
A Magyar Honvédség L-39NG (Skyfox) kiképző repülőgépei fokozatosan érkeznek, és rendszerbe állításuk után a pilótaképzés gerincét fogják képezni Magyarországon.
A típus terveit 2014-ben dolgozták ki, így az megfelel az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) előírásainak. „A fő célunk egy olyan könnyű repülőgép tervezése volt, amely a korábbi típus méltó utódjaként szolgál, könnyen üzemeltethető, pilótabarát, és alacsony üzemeltetési költségekkel rendelkezik. Új mércét akartunk teremteni a jövő pilótáinak kiképzésében” – hangsúlyozta Jaromír Lang, az L-39NG Skyfox főtervezője.
A Skyfox éppen ezt a szerepet fogja betölteni hazánkban is, hiszen a Gripenhez hasonló negyedik és ötödik generációs vadászrepülőgépekhez kínál komplex képzési rendszert. Beszerzésükkel megszűnik az az űr, ami a NATO kanadai vadászpilóta-képző programjának (NATO Flying Training in Canada – NFTC) 2024-es befejezésével keletkezett. A flottának köszönhetően a tervek szerint részt veszünk majd az újonnan megalakuló NFTE (NATO Flying Training in Europe) elnevezésű kezdeményezésben is, amelynek részeként a hazai mellett külföldi pilóták kiképzését is vállalják.
Az eddigi tapasztalatok rendkívül ígéretesek a már rendszerbe állt nyolc gép kapcsán. Az eszközök mind pilóta, mind repülőműszaki szempontból maximálisan megfelelnek a 21. századi kor követelményeinek.
Az égi rókák flottája 2028-ban válik majd ténylegesen teljessé, amikor a jelenleg rendszeresített nyolc gép mellé érkezik még négy.
További részletek és bővebb képgaléria a linkre kattintva érhető el.
Forrás: https://honvedelem.hu/
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Friss hír a török KAAN harci repülőgépről, melyre megérkezett az első, 20 darabos hazai megrendelés a Török Légierő részéről.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.