2023. 12. 08. péntek
Mária
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Budapest Airport: ismét felszállóágban

JETfly  |  2010. 08. 25., 09:17

A nyári idegenforgalmi szezon lassú, de határozott fellendülése Budapesten is feledteti a tavaszi izlandi vulkánkitörés okozta kiesést: a júliusi utasforgalmi statisztikák már mérsékelt, de határozott emelkedésről beszélnek. A Budapest Airport forgalma 2010 júliusában 3,1%-kal volt magasabb, mint az előző évben.

Az idei év júliusában összesen 897 783 induló és érkező utast regisztráltak a Budapest Airport statisztikái és ez a szám 3,1%-kal magasabb, mint az elmúlt évben. Az adatok elemzéséből az is kiderül, hogy ezzel július végéig a növekedés 0,5%-os a tavalyi év első hét hónapjával összehasonlítva, ami azt jelenti, hogy ha kis mértékben is, de sikerül ellensúlyozni az egész Európát légiközlekedési káoszba taszító április vulkánkitörés következményeit. Bár a budapesti légikikötő „csak” négy napig volt zárva áprilisban, a nyugat- és észak-európai repülőterek tartós kiesése miatt áprilisban a magyar főváros repülőtere is mínusszal zárt.

Az azóta tapasztalható forgalomnövekedés tartósnak bizonyul, az idegenforgalmi statisztikák elemzéséből az derül ki, hogy elsősorban a külföldiek számának növekedése jelentette a bővülés bázisát Budapesten. Paradox módon, az utasok számának növekedésével párhuzamosan csökkent az ún. „repülőgépmozgások”, azaz a le- és felszállások száma, amely 2,4%-kal volt kevesebb, mint tavaly júliusban. Ez azt jelenti, hogy sikerült a légitársaságoknak növelniük az ülőhely-kihasználtságot (az ún. load factort), amelynek aránya júliusban 1,7%-os növekedés után elérte a 78%-ot. (Ez a mérőszám azt jelenti, hogy pl. egy 100 férőhelyes repülőgép esetében átlag 78 utast szállítottak).

Különösen jól teljesített a magyar hátterü Wizz Air, amely júliusban újabb, sorrendben negyedik Airbus A320 típusú gépét telepítette Budapestre és egy sor új járatott nyitott, egyebek mellett új olaszországi repülőterekre (Pisa, Bari) és ma jelentette be két új, törökországi járatának elindítását Isztambulba és Antalya-ra. Két számjegyü volt júliusban a Lufthansa növekedése is a budapesti járatoknál. Ennek oka részben az, hogy a Lufthansa módosított és kényelmesebbé tette az utasok számára a müncheni, frankfurti és düsseldorfi járatok indulási és érkezési időpontját, valamint, hogy sikeresnek bizonyult a Lufthansa Italia Milánó/Malpensa járata. Figyelemre méltó a fapadosok közül a Germanwings piaci térhódítása, amely egyébként az egyik ír diszkont légitársaság által leállított észak-német régiót szolgálja ki új, hannoveri járatának elindításával, ami több mint húsz százalékos növekedést hozott a légitársaságnak a budapesti járatokon.

Szintén dinamikus növekedést mutatnak a Budapest Airport hosszú távú járatai: így a Delta Airlines 22%-kal több utast szállított naponta közlekedő new yorki gépével, míg a Hainan légitársaság pekingi járatának sürítése 48%-os utasszám növekedést hozott. Ugyancsak a nyaralási szezon nyertese a chartergépeket üzemeltető Travel Service, amely szintén közel húsz százalékkal növelte forgalmát.

Ami az európai nagyvárosok budapesti forgalmát illeti, a legnagyobb utas létszámot London érte el (igaz, itt Heathrow, Luton és Gatwick járatai összeadódnak), ezt követi Párizs, majd Frankfurt, Brüsszel, Amszterdam, München, Zürich és Stockholm következik, a TOP 10-es listát Dublin és Helsinki zárja.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 13:54
"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.
2023. 11. 08., 13:34
2023. október 6-án a Saab - mielőtt átadná a Svéd Fegyveres Erők részére - leszállította az FMV-nek (Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal) üzemeltetési tesztelésre az első sorozatgyártású Gripen E típusú harci repülőgépet.
2023. 11. 02., 14:26
Az AIR DEFENDER 2023 nemzetközi NATO hadgyakorlaton a résztvevő 25 nemzet 250 repülőgépe és helikoptere között ott voltak a kecskeméti Gripenek és a Puma harcászati repülő század tagjai is. A magyar kontingens parancsnokával, Molnár Tibor őrnaggyal az Aranysas magazin idézte fel a két hét eseményeit.
2023-11-24 14:59:02
Bejárta a netet az Amerikai Haditengerészet 2023. november 20-án balesetet szenvedő P-8A Poseidon többfeladatú tengerészeti járőr repülőgépének fotója, mely a pályán túlfutva a sekély vízben tudott csak megállni. Mutatjuk a legfrissebb felvételeket!
2023-11-14 11:04:00
A Hévíz-Balaton Repülőtéren a vadászgépek fogadása, felvezetése, végezetül pedig éjszakai letároláshoz történő felkészítése olyan gördülékenyen zajlott, mintha csak a kecskeméti katonai bázisukon járnánk.
2023-11-13 14:56:44
Idén Magyarország töltötte be a NATO Air Battle Decisive Munitions (ABDM) kezdeményezés elnöki pozícióját. A szervezet nagyszabású őszi ülésén – hazánk mellett – tizenöt NATO tagország képviselői vettek részt Budapesten, október 23–27. között.
2023-11-13 11:49:38
2003. november 13-án délelőtt 11 órakor ismét megtörtént a megszokhatatlan, egy repülőgép eltűnt a lokátorok képernyőjéről és nem válaszolt semmilyen frekvencián. Azonnal felszállt a kutató-mentő helikopter a két egykori kollégiumi szobatárs keresésére.
2023-11-07 13:15:18
Újabb két H225M típusú, közepes, többcélú szállító helikopter érkezett a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandárhoz az Airbus Helicopters dél-franciaországi Marignane városban található gyártóközpontjából, november 6-án.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 07., 10:57
Immár harmadik éve landol feldíszített utánfutón, mikulásruhában a tiszaugi művelődési ház előtt az egykori vadászpilóta, Zsámboki Tibor nyá. ezredes.
2023. 12. 06., 13:32
A nemzetközi légiközlekedés egykori pillérének évtizedeken átívelő történetét a 436-os számú járatot repülő, a barbadosi Bridgetownból Miamiba tartó Clipper Goodwill zárta le.
2023. 11. 30., 14:52
November 29-től a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését, így a jövőben már száz százalékban Magyarországon gyártott alkatrészeket építenek be a forgószárnyasokba – jelentette be Kiss Attila, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója Gyulán.
2023. 11. 29., 16:35
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!

  Legfrissebbek most

Összesen 40 darab használt Eurofighter Typhoon vadászbombázót vásárolna Törökország – a szándékot, melyről már korábban is volt szó,Yasar Guler védelmi miniszter jelentette be a közelmúltban.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Lánctalpak csörögnek, motorok zúgnak, ágyúcsövek robbanásszerű hangot hallatnak. Röviden és tömören: harckocsilövészet Szomódon.