2025. 04. 21. hétfő
Konrád
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A pápai hajózókra emlékeztek

JETfly  |  2010. 08. 02., 12:51

A tíz esztendeje felszámolt MH 47. Pápa Harcászati Repülőezrednél, szolgálatteljesítés közben életüket vesztett hajózók emléke előtt tisztelegtek a pápai Helyőrségi Klubban július 31-én, szombaton az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület, valamint a pápai Honvéd Bajtársi Klub szervezésében.

Az események részt vettek a nyugállományúak, a hozzátartozók, a volt repülő-müszakiak, a repülős biztosítók és az irányítók, valamint olyan szakemberek, akik a repülésért éltek és dolgoztak. A rendezvényt Kapcsándy Klaudia szavalata nyitotta meg, majd a bajtársi klub titkára, Kerecsényi Zoltán tartott köszöntőbeszédet, kiemelve azt, hogy halottakra emlékezni mindig szomorú, hiszen minden egyes élet elvesztése tragédia, mégis nemes és felemelő az emlékezés, ha halottaink egyben példaképeink is lehetnek.

Ezt követően Simon Róbert egyesületi elnök előadásában vázolta az emlékápolás eddigi és jövőbeli céljait, majd egy archív film segítségével elevenítette fel a jelenlévőknek 2000. augusztusát, amikor Lanecker József ezredes, parancsnok hagyta el utoljára Pápa kék egét, és mondott búcsút a vadászrepülésnek.

Horváth Ferenc nyá. százados a hadrendből tíz évvel ezelőtt kivont MiG-21 típusú repülőgépről beszélt, arról a kiváló repülőtechnikáról, amely 40 évet szolgált a Magyar Honvédségben és számos változata még mai is szolgál a világ sok országában. 2000. augusztus 31-én a Magyar Légierő jelzésével utoljára szállt fel két MiG-21-es repülőgép, a pápai ezred betonjáról. A 905-ös lajstromszámú MiG-21 UTI valamint a 5531-es lajstromszámú MiG-21 BISZ. A repülési feladat végrehajtása után 14 óra 59 perc 25 másodperckor fogott betont a Magyar Légierő utolsó leszálló MiG-21-es repülőgépe.

Az emlékülést koszorúzás zárta a 2008-ban emelt gránit emléktáblánál, ahová az emlékezés virágait helyezte el a városi önkormányzat nevében Bocskay László képviselő, a pápai Honvéd Bajtársi Klub nevében Major Anna elnök, Kerecsényi Zoltán titkár, az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület nevében Simon Róbert és Csillag László.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 07., 17:00
Az F-35-ös program partnerországai között Norvégia lett az első, melynek teljessé vált az ötödik generációs harci repülőgép flottája: a két utolsó példányt a napokban adta át az amerikai gyártó.
2025. 04. 01., 18:00
Svédország - novemberben aláírt szándéknyilatkozatának folytatásaként - hivatalosan is megerősítette, hogy a brazil Embraer C-390 típusával modernizálja szállító repülőgép flottáját, búcsút intve a kiöregedő C-130H Herculeseknek.
2025. 03. 31., 09:15
Február 6-án tette közzé az ukrán védelmi minisztérium az első képet egy, már hazai felségjelzéseket viselő Mirage 2000-5F-ről. A kétüléses változatot ábrázoló kép felirata szerint ráadásul az első példány már Ukrajnában van.
2025. 03. 21., 09:15
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 04. 10., 09:43
Az amerikai haditengerészet utolsó hagyományos meghajtású repülőgép-hordozóját, az egykori USS John F. Kennedyt – becenevén Big Johnt - 2007-ben vonták ki a hadrendből.
2025. 04. 09., 21:11
Kovács Krisztián ezredest 2025. január elsejei hatállyal nevezték ki az MH Kiss József 86. Helikopterdandár élére.
2025. 04. 07., 23:10
Az űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok körében méltán népszerű CanSat Verseny kétnapos döntőjét idén is az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság tatárszentgyörgyi gyakorlóterén rendezték meg.
2025. 04. 02., 12:29
Bócsa szélén a Kukla Csárdához tartozó területen látható egy szovjet gyártású Li-2-es repülőgép.

  Legfrissebbek most

Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.