2025. 04. 30. szerda
Katalin, Kitti
: 405 Ft   : 356 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Budapest Airport: rekorder szeptember

JETfly  |  2011. 10. 13., 09:39

Minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálta a Budapest Airport, még az eddigi rekordnak számító 2007-es évben sem indultak és érkeztek ennyien a budapesti terminálokról, mint idén. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kiemelten jól zárult a harmadik negyedév, a polgári repülésben hagyományosan a július-augusztus-szeptember jelenti a legnagyobb csúcsot, a nyaralási szezont.

894 188 – egészen pontosan ennyi utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait 2011. szeptemberében. Ez 5,3 %-kal több, mint az eddigi rekordévnek számító 2007-ben volt, amikor 848 619 utasa volt a repülőtérnek. A tavalyi évhez képest 6,1%-os volt a forgalom növekedése (leszámítva az izlandi vulkánkitörés okozta tavalyi kiesést) és minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót. Az év eleje óta összesen 6,8 millió utast regisztrált a Budapest Airport, ami 533 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt.

A növekedés motorját, ahogy ebben az évben már hosszabb ideje a hagyományos, nagy nyugat-európai légitársaságok (Lufthansa, KLM, British Airways, Air France) jelentették, ebben a szegmensben 16 %-os volt a növekedés az elmúlt évhez képest. A célállomások toplistáját továbbra is London vezeti (három repülőtérrel: Gatwick, Heathrow és Luton), a szeptemberi második helyezett Párizs volt és mindössze 9 (!) utassal végzett a harmadik helyen Frankfurt. Nagyon jól teljesített a Malév is szeptemberben, elsősorban a magyar légitársaság jó eredménye áll a szeptemberi 12 %-os átszálló forgalom növekedés hátterében.

Némi csökkenés figyelhető meg szeptemberben a diszkont és a charter-forgalomban, ez utóbbi még mindig összefügg a hagyományos nyaralási helyszínek, így Egyiptom és Tunézia iránti fogyasztói bizalmatlansággal, amit ezeknek az országoknak a bizonytalan belpolitikai helyzete okoz. Dinamikusan, közel 45 %-kal növekedett viszont a hosszútávú járatok forgalma, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő new yorki járatának köszönhető, valamint a Qatar Airways szeptembertől már naponta közlekedő Budapest-Doha járat beindulásának.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója bizakodásának adott hangot: „ A számok mögött természetesen nagyon sok munka fekszik, hiszen évek óta dolgozunk azon, hogy minél több légitársaságot, minél több utast hozzunk Budapestre. Ezt a munkát díjazták a légitársaságok, amikor a Budapest Airport az elmúlt héten Berlinben elnyerte a World Routes konferencián a legjobb európai marketing díjat. A magyar idegenforgalmi szakmával, a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen azon vagyunk, hogy minél több külföldi utas válassza Budapestet és Magyarországot, mint úticélt, az átszálló utasok pedig élvezhessék a SkyCourt nyújtotta gyorsaságot és kényelmet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 25., 09:03
Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.
2025. 04. 07., 17:00
Az F-35-ös program partnerországai között Norvégia lett az első, melynek teljessé vált az ötödik generációs harci repülőgép flottája: a két utolsó példányt a napokban adta át az amerikai gyártó.
2025-04-24 14:51:43
A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A magyar léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl Zrt. munkatársai több mint 12 ezer repülőgép biztonságos közlekedését segítették a hazai légtérben a hosszú hétvége alatt.
2025-04-15 12:13:17
Az egyre gyakrabban jelentkező, szélsőséges időjárási jelenségek komoly kihívást jelentenek a légi közlekedésben és a légiforgalmi irányításban, különösen a nyári időszakban. Az egyre szeszélyesebb időjárás negatív hatásainak mérséklésére a HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
2025-04-09 17:00:19
Ramstein Flag 2025 - A dániai Skrydstrup légibázisra látogatott el dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, ahol a többnemzeti repülő harcászati gyakorlatról és az azon részt vevő magyar állomány feladatairól tájékozódott.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 04. 30., 12:04
Gripen repülés, kutyás bemutató, valamint vadászpilóta és tűzszerész előadás várta azt a több mint száz honvéd kadétot, akik április 29-én a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz látogattak.
2025. 04. 29., 10:02
Zlin 242L és Zlin 143LSi típusokon teljesítették első önálló repülésüket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szak harmadéves pilótanövendékei.
2025. 04. 23., 10:29
A NASAMS rendszer rakétatöltése precizitást és összehangolt csapatmunkát igényel.
2025. 04. 22., 15:23
Délutáni és esti kiképzési gyakorlatot tart a kecskeméti repülődandár kedden, szerdán és csütörtökön - közölte a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár a közösségi oldalán.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.