Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, egy időre kiürül a Cseh Légierő Čáslav-i Légibázisa, hiszen áprilistól egy régóta várt korszerűsítés kezdődik a repülőtéren. Az első Gripenek a napokban át is települtek Pardubicébe.
A költözés első dátuma 2026. március 10., kedd volt, mely napon meg is érkeztek az első Gripenek Pardubice repülőterére. Március folyamán folytatódik az áttelepülés, a maradék JAS 39C/D-k szintén Pardubicébe érkeznek, az L-159-esek pedig Náměšť nad Oslavou-ba. A légtérvédelmi, illetve egyéb kiképzési feladatokat erről a két bázisról látják majd el a cseh hajózók.
A Čáslav-i Légibázis felújítása 2026. áprilisától tervezetten 2028 őszéig tart: a munkálatok keretein belül teljesen felújítják a kifutópályát, illetve a repülőtér világítási rendszereit. Čáslav folyamatosan készül majd fel az ötödik generációs F-35-ösök fogadására, a mostani felújítás viszont már enélkül is régóta esedékes volt. A teljes rekonstrukció és az új infrastruktúra kialakítása az előzetes ütemterv szerint 2031 őszéig készül el.
Forrás: https://www.ceskenoviny.cz/
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Szeptember első hete mozgalmas volt első repülések terén: 2026. szeptember 7-én teljesítette első repülését a Holland Királyi Légierő részére készült első, Pilatus PC-7 MKX típusú légcsavaros kiképző repülőgép. Szeptember 8-án pedig a Német Légierő első F-35A típusú harci repülőgépe is a levegőbe emelkedett.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.