2025. 05. 09. péntek
Gergely
: 405 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Zajvédelmi díjat vezet be a Budapest Airport

JETfly  |  2004. 10. 06., 16:22

A jövő év elejétől zajvédelmi díjat vezet be a repülőgépek után a Budapest Airport Rt. (BA Rt.) és ugyanakkor mérsékli a leszállási díjat.

Az erről szóló tervezetet a Polgári Légiközlekedési Hatóságnak is jóvá kell még hagynia, tájékoztatta az újságírókat szerdán Budapesten Balázs Tibor, a Budapest Airport Rt. minőségbiztosítási, repülésbiztonsági és környezetvédelmi igazgatója. A díjak összegéről az igazgató még nem kívánt információt adni. Annyit elmondott, hogy a legnagyobb zajterhelést okozó repülőgépek után éjszaka lesz a legmagasabb a díj, a legcsendesebbek pedig kedvezményt kapnak a zajvédelmi díjból. A repülés szempontjából az eddigi két napszak helyett három lesz, ami azt jelenti, hogy 19-24 óra között egy újabb időszakot állapítanak meg, ami a zajvédelmi díj mértéke szempontjából drágább kategória lesz mint a nappali, mondta el Kalocsainé Rásztóczky Magdolna, a BA Rt. környezetvédelmi osztályának vezetője. Az európai légiközlekedésben 2015 és 2020 között a forgalom növekedésének korlátját a zaj jelenti majd. Ezért már most készülni kell erre az időszakra, és a zajvédelmi díj bevezetésével ösztönözni akarják a légitársaságokat a csendesebb repülőgépek használatára és a - magyarázta Balázs Tibor. Ferihegyen jelenleg naponta 300-350 le- és felszállás történik. A zajvédelmi díjból származó bevételt - az erre vonatkozó kormányrendelet szerint - a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt.-nek zajvédelemre kell fordítani. Évi több száz millió forint bevételre számít a BA Rt., és ebből a repülőtér környékén a lakosság számára a passzív zajvédelem megvalósítását valamint a repülőtéren zajterelő falak és dombok építését tervezik. A BA Rt., a Polgári Légiközlekedési Hatóság és a légiforgalmat irányító HungaroControl együttmüködnek a zajvédelemben. A légiforgalom irányítástól függ, hogy a futópályára milyen irányból landolnak és szállnak fel a repülőgépek. A BA Rt.-nek nincs szankcionálási lehetősége, a hatóság pedig figyelmezteti a légitársaságokat a megengedett zajszint betartására. A vonatkozó jogszabály módosítása most készül és ez várhatóan már szankcionálási lehetőséget is biztosít majd. A repülőtér körzetében az idén májustól müködik az a zajmonitor rendszer, amelyet 120 millió forint költséggel telepítettek és az Európai Unió által meghatározott határérték alatt van a budapesti légikikötő átlagos zajterhelése. A zajvédelmi tevékenységhez tartozik a lakossági panaszok intézése is, közölte a környezetvédelmi osztályvezető. Naponta 5-6 megkeresés érkezik és havonta 4-5 tekinthető jogosnak. A zajjal kapcsolatban észrevételeket személyesen, levélben, vagy a 80 20 38 20 zöldszámon telefonon is lehet tenni a Budapest Airport Rt-nek. Az idén a repülőtéren, az előző évi több mint öt millió utashoz képest várhatóan egymillióval több fordul meg, mondta el Fórika Ibolya a BA Rt. kommunikációs vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 14:25
India még 2023-ban döntött arról, hogy kiöregedő MiG-29K flottáját a Rafale hajófedélzeti változatával, a Rafale M-mel váltja le. A kormányközi megállapodás aláírására 2025. április 28-án került sor Új-Delhiben, melynek eredményeként India lesz a típus első külföldi üzemeltetője.
2025. 04. 25., 09:03
Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.
2025-04-24 14:51:43
A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A magyar léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl Zrt. munkatársai több mint 12 ezer repülőgép biztonságos közlekedését segítették a hazai légtérben a hosszú hétvége alatt.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 05. 05., 09:20
Napjaink fedélzeti technikusai olyan repülőműszaki képzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező szakemberek, akik a H225M megjelenése előtt a rendszerből 2021-ben kivont Mi-8-as és a jelenleg is szolgálatban álló Mi-17-es helikoptereken dolgoztak.
2025. 04. 30., 12:04
Gripen repülés, kutyás bemutató, valamint vadászpilóta és tűzszerész előadás várta azt a több mint száz honvéd kadétot, akik április 29-én a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz látogattak.
2025. 04. 29., 10:02
Zlin 242L és Zlin 143LSi típusokon teljesítették első önálló repülésüket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szak harmadéves pilótanövendékei.
2025. 04. 23., 10:29
A NASAMS rendszer rakétatöltése precizitást és összehangolt csapatmunkát igényel.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.