Generációs váltás előtt a katonai pilótaképzés

Hátránya, hogy a repülési órák és az energia igen nagy része arra megy el, hogy az új típusok jellemzőit megismerjék és megtanulják, ahelyett, hogy az addig megszerzett tudásukat használva tovább fejlődnének.

Ennek kiküszöbölésére több úton is elindultak már, de nem mind bizonyult sikeresnek. Egyetlen turbólégcsavaros típus kevés ahhoz, hogy a nagy légierők számára is teljeskörű megoldást nyújtson, így például az Egyesült Államok, Franciaország vagy Görögország is új sugárhajtású típusokra építve tervezi a jövőbeli pilótaképzést.

A hagyományos, fázisokra osztott metódus nem veszíti el teljesen létjogosultságát, továbbra is szükséges a komplexitás fokozatos növelése, viszont fontos, hogy ha több típuson is repülnek a hallgatók, akkor legalább a fedélzeti rendszerek, az avionika kialakítása legyen közel azonos.

Ebben élenjárónak számít Olaszország, ahol a Leonardo cég által gyártott M-345 alap- és M-346 haladó kiképzőgép eleget tesz ennek a feltételrendszernek. A hasonló rendszerek megtanulása nem igényel többletenergiát a pilótanövendékektől, így a kiképzés ideje rövidebb, a költségek pedig alacsonyabbak lehetnek.

Mindemellett a két típus pilótafülkéje hasonló a korszerű harci repülőgépekhez is, így nagyon jó alapokat ad a későbbi továbblépéshez. Láthatóan ma már a világ ebbe az irányba tart, az elkövetkező 10 évben a példa nagymértékben elterjedhet, a következő 40 évben pedig várhatóan ez lesz a meghatározó irány a katonai pilótaképzésben.

Forrás: https://www.blogbeforeflight.net/