A napokban az algériai MenaDefense oldalon tették közzé a hírt, miszerint a Mianmari Légierő átvette az első három Jak-130 típusú harci-kiképző repülőgépét. A most átadott példányokat ünnepélyes keretek között fogadták.
A Jak-130-asok az 1801, 1802 és 1803 oldalszámot kapták, berepülésük információk szerint 2016 végén kezdődött meg. A MenaDefense közlése szerint, a felek között a szerződés létrejötte 2015 júliusára tehető, akkor három Jak-130-ast rendeltek, ezzel a szerződés teljesült is. A szerződés konkrét aláírását egyik fél sem erősítette meg eddig, azonban több hírforrás szerint, a Roszoboronexport 2015. július 22-én írta alá a szerződést, eddig ismeretlen számú Jak-130-as eladásáról, illetve földi kiszolgáló berendezések és egy szimulátor értékesítéséről.
2016 áprilisában újabb hírek szivárogtak ki az ügyben, akkor derült ki, hogy az orosz Irkut vállalat 2016 végéig 3 Jak-130-ast szállít le Mianmarnak. A délkelet-ázsiai ország ezzel a negyedik nemzetközi vásárló, aki a típust hadrendbe állítja, Algéria (16), Banglades (16), Fehéroroszország (8) után.
Forrás: armstrade.org
„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.