2025. 07. 19. szombat
Emília
: 399 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Heathrow 5 - Európa legnagyobb repülőtéri terminálja

JETfly  |  2008. 04. 21., 20:27

Alig egy hónapja megnyitotta kapuit a British Airways (BA) London-Heathrow ötös számú terminálja. A tíz futballpálya alapterületű épületmonstrum évi harmincmillió BA-utast kíván kiszolgálni: luxuséttermekkel, luxusvárókkal, reptéri masszázzsal, esővízzel táplált mosdókkal, önkiszolgáló becsekkolással és tizennyolcezer négyzetméternyi üzlettel.

A számok tekintetében kétségtelenül jól állnak az angolok: London-Heathrow 5-ös számú termináljának bemutatása során – stílusosan – csak úgy repkedtek a milliók, a százezrek és a tucatok.

A brit légitársaság és a British Airport Authority (BAA) még 2002-ben döntött az ötös számú terminál megépítéséről, miután a megnövekedett utasforgalom és az új technikai kihívások, illetve fejlesztések új környezetet kívántak. Közel háromszázmillió fontot, több mint százmilliárd forintot költöttek el az új terminálra, és ebből csak a luxusvárók hatvanmillió fontba kerültek. A BA a világ minden tájáról újságírócsoportokat invitált a helyszínre, hogy még a nyitás előtt megmutassa a British Airways új otthonát. A sajtómunkásokat rég nem látott biztonsági ellenőrzések után engedték csak a terminálépületbe: személyazonosság ellenőrzése, VIP-kitüző, külön kíséret zárt buszban. Apró bukfenc, hogy az újságírók személyazonosságát ellenőrizték ugyan a belépés előtt, de táskáikat és azok tartalmát egyáltalán nem. Fő a bizalom.

A BA illetékesei előre közölték: a terminál épületébe biztonsági okokból csak lapos talpú cipőben és hosszú ujjú ruhában lehet belépni, a terminálon belül pedig fényképet készíteni tilos. Utóbbit egyszerüen azzal indokolták: ne lássa a közvélemény, hogy milyen felfordulás van az építkezésen. Ennek ellenére lapunknak sikerült néhány exkluzív felvételt készítenie a terminál belsejéről, amelyeken például az is jól látszik, hogy a BA szakemberei többezernyi önkéntessel és tizenötezer tesztkofferrel vizsgáztatják a csomagszállító rendszereket; ennyi bőrönd szalad ugyanis át a szalagokon egy óra alatt egy átlagos napon. 

A technikai újítások közé tartozik, hogy az ötös terminál használói nem a check-in pultoknál adják majd fel a csomagjaikat, hanem az úgynevezett csomagleadó pontokon, ezzel is meggyorsítva a beszállást. A járatokra való bejelentkezést gyorsítja még az önkiszolgáló check-in automaták hada (kilencvenhat lesz belőle a terminálon), itt az utasok maguk „csekkolhatnak be” a járatukra, meghatározva, hogy melyik széken szeretnének ülni. A British Airways szakemberei állítják: ezzel a rendszerrel egy átlagos napon nem lehet több tíz percnél a becsekkolás időtartama. Ami az utasbiztonságot illeti, annak ellenére, hogy a belföldi járatok utasainak nem kell fényképes igazolványt maguknál tartaniuk, de mindenkiről készül egy fénykép és egy elektronikus ujjlenyomat a beszálláskor. Tény ugyanakkor, hogy a fotókat és az ujjlenyomatokat csak az utazás időtartamára őrzik meg. Legalábbis ezt állítják az illetékesek.

Akik átszálló utasként használják majd a terminált, azok több mint tizennyolcezer négyzetméternyi üzlet, huszonöt étterem és hat luxusváró között választhatnak majd. Olyan világcégek lesznek jelen a komplexumban, mint a Gucci, a Prada vagy éppen a legendás Harrods, amely eddig még egyetlen repülőtéren sem nyitott hasonló, tax free üzletet. A kényelmet exkluzív luxusvárók biztosítják, míg az egyikben „pezsgőszoba”, a másikban masszázs várja a tehetősebbeket.

Az ötös terminál valóban impozáns, ez már az építési fóliák alatt is jól kivehető. Gigászi méreteit jelzi, hogy megépítéséhez az elmúlt öt év alatt mintegy kilencmillió köbméter földet mozgattak meg a munkások; a végeredmény Anglia legnagyobb önmagában álló épülete. A repülőtéren átvezető két kilométer hosszúságú úton a helyére szállították a reptér új, kilencszáz tonna súlyú, nyolcvanhét méter magas irányítótornyát, és kiépült nem kevesebb mint tizenhárom kilométernyi alagút, valamint az automatizált csomagszállító rendszer. A grandiózus építkezéshez két kisebb folyót kellett elterelni, és megépültek az új terminál alatt lévő metrómegállók is – az ígéret szerint a március végi átadás napján a szerelvények már járni fognak.

Ami az épület paramétereit illeti, a mostani terminál ötször akkora, mint a British Airways által jelenleg használt négyes számú komplexum. Az új épületmonstrum negyven méter magas, majd négyszáz méter hosszú és közel kétszáz méter széles. Öt szint, mindegyik alapterülete tíz focipálya méretével egyenlő; összesen háromszázhatvanezer négyzetméter. Ez körülbelül akkora terület, mint a londoni Hyde Park, hatszor elférne rajta a budapesti Westend City Center, amely egyébként Közép-Kelet-Európa legnagyobb bevásárlóközpontja.

A britek, az uniós trendeknek alávetve magukat, a tervezés során figyeltek a környezetvédelmi irányelvekre is. Így például az építkezés alatt keletkezett hulladék nyolcvan százalékát teljes egészében újrahasznosítják. A komplexum területén – akár egy gépesített Hyde Parkban – mintegy ötvenezer fa és bokor teszi majd zöldebbé a környezetet. Az új terminál fütési energiájának szinte egészét a másik négy terminál fütőmüveinek hőmelléktermékéből biztosítják, ahogyan a mosdókban használt édesvizet is az esővízgyüjtőkből nyerik majd. Esőből ugyanis van bőven. A BA huszonötmillió fontot (kilencmilliárd forintot) költött a T5 kiszolgálásához szükséges félezer jármüre, és ezek jelentős része környezetkímélő motorral felszerelt busz vagy vontató. London-Heathrow ötös terminálját 2008. március 27-én adták át hivatalosan. Azóta a kezdeti csomagkezelési problémákat leszámítva rendeltetésszerüen üzemel Európa legnagyobb repülőtéri terminálja.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 02., 09:41
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem harmadik tanévét befejezett állami légijármű-vezetői szakirányon tanuló két hallgatója augusztus elejétől az Amerikai Egyesült Államok pilótaképző tanfolyamán vesz részt. Az úgynevezett Undergraduate Pilot Training-et sikeresen teljesítők „amerikai szárnyakat” kapnak. A pilótává avatásuk után pedig sugárhajtóműves típussal folytatódik az összesen 19 hónapos nemzetközi képzésük.
2025. 06. 30., 13:16
Március végén kezdődött az idei szezon egyik legnagyobb európai NATO gyakorlata. A Ramstein Flag 2025 fő bázisát a hollandiai Leeuwarden jelentette, de ezen kívül a RAF marhami és fairfordi támaszpontjai, illetve a dániai Skrydstrup is fontos szerepet játszott.
2025. 07. 15., 14:17
Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.
2025. 07. 07., 12:59
Harry Oostema, a holland királyi légierő ezredese július 3-án hivatalos ünnepségen vette át a Stratégiai Légiszállítási Képesség (Strategic Airlift Capability – SAC) Nehéz Légiszállító Ezredének (Heavy Airlift Wing – HAW) parancsnoki beosztását Pápán, az ezrednek otthont adó MH 47. Bázisrepülőtéren.
2025-07-11 11:00:48
2025. július 10-én, csütörtökön érkezett meg az MH Kiss József 86. Helikopterdandárhoz az utolsó két H225M típusú közepes, többcélú helikopter, teljessé téve a 16 darabos flottát.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 07. 17., 09:30
A sorozat harmadik, záró részében folytatjuk a beszélgetést Peter Hunttal, előtte azonban ejtsünk néhány szót magáról az A-6-os típusról.
2025. 07. 14., 09:37
Újra a pápai betonon landoltak az amerikai 56. és 57. Harctéri Kutató-Mentő Század HH-60G Pave Hawk típusú helikopterei.
2025. 07. 11., 10:34
A második részben következzen az ember, aki elhatározta, hogy megkeresi a tengerfenékre süllyedt gépet.
2025. 07. 10., 12:41
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál befejezték a H145M helikopter hajtóműmoduljának cseréjét. Utána megvolt a vibráció, az olajnyomás, és a túlfolyó szelep ellenőrzése, így a gép indulhat repülni.

  Legfrissebbek most

Júliusban megkezdte szolgálatát Koszovóban a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár újabb forgószárnyasa és kijelölt állománya a NATO vezette békefenntartó erő (KFOR) kötelékében a légi támogatási feladatokat ellátó speciális helikopteres alegység tagjaként, hozzájárulva a Nyugat-Balkán stabilitásához és Magyarország nemzetközi elismertségéhez.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.