Az időnként lecsapó ítéletidő ellenére eddig a kitűzött ütemterv szerint halad a Budapest Airportnál a 3 000 m hosszú 1. futópálya felújítása. A repülőteret üzemeltető vállalat célja az, hogy a nyári forgalmi csúcsidőszak előtt, május végére teljes mértékben visszaadhassák a forgalomnak a futópályát.
Minden kis repedést a betonban alaposan körül kell vágni, majd egy speciális, mügyanta alapú kötőanyaggal bevonni és utána kell feltölteni betonnal. A javításokkal szemben nagyon magas az elvárás, hiszen a betonnak nemcsak a szélsőségesen magas és alacsony hőmérsékleteknek kell ellenállnia (a nyári melegben akár 50-55° Celsiusra melegszik fel, míg télen mélyen fagypont alá is hülhet), hanem az óriás teherszállítógépek leszállása közben keletkező hatalmas nyomást is el kell viselnie. A Budapest Airport 1. futópályája (ún. 13R/31L) 3 kilométer hosszú és 45 méter széles, felülete 135 000 m² azaz mintegy 19 futballpálya nagyságú. A jelenlegi felújítás során az 1. futópálya melletti gurulóutakat is karbantartják.
A Budapest Airport és partnereinek szakemberei először a 3,7 kilométer hosszú 2. futópályát újították fel áprilisban, a repülőtér forgalma jelenleg ezen a futópályán zajlik. A beton felületek hibáinak kijavítása mellet a szakemberek kicserélik a futópálya-világítás acélburkolatú lámpatesteit, az elektromos kábeleket, végrehajtják a müszeres leszállító berendezések (ILS) karbantartását, megtisztítják a vízelvezető árkokat. A futópályákkal szemben rendkívül magasak a müszaki követelmények, hiszen a letöredezett betonszélek nemcsak azért veszélyesek, mert télen a megfagyó víz tovább repesztheti a betontáblákat, hanem mert a törmelék a repülőgépek hajtómüveibe kerülve súlyos balesetet okozhatna. A repülőtéri futópályáknak emiatt ping-pong asztal simaságúaknak kell lenniük. A két futópálya felújításának teljes költsége eléri a 2,65 millió eurót vagyis mintegy 800 millió forintot.
„Nagyon elégedett vagyok a futópálya felújításban résztvevő cégekkel, különösen fontos a számunkra, hogy igényes, megbízható munkát végeznek a szoros határidők ellenére.” jelentette ki Stephan Schattney, a Budapest Airport Müszaki Központjának igazgatója. Hozzátette: „Példaértékü, ahogy a speciális betonjavítást végző német-osztrák-szlovák-lengyel OAT-cég szakemberei együttmüködnek a gurulóutak aszfaltozását végző Strabaggal és a pályafények beszerelését végző Budapest Airportos müszaki szakemberekkel. Bár az előttünk álló napok időjárása nem sok jót tartogat a számunkra, biztos vagyok abban, hogy a kitüzött határidőre, vagyis május 27.-re vissza tudjuk adni a forgalomnak az 1- futópályát.”
A Budapest Airport a szomszédos XVII. kerület lakosságának nyugalma és zavartalan pihenése érdekében a hétvégeken szünetelteti a pályafelújítást, vagyis péntek délután 18.00 órától hétfőn reggel 8.00 óráig minden alkalommal kétpályás üzemben müködik a repülőtér. Bár a 2. pályáról felszálló gépek egy bal fordulóval kitérnek a XVII. kerület érintett negyedei fölül, dél-keleti szélirány esetén (13L pályavég) a leszálló gépek zaja zavarhatná a rákoshegyi lakosokat, ezért szünetelnek a karbantartási munkák a hétvégéken. A hétköznapokon esetleg megnövekedett zajterhelésről a Budapest Airport a XVII. kerületi önkormányzaton és a helyi médián keresztül tájékoztatta a környék lakosságát, a leginkább érintett közösségeket tömörítő civil szervezet képviselőivel pedig személyes konzultációt folytatott.
A Royal International Air Tattoo szervezői bizonyára már évekkel ezelőtt elővették az eseménynaptárt: milyen évfordulót illene megünnepelni 2024-ben? Nem volt nehéz dolguk.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.