Beszélgetés a KFOR Helikopter Elemnél szolgált magyar katonákkal

Magyarország 2025 márciusától ajánlott fel egy H145M helikoptert a KFOR erőinek légi támogatására. Azt olvastam, hogy az első váltás tapasztalatai alapján még a hazai kiképzésben is voltak változtatások. Mi volt más ott, a hegyek között, volt-e különleges kihívás a repülések során?

Dajka Attila őrnagy ’Atis’, főtiszt, oktató-berepülő gépparancsnok, MH Kiss József 86. Helikopterdandár H145M Zászlóalj: A kiképzésünk minden részletében megfelel a NATO-normáknak, így a különbség csupán abban volt, hogy a kommunikáció teljes egészében angolul ment mind az eligazításokon, mind a feladatok végrehajtása során, hisz a fedélzeten más nemzet felderítői is hajtottak végre feladatot. Koszovóban elsősorban felderítő repüléseket teljesítettünk, ami nem igényli a magashegyi környezetben való leszállást. Az ezt megelőző évben Bosznia-Hercegovinában, az EUFOR Althea műveletben viszont légi mentés volt a feladatunk. Ott kellett is leszállnom magashegyi környezetben gyakorlat során és éles helyzetben is. Koszovóban felderítés során ugyan nem, de a saját kiképzésünkre, illetve a jártasságunk fenntartására gyakoroltuk a magashegyi leszállásokat.

Stark hadnagy először vett részt misszióban, gondolom más elvárásokkal és persze más rutinnal, mint Dajka őrnagy. Bizonyára sok mindent meg kellett szokni, és talán a kihívásokat is máshogy élte meg. Volt-e például veszélyes helyzet a küldetések során?

Stark Péter Bence hadnagy ’Winter is here’, beosztott tiszt, H145M gépparancsnok, MH Kiss József 86. Helikopterdandár H145M Zászlóalj Hadműveleti Részleg: A feladatot pont amiatt vártam, hogy kipróbálhassam, hogyan tudok helytállni egy több nemzet együttműködését igénylő NATO-feladatban. Nagyon sokat tanultam, mind nyelvhasználatban, mind repüléskészség szintjén. Úgy gondolom, jól összeszoktunk, megismertük egymás rutinjait, szokásait, ez sok mindent megkönnyített és tényleg sokat hozzáadott az én fejlődésemhez is. Többnyire az időjárás volt az, ami esetleg nagyobb odafigyelésre késztetett bennünket, de vészhelyzetbe soha nem kerültünk.

A helikopter karbantartása, ellenőrzése mindig és mindenhol ugyanaz, de azt hiszem, az ottani rutin kicsit máshogy alakult, mint itthon, már csak azért is, mert a gépet napi többszöri, sokszor éjszakai feladatra kellett felkészíteni. Ez talán nagyobb nyomást helyezett a csapatra.

Rontó Károly zászlós, sárkány-hajtómű ellenőr zászlós, MH Kiss József 86. Helikopterdandár H145 Üzembentartó Század: Az egység naponta általában két bevetésen vett részt, a lehető legváltozatosabb időpontokban, ideértve a hajnali repüléseket is. A mi napi életünk is ehhez igazodott. Tudni kell, hogy pontosan elő van írva az, hogy a felszállás előtt mennyi idővel kell megkezdenünk az úgynevezett repülés előtti előkészítést. Ekkor átnézzük a helikopter sárkány szerkezetét, hajtóműveit és avionikai rendszereit, ha szükséges föltöltjük kenőanyagokkal, a feladathoz szükséges mennyiségű üzemanyaggal, ellenőrizzük, hogy működik-e a kamerarendszer. A mi feladatunk az is, hogy előkészítés után a kijelölt állóhelyére helyezzük el a helikoptert, és nemcsak üzemképes, de repülésbiztos állapotban adjuk át azt a hajózó személyzetnek.

Volt-e esetleg valami olyan meghibásodás, ami miatt el kellett halasztani a repülést?

Rontó Károly zászlós: Nem. Egy-egy repülés utáni ellenőrzés során láttuk, hogy műszaki beavatkozás szükséges, esetleg a normál elhasználódás miatt valamit cserélni kell, azt megtettük. Egyébként Koszovóban az elhasználódás megegyezik a hazaival, egy poros, homokos környezetben más lenne a helyzet, ott gyakrabban kellene szűrőket cserélni. Ha ki kellene emelni valamit, akkor a megfigyelő rendszeren végzett belső páramentesítést mondanám, hogy a berendezések minél élesebb képet készíthessenek.

Dajka Attila őrnagy: Megerősítem, tényleg minden probléma nélkül ment a helikopter műszaki kiszolgálása, semmi fennakadás nem volt.

Nézzük meg, hogyan is nézett ki a napi rutin! Már csak azért is, mert a tábor, ahol a magyar helikopter elemet elszállásolták vagy egy óra autóútra volt a Pristinai Adem Jashari Nemzetközi Repülőtértől, ahol a helikopterek állomásoztak.

Stark Péter Bence hadnagy: Nagyon sok tervezés és papírmunka előzött meg egy-egy repülést, mivel ez összetett kooperációt és egyeztetéseket igényelt a KFOR helikopteres tervező részlege és a KFOR Helikopter Elem többi nemzete között. Tudnunk kellett, ki merre repül, sőt a drónos légterekkel is egyeztetni kellett, hogy ne legyen ütközés. Repülési feladatainkat csak az egyeztetések után hajthattuk végre.

Dajka Attila őrnagy: Ezt még kiegészíteném azzal, hogy mi történik mindezek előtt, amiket Bence elmondott. A felderítők természetesen a KFOR-parancsnok információigényét elégítik ki. A felderítőknél az arra illetékesek eldöntik, hogy a kapott kérdést szárazföldi vagy légi felderítéssel tudják megválaszolni. Ha légi felderítéssel, akkor felkérik a helikopteres repülő műveleti osztályt a feladat elvégzésére, ahol eldöntik, melyik helikopteren hajtják azt végre. Ha a miénkre esett a választás, megkaptuk a feladatot, és utána következett az, amit Bence elmondott.

Egy-egy ilyen bevetés során a pilóták tudják, hogy mit is néznek a kamerák? Mi ilyenkor a munkamegosztás?

Dajka Attila őrnagy: A mi feladatunk az volt, hogy helikopterrel az igényelt területre repüljünk és ott az operátorunk a felderítő katona igényeinek megfelelően alkalmazza az optikai eszközöket és rögzítse a felderítői információkat. A felvételek kiértékelése nem a fedélzeten történt, azokat adathordozón továbbadtuk.

Rontó Károly zászlós: A mi helikopterünket még itthon a kért felderítő konfigurációval, kamerarendszerrel, valamint az ahhoz tartozó munkaállomással szereltük fel, így az adatokat egyébként akár menet közben is képesek voltunk továbbítani a földi egységek számára.

Ha már szóba kerültek a gépek, beszéljünk is róluk! A KFOR Helikopter Elemben Magyarország mellett Svájc és Horvátország vett akkor részt, és az Amerikai Egyesült Államoknak is voltak, vannak ott helikopterei, csak nem dedikáltan a Helikopter Elemben. Ki mivel repült?

Dajka Attila őrnagy: A svájciak Cougarral (Eurocopter AS532) voltak, egy régebbi típussal, mint ami nekünk is van. A horvátok Mi-171-essel repültek, az amerikaiak pedig Black Hawk-okat alkalmaztak.

Akkor azt gondolom, hogy a mi gépünk volt a legújabb, a legmenőbb, nem?

Dajka Attila őrnagy: Egyértelműen igen.

Irigyelték más nemzetek pilótái a gépet?

Dajka Attila őrnagy: A H145M egy teljesen digitális platform, nincsenek benne egyáltalán analóg berendezések, és ahogy az ember ránéz, mindenkit lenyűgöz. A műszerfal szépsége mellett olyan alkalmazások futnak a gépen, ami nagyon megkönnyíti a pilóta helyzetét; a robotpilóta, a stabilizáló rendszer is olyan, ami tényleg megkönnyíti a repülést. Egy pilótának azonban mindig az a legjobb helikopter, amiben éppen aktuálisan repülhet, mindenki a saját helikopterét szereti legjobban.

Stark Péter Bence hadnagy: Katonai szempontból talán nem releváns, de érdekességként megjegyezhető, hogy légkondicionáló berendezése csak a mi gépünknek volt. Az összes többi nemzet nyitott ajtóval ment – ezt a „kényelmet” biztosan irigyelték.

A felderítő feladatokban egyedül repültek, de többnemzeti kötelékrepülésben is részt vettek.

Dajka Attila őrnagy: Feladatkörünkbe tartozott a kinti ünnepek, rendezvények alkalmával helikopter kötelékkel történő díszelgés (áthúzás) és az arra való készenlét. Az amerikaiakat nevezték ki a felkészülés irányítóinak. Ők szervezték meg az eligazítást, ahol megtudtuk, pontosan mi lesz a feladat, és mindenki elmondhatta, hogy a gépével kapcsolatosan milyen korlátozások vannak, legyen az a helikoptertechnika, vagy időjárási körülmény, ami limitálhatja a végrehajtható elemeket. Miután mindent összefésültünk, egy gyakorló napon az amerikaiak bázisán lerepültük a programot. A mi váltásunk alatt végül nem került sor az éles végrehajtásra, de számunkra a gyakorlás is nagyon fontos volt: több nemzet együtt, összehangoltan hajtotta végre a programot.

Belülről milyen nemzetközi kötelékben repülni?

Stark Péter Bence hadnagy: Teljesen problémamentes, az eligazításokon tényleg minden szituációt lefedtünk, úgyhogy nekem csak élveznem kellett a köteléket, ahol több nemzettel és több különböző típusú helikopterrel körülvéve repülhettünk NATO-missziós területen. Mi voltunk a vezérgép, hisz a H145M könnyű helikopter, amivel nehéz lenne úgy repülni, hogy előttünk három másik gép turbulens levegőt állít elő. De ezeket a nüanszokat már a legelején megbeszéltük, és mindenki rugalmasan, és nagyon professzionálisan állt a feladathoz.

Beszéltünk már a feladatokról, a gépekről, de a szabadidőről, és családról még nem ejtettünk szót. Jutott-e idő a feltöltődésre?

Rontó Károly zászlós: Hetente eleinte hat, majd legalább 4-5 napot repültünk, sokszor naponta kétszer is, így nem sok szabadidőnk akadt. Mivel bő negyven perc volt az út a táborunk és a repülőtér között, sok idő telt el az utazással. A műveleti területen mindig szigorúak a szabályok, csak legalább párban lehetett közlekedni. Szerencsére az elhelyezésre és az ellátásra nem lehetett panaszunk, a tábor területén belül több nemzet is üzemeltetett éttermet, így a különböző országok ízeit is megkóstolhattuk. Amit a legjobban értékeltünk, az a nap 24 órájában nyitva tartó konditerem volt, hisz egy-egy feszült nap után bármikor volt lehetőség egy kis levezetésre. És készülésre is, hiszen számunkra ott az éves fizikai állapotfelmérés is…

Sokan mondják azt, hogy a Nyugat-Balkán nincs olyan messze, meg az internetkapcsolat miatt már könnyebb a távollét, mint korábban. De a távollét mégis csak távollét, nem?

Rontó Károly zászlós: Attilával mi már több missziót is megjártunk, így a család már rutinosan fogadta a helyzetet, de mindkettőnk felesége azt mondta, hogy most hosszabbnak tűnt, mint korábban, amikor még csak levelezni lehetett. Amikor kicsik voltak a gyerekek, az iskolai teendők, sportfoglalkozások miatt sokkal gyorsabban telt az idő az otthoniaknak.

Dajka Attila őrnagy: Amit még megfigyeltem, hogy mindig ilyenkor romlik el valami. Nálunk az autóval szokott történni valami olyan, ami miatt a feleségemnek kell az autószerelőhöz szaladgálni. Úgyhogy a kapcsolattartás ma már könnyű, amik nehezíthetik a mindennapokat, az a gyerekek megismételhetetlen szalagavatója, ballagása. Volt olyan kollégánk, aki kintről készült az esküvőjére.

Stark Péter Bence hadnagy: Mi – az akkor még jegyesemmel – mindketten veszprémiek vagyunk, miattam költözött Szolnokra. Ezért talán nehezebben viselte ezt a négy hónapot, de nagyon sok támogatást kapott a társainktól, amiért hálás vagyok nekik. De elismerem, úgy, hogy az esküvői előkészületek is az ő vállát nyomták, számára nehezebb volt ez a négy hónap, mint nekem.

További fotók a linkre kattintva érhetőek el.

Forrás: https://honvedelem.hu/