A görög kormány több nem kötelező érvényű ajánlatot is kapott hazai, és külföldi légitársaságoktól az Olympic Airlines megvételére - közölte a pénzügyminiszter.
George Alogoszkoufisz nem nevezte meg az érdeklődőket, csak annyit mondott, hogy következő lépésként azokkal a cégekkel tárgyalnak, amelyek megfelelnek a követelményeknek. A görög kormány tavaly decemberben hirdette meg a légitársaság privatizációját, ami része a kormány azon terveinek, hogy az állami vagyonrészek eladásából az idén 1,6 milliárd euróra tegyen szert. Az Európai Bíróság február 1-jén azt közölte, hogy a görög kormány elmulasztotta visszavenni azt a 194 millió eurós támogatást, amit az Olympic Airlines elődjének, az Olympic Airwaysnek juttatott.
Görögország két alkalommal részesítette szubvencióban a légitársaságot, először 1998-ban 41 millió eurót, majd utána további 153 milliót folyósított neki. Az athéni vezetés tagadja, hogy tisztességtelen módon, a versenyszabályokat megsértve részesítette volna támogatásban Olympic Airways-t. Az Olympic Airlines-nál január végén azt közölték, hogy 23,08 millió euró volt a cég vesztesége 2003-ban, a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2025. február 12-én, szerdán, helyi idő szerint 10 óra 15 perc körül, ködös időben a San Diego-öbölbe zuhant az Amerikai Haditengerészet egyik EA-18G Growler típusú harci repülőgépe.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.