A román légierő határozatlan időre leállíttatta MiG-21-eseinek kiképzési repüléseit a 2010. november 1-jei katasztrófa miatt. Az eset kivizsgálását egy a védelmi minisztérium által létrehozott szakértőkből álló bizottság végzi. A román védelmi minisztérium elrendelte a repülési tilalmat mindaddig, míg a vizsgálat le nem zárul.
Történt ugyanis, hogy 2010. november 1-jén, helyi idő szerint 13:10-kor a román légierő egyik MiG-21 típusú vadászgépe leszállás közben lezuhant, melynek során mindkét pilóta életét vesztette. A román védelmi minisztérium véleménye szerint szinte kizárható, hogy pilóta hibáról lenne szó, mivel mindketten tapasztalt oktató-pilóták voltak. A katasztrófa okáról egyelőre nincs információ.

Jelenleg a román légierő közel háromtucatnyi MiG-21-est üzemeltet, melyeket 2000 elején modernizáltak. A munkálatokat a román Aerostar és az izraeli Elbit Systems vállaltok végezték. Tervek szerint a gépeket 2013-ig üzemeltetik, de a bekövetkezett katasztrófa miatt a védelmi minisztérium vélhetően sürgetni fogja az új gépek megvásárlását. Korábban Románia három etapban képzelte el légierejének modernizálását.

Az első etapban 24 használt amerikai F-16-ost, a másodikban 24 új, utolsó verziós F-16-ost, a harmadikban pedig 24 új F-35-öst vásárolnának, melyekkel az első etapban vásárolt használt F-16-osokat váltanák le. Egyelőre ez a tervezet valószínüleg nem fog megvalósulni, pénzügyi nehézségek miatt. Továbbá 2009-ben Románia egy repülőgép tendert akart kiírni új repülőgépek vásárlására, de ez sem valósult meg a szükséges anyagi források hiánya miatt.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Újdonság a Pardubicei Repülőiskolában: a 2025-ben átvett négy új L-39 Skyfox, illetve az első két Zlin [Z-242L Zeus (0543) és a Z-143LSi Genius (0541)] után ismét bővült a kiképző központ flottája, a kiöregedő Zlin Z-142 példányok leváltásaként egy újabb Z-143LSi Genius (0542) érkezett meg 2026. január 7-én, szerdán.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.