2026. 09. 10. csütörtök
Hunor, Nikolett
: 364 Ft   : 313 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Milyen repülőgépeket láthatunk a Kecskeméti Repülőnap statikus során?

Milyen repülőgépeket láthatunk a Kecskeméti Repülőnap statikus során?
Darabos Erika  |  2021. 08. 04., 15:19

Ismét frissült a 2021. augusztus 28-29-én, Kecskeméten megrendezendő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató hivatalos weboldala, többek között már elérhető a rendezvény térképe, illetve a résztvevők bővebb listája.

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy várhatóan milyen repülőgép típusokat láthatunk majd a rendezvény dinamikus programjában, most pedig a weboldal frissítése után láthatóvá vált a statikus bemutató kínálata is. További újdonság, hogy külön jelzést kaptak a rendezvényre regisztrált, illetve a részvételi szándékot jelző országok, ez utóbbiak kapcsán természetesen nem lehet még biztosra venni az érkezést. A lista alapján látható, hogy 2021-ben több "nagygép" is megcsodálható lesz Kecskeméten, a repülőbázis területén elvégzett korszerűsítéseknek, újabb állóhelyek kialakításának köszönhetően a méretesebb típusoknak is helyet tudnak már biztosítani.

Jelezte részvételi szándékát a rendezvényre az Osztrák Légierő C-130 Hercules szállítógépe, melyet érdemes minél többször szemügyre venni, hiszen év eleji információk szerint már keresik a váltótípusát. Nem ez lesz az egyetlen a típusból, ráadásul a sokak által eddig hiányolt amerikai részvétel sem marad el: az Ohio-i Légi Nemzeti Gárda is küld egy példányt a statikus sorra, továbbá igazi különlegességként elhoznak egy KC-135R tankert is. Szintén típusduplázás várható a C-295-ös szállító repülőgépből, hiszen megtekinthető lesz a Cseh, illetve a Lengyel Légierő példánya, továbbá a C-27J Spartanból is, mely szlovák és román színekben lesz látható (az olasz példány pedig a dinamikus programban szerepel). Románia egy IAR 330 Puma típusú, többfeladatú szállítóhelikopterrel is képviselteti magát, továbbá ők hozzák el mind a mai napig sokak kedvencét, a MiG-21-est, mely dinamikus programot repül a hétvége mindkét napján. Németország a tervek szerint elhoz egy Airbus A400M közepes katonai szállítógépet a statikus sorra, mely típus először vesz részt a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.

KC-135R Stratotanker típusú légi utántöltő repülőgép (Fotó: Ohio Air National Guard)

Tovább szemezgetve - a teljesség igénye nélkül - a statikus résztvevők nemzetközi listáján, érdemes megemlíteni az Olasz Légierőt repülőnapokon már ritkán látott két típussal (Tornado, AMX), a Brit Királyi Légierőt, melynek Typhoon típusú vadászbombázói a dinamikus és statikus programban is szerepelnek. Szintén kiemelendő a a SwAFHF (Swedish Air Force Historic Flight) Viggen és Draken szereplése, egyelőre a program mindkét változatába be vannak írva, csakúgy mint a Szlovén Légierő PC-9-esei.

16 darabot vásárolt Magyarország a H225M típusú közepes, többfeladatú szállítóhelikopterből (Fotó: Airbus Helicopters)

Egyelőre sárga jelzéssel láthatóak (tehát jeleztek részvételi szándékot) azok a típusok, melyből a Magyar Légierő is rendelt: ilyen a brazil Embraer C-390 közepes, katonai szállító repülőgép (2 db-ot állítunk majd hadrendbe), valamint az Airbus Helicopters H225-ös bemutatója, melyből 16 darabot szerez be hazánk. Remélhetőleg mindkét típus meg fog érkezni Kecskemétre, így kicsit közelebbről is szemügyre vehetjük ezeket a gépeket is, melyeket a rendszerbe állítást követően majd évtizedekig üzemeltetni fogunk.

C-390 Millenium ék felségjelzéssel (Fotó: Embraer grafika)

A résztvevők listája mellett szintén újdonság a weboldalon, hogy megjelent a helyszín térképe, melyen részletesen látható, mit és hol találunk a hétvége során. A térképet beállítottuk cikkünk borítóképének, így nagyban is láthatják Ovasóink a terület beosztását. Érdemes most már napi szinten ránézni a hivatalos oldalra, hiszen pár nap maradt már csak hátra a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató nyitányáig.

Azok számára, akik még nem jártak a kecskeméti rendezvényen, érdemes megemlíteni, hogy egy-egy repülőnapon a hétvége két napja számít a fő programnak, viszont, ha idejük, lehetőségük engedi, érdemes ellátogatni a repülőnapot megelőző, úgynevezett érkező és gyakorló napokra is. Ezek jól követhetőek a repülőbázist övező területekről, jellemzően csütörtökön és pénteken zajlanak, de biztosan lesz már olyan résztvevő, aki korábban a helyszínre érkezik. A statikus sorra beírt típusokat így a levegőben is láthatják, fotózhatják a Kecskemétre látogatók.

Akiket nem a repülőgépek, hanem a harcjárművek érdekelnek jobban, szintén sok érdekességet találhatnak majd a programban, többek között dinamikus harckocsi bemutatót is. Ezekről bővebben társlapunk cikkében olvashatnak!

Az előző beszámolónkban is írtuk, hogy a jegyvásárlás már javában zajlik, és fontos megjegyezni, hogy idén erre csak online van lehetőség!

Gyertek és találkozzunk 8 év után újra Kecskeméten, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón!

Forrás: https://repulonap2021.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 08. 23., 17:00
Az együléses vadászgép-típusok jelentős részének készül kétüléses változata is. Gondoljunk csak az F-15 Eagle-re vagy az F-16 Fighting Falconra. Sőt, a Szu-57 Felonnak is repül már a „megkettőzött” változata. Igaz, az amerikai légierő új generációja, az F-22A Raptor és az F-35-család viszont maradt egyke…
2026. 07. 29., 14:57
Hölgyeim, Uraim! Az egykori kollégák, barátok, ismerősök és a család szervezésében szervez emlékhely avatót Dr. Csengery Attila orvos ezredes Úrnak, a kecskeméti Repülőkórház egykori Repülőorvosi Bizottság elnökének, a Repülőkórház volt főigazgató-helyettesének tiszteletére, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület!
2026. 08. 01., 17:00
Úgy tűnik, a Magyar Honvédség idén két típust is nyugdíjazott a forgószárnyas flottából: a harci helikopter mellett a szállító rokont is. Ebből az alkalomból a Tizenhetest és a hazai történetét mutatjuk be.
2026-08-24 11:32:30
„Egy Gripen harci gépünk sajnos lezuhant, a pilóta katapultált, a jelenlegi állás szerint a mentőben van, életben van. Személyi sérülés nem történt, hiszen úgy tűnik a pilóta megtett mindent annak érdekében, hogy a honvédségi területen érjen földet a lezuhant gép” - tájékoztatott a történtekről dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026-08-18 13:04:42
Több év kihagyás után, 2026-ban visszatér Szolnokra a nagy népszerűségnek örvendő légiparádé, melynek hivatalos főpróbáját rendezték meg a Tisza-parton augusztus 17-én, hétfőn. A gyakorlás fotóiból mutatunk most egy kis ízelítőt Olvasóinknak!
2026-08-17 15:19:13
Megbecsült örökség és állandó változáskényszer – ezek egyensúlyának szükségességét hangsúlyozta Szolnokon dr. Kun Szabó István altábornagy. A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki átadás-átvételi ünnepségén méltatta a leköszönő Kovács Krisztián ezredes és a beosztást átvevő Simon Péter dandártábornok eddigi tevékenységét.
2026-08-17 15:05:53
Amikor felmerült, hogy a paksi atomerőmű biztonságos működése érdekében a Duna vízszintjét meg kellene emelni, dr. Ruszin-Szendi Romulusz a Honvéd Vezérkar főnökéhez fordult, hogy a haderő mit tudna tenni az ügyben.
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 09. 07., 10:11
Május 15-én egy kis csapat gyűlt össze a HungaroControl Igló utcai épületében, hogy élve a nem mindennapi lehetőséggel, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ikonikus irányítótornyának teraszáról dokumentálja a péntek délutáni forgalmat.
2026. 09. 04., 10:30
„Aki Magyarországon katonai ejtőernyős, az ebben az épületben megfordul. Ezért a legjobb helyen van Szabolcs neve” – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz a Gál Szabolcs főtörzsőrmesterről elnevezett épület keresztelőjén. A honvédelmi miniszter leplezte le a katonai világbajnok ejtőernyős emléktábláját szeptember 3-án, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison.
2026. 08. 23., 21:44
Budapest az egyetlen főváros a világon, ahol augusztus 20-án reggel és este is tömegek kémlelik az eget.
2026. 08. 17., 12:29
Teljesült a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének régi vágya: megépült a merevszárnyas repülőgépeknek is méltó emléket állító kompozíció.

  Legfrissebbek most

Szeptember első hete mozgalmas volt első repülések terén: 2026. szeptember 7-én teljesítette első repülését a Holland Királyi Légierő részére készült első, Pilatus PC-7 MKX típusú légcsavaros kiképző repülőgép. Szeptember 8-án pedig a Német Légierő első F-35A típusú harci repülőgépe is a levegőbe emelkedett.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Napjaink repülőgépipari és védelmi programjaiban a digitális átalakulás segíti a szakembereket abban, hogy megbirkózzanak a korábban nem tapasztalt mértékű összetettséggel. Ennek köszönhetően gyorsabbá és pontosabbá válhat a tervezés, miközben a létrejövő megoldások minősége is javul.