2025. 11. 15. szombat
Albert, Lipót
: 385 Ft   : 331 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az Emirates autizmussal élők számára szervezett repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Az Emirates autizmussal élők számára szervezett repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
2025. 05. 28., 09:48
Az Emirates autizmussal élők számára szervezett repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Az Emirates nemzetközi programot indított Travel Rehearsal néven, amelynek célja, hogy az autizmus spektrumán lévő gyermekek és családtagjaik számára nyugodt és támogató környezetben tegye lehetővé a repüléshez kapcsolódó élmények előzetes megtapasztalását. Május 10-én a budapesti repülőtéren szerveztek próbát a Budapest Airporttal együttműködésben, több autizmussal élőket támogató alapítvány közreműködésével.

A kezdeményezés komoly érdeklődést váltott ki: az elérhető helyek néhány órán belül beteltek. Végül 37 résztvevő élhette át az utazás minden lépését – éles, működő reptéri környezetben, szakértői segítség és figyelmes kíséret mellett.

A repülési próbafolyamat során a résztvevők valós check-in pultnál adták fel csomagjaikat, kapták meg beszállókártyájukat, majd biztonsági ellenőrzésen, útlevélkezelésen estek át, és a beszállást is kipróbálhatták – épp úgy, ahogy az egy valós utazás során történik. A kapunál az Emirates magyarul beszélő légiutas-kísérői fogadták a vendégeket, és interaktív bemutatót tartottak a fedélzeti szolgáltatásokról, ízelítőt adtak utazási tippekből, valamint azokból a lehetőségekből, amelyek az autizmussal élő utasokat a földön és a levegőben is segítik.

A nap egyik csúcspontja a repülőgép-látogatás volt: a vendégek bejárhatták a turista-, Business és First osztály kabinjait, kipróbálhatták az üléseket, és felfedezhették az alacsonyabb szenzoros ingerekkel bíró területeket – melyek kulcsfontosságúak lehetnek az autizmus spektrumán élők számára.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Horváth Gábor, az Emirates magyarországi országigazgatója így nyilatkozott a próba után: „Az Emirates-nél elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az utazás mindenki számára elérhető és örömteli élmény legyen. A budapesti esemény tökéletes példája annak, hogy miként tudunk falakat lebontani, és az utazást stressz helyett élménnyé formálni. A rendkívül pozitív visszajelzések megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton járunk – és büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország is részese lehet ennek a globális kezdeményezésnek.”

Az Emirates, amely a világ első Autism Certified Airline™ minősítéssel rendelkező légitársasága, eddig már több mint 30 ezer légiutas-kísérőt és földi kiszolgáló munkatársat képzett ki arra, hogyan tudják professzionálisan és empatikusan támogatni az autizmussal élő utasokat. A budapesti esemény újabb bizonyítéka annak, hogy a vállalat nemzetközi szinten is elkötelezett az inkluzív utazás megvalósítása mellett.

Jelenleg a program meghívásos alapon működik, helyi szervezetekkel és érdekképviseleti csoportokkal együttműködésben. Az Emirates hosszú távú célja, hogy az utazás lehetőség maradjon, ne akadály – mindenki számára.

Forrás: FLOW PR

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 10. 27., 14:24
Vannak olyan típusok - ha nem is sok - melyek már külalakjukkal messzire kiemelkednek a kortársak közül. Ezek egyike a britek utolsó szuperszonikus repülőgépe, az elfogásra tökéletesített, kéthajtóműves Lightning. Szépnek nem szép, de korának kiváló és valóban villámgyors célszerszámának bizonyult.
2025. 10. 20., 12:32
A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmi irányító képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 02., 09:51
A német birodalom talán legrosszabb sajtójával rendelkező fegyvere volt a Vergeltungswaffe 1, azaz a V-1-es „repülő bomba”. Igazából senki sem szerette: sem a mérnökök, sem az alkalmazók, s pláne nem a britek és más polgári lakosok, akik kénytelenek voltak elszenvedni csapásait. Nem lett belőle Wunderwaffe, azaz a háború sorsát megfordító csodafegyver. Azért annyira nem is volt rossz…
2025-10-29 12:40:35
Egy napra megállt az idő Hajmáskér fölött: a Magyar Honvédség helikopterflottájának múltja, jelene és jövője repült egyszerre. A különféle típusú harci helikopterek szabad szemmel is jól láthatóan manővereztek, hiszen a Mi-24 hajtotta végre utolsó éleslövészetét.
2025-10-28 10:34:50
A HungaroControl legfrissebb jelentése szerint 2025 első három negyedévében több mint 7 százalékkal nőtt a légiforgalom Magyarország légterében a tavalyi év azonos időszakához képest. A számottevő forgalombővülés ellenére a hazai léginavigációs szolgáltató szakemberei jelentős mértékben mérsékelték a járatkéséseket: 80 százalékkal kevesebb késést regisztráltak, mint 2024-ben.
2025-10-15 12:30:01
A 46. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam hallgatói képzésüknek utolsó hetét töltik. Szolnokon az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál egy H225M helikopterrel emelkedtek a magasba, hogy a légi felderítést gyakorolják.
2025-10-14 12:43:01
Sikeresen zárult az Airport Service Budapest Zrt. (AS Budapest) és a Menzies Aviation között egy évvel ezelőtt kötött tranzakciós megállapodás. Az egyezség értelmében az AS földi kiszolgálási és cargo tevékenységét 2025. október 1-től a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Menzies Aviation veszi át, ezzel egyidejűleg az AS Budapest kisebbségi részesedést szerez a Menzies Aviation Hungary Kft.-ben, illetve a Menzies Aviation Cargo Hungary Kft.-ben.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 11. 06., 10:01
2018 májusában egy tengerészgyalogos hamvaival és hagyatékával egy amerikai üzletember érkezett Budapestre. Utazásával a tengerészgyalogos kívánságát teljesítette, akit gyerekkora óta barátjának mondhatott, és akinek kérése az volt, hogy a végső nyughelye szülőföldjén legyen.
2025. 11. 04., 11:56
Megkezdődött a Magyar Honvédség által megrendelt második KC-390 Millennium közepes katonai szállítógép átadás-átvételi folyamata, a brazil Embraer repülőgépgyár Sao Paulo állambeli Gavião Peixotoban települt üzemkomplexumában.
2025. 10. 29., 14:10
A Delta Airlines első hetvenöt évében amerikai repülőgéptípusok voltak a meghatározóak a légitársaságnál.
2025. 10. 27., 11:05
Az idén százéves Delta Airlines történetét röviden áttekintő sorozatban többször szóba került az 1978-as légitársasági deregulációs törvény, amely átalakította az amerikai légiközlekedési iparágat.

  Legfrissebbek most

Végéhez közeledik a Magyar Honvédség negyedik NATO Baltic Air Policing (BAP) missziója Litvániában, melynek eddigi eredményeiről, tapasztalatairól egy média nap keretein belül kaphattak egy kis ízelítőt a helyszínre érkező sajtósok, spotterek, bloggerek. Helyszíni beszámolónkat mutatjuk most Olvasóinknak!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.