes kínálatból egyetlen úti cél kiválasztása okozhat némi fejtörést, de az utazásnak egyáltalán nem kell stresszesnek lennie – ebben segít a Budapest Airport utazási kisokosa.

A jelenlegi iráni konfliktus sok mindenben újat mutatott, az egyik ezek közül a lelőtt F-15E operátorának esete. Az amerikaiak szó szerint minden követ megmozgattak, hogy sikeresen kimentsék katonájukat.

A Magyar Honvédség idén is részt vett a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb katonai repülőfesztiválján, a Royal International Air Tattoo 2025 rendezvényen, az angliai Fairfordban.

A Kínai Népköztársaság repülőiparának legkomolyabb seregszemléjét kétévente rendezik meg. A hivatalos nevén Kínai Nemzetközi Légi- és Űrkutatási Kiállítás a ritka alkalmak egyike, amikor a messze földről érkezők is megismerhetik a helyi fejlesztéseket, és véleményt alkothatnak a közeli - vagy távolabbi elképzelésekből.

A Campus Fesztiválhoz kapcsolódva Debrecenbe érkezik a HungaroControl kiválasztási programja

A nyári fesztiválturné második állomásaként a Campus Fesztiválra látogat a HungaroControl, ahol tovább népszerűsíti a légiforgalmi irányítói pályát. A debreceni rendezvény azonban nemcsak a szakma megismerésére kínál lehetőséget: a társaság a kiválasztási folyamat első állomását jelentő FEAST képességfelmérő tesztet is Debrecenbe viszi, így a térség érdeklődői helyben tehetik meg az első lépést a légiforgalmi irányítói karrier felé.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara (PPKE ITK) és a PandAero repülőiskola közös szakirányú továbbképzést indít AERO AI – Mesterséges Intelligencia Alkalmazása a Légiközlekedésben néven. A kétféléves, levelező formában induló program célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik egyszerre értik a mesterséges intelligencia működését és a repülés operatív világát.

A jelenlegi iráni konfliktus sok mindenben újat mutatott, az egyik ezek közül a lelőtt F-15E operátorának esete. Az amerikaiak szó szerint minden követ megmozgattak, hogy sikeresen kimentsék katonájukat.

2026. június 17-én búcsúceremóniának adott otthont az MH Kiss József 86. Helikopterdandár: a főszereplő ezúttal az aktív szolgálatának végére érő Mi-17-es közepes szállítóhelikopter, illetve a Mi-24-es harci helikopter. Búcsújukkal lezárult egy korszak a magyar haderő helikopteres történetében, mutatjuk is Olvasóinknak a helyszíni felvételeket!
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 07. 14., 12:24
Mátraháza és Galyatető között, a közút mellett bokrokkal ölelve, egy alig észrevehető, egyszerű emlékhely áll.
2026. 07. 09., 15:55
A szombaton rendezendő altisztavatásra készül a MH Kiss József 86. Helikopterdandár. Tesztelik a H225M helikopter alá felfüggesztett nemzeti lobogó légi vontatását.
2026. 07. 02., 10:37
Az Airbus H145M és H225M helikopterei 2019-től új fejezetet nyitottak a magyar forgószárnyas katonai repülésben, azonban a mélypontról való kilábalás első lépéseit még 2016-ban sikerült megtenni.
2026. 06. 24., 12:31
Nagy volt a forgalom az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál június 23-án.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:

A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin