2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Két nap, két gép, hat tenger

JETfly  |  2012. 11. 06., 13:24

A Szállítórepülő század tagjai az elmúlt héten érdekes feladatot kaptak: személyeket és árut kellett eljuttatniuk Észak–Európába és Délnyugat–Ázsiába ugyanazon időpontban. Az első gép vasárnap hajnalban indult utasokkal és támogató ellátmánnyal megrakva a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról az egyiptomi Sínai-félszigetre. Néhány óra múlva elérték Theszalonikit és a Thermai-öblön keresztül az Égei-tengert. Egy rövid athéni technikai leszállást követően a Kikládok (Kükládok) szigetcsoport átrepülése után érintették a Krétai-tengert, majd elrepültek a Földközi-tenger felett Ciprusig.

Larnakán egy gyors tankolás következett és a rakodás után folytatták útjukat az egyiptomi El Gorába. Az itteni repülőtér (inkább betoncsík) arról jellegzetes, hogy nem egy bázis területén található, hanem szabadon - szó szerint a kerítésen kívül -, a területén olykor beduin törzsek táboroznak, birkanyájakat terelgetve. A repülőgép személyzeteinek itt előre jelezni kell a leszállási szándékot, ekkor az érkezés időpontjára az MFO katonák alkalmassá teszik a futópályát a biztonságos leszállásra.

Másnap a személyzet folytatta útját. Az izraeli határ mellett repültek el Tabáig, ahol az Akabai-öblön át jutottak el a Vörös–tengerhez, útjuk legdélebbi pontjára, Sharm el-Sheikhbe.

A második gép hétfőn hajnalban indult volna, hogy eljuttasson a Svéd Királyságba egy munkacsoportot az időszakos ápoláson lévő Gripenek átvételére, de a korán jött tél kisebb késésre kényszerítette a személyzetet. Az erős havazás miatt a gépet jégteleníteni kellett, és meg kellett várni, hogy a kecskeméti repülőtéren a látástávolság legalább a felszállási minimumot elérje.

A sikeres felszállás után északnak vették az irányt, és három óra múlva Lengyelországnál elérték a Balti-tengert. A Dán Királysághoz tartozó Ronne sziget felett elrepülve jutottak el Svédország légtérbe, majd egy óra múlva az első állomásukra, a Vänern–tó mellett található Satenas repülőtérre.

Innen rakodás és tankolás után indultak tovább az Egyesült Királyságba, hogy feladatuk második részét is teljesítsék, melynek során helikopter-vezetőket és technikusokat szállítottak York-ba egy tanfolyamra. Nem sokkal a felszállás után már a Norvég Királyság felett repültek, ahol az irányítás engedélyezte a közvetlen rárepülést a nagy-britanniai belépési pontra, NIVUN-ra, melyet már az Északi-tengeren találunk.

Az Északi–tenger feletti repülés érdekessége, hogy a hagyományos navigációs berendezések (VOR, DME, NDB) jelei a nagy távolságok miatt nem elérhetőek, ilyenkor a GPS és az elemi navigáció eszközeit komplexen alkalmazva kell tájékozódni.

A második gép és személyzete erős szembeszélben repülve érte el Dél-Skócia partjainál a brit szigeteket, és egy óra múlva szállt le a Linton-on-Ouse katonai repülőtéren.

A Szállítórepülő század gépeinek feladata itt nem ért véget, az első és a második repülőgép a kirepüléshez hasonló útvonalon szerdára szerencsésen hazaérkezett Kecskemétre. A két An-26, két nap alatt hat tenger érintésével hajtotta végre az elrendelt légiszállításokat.

Szöveg: Szállítórepülő század

Fotó: Szállítórepülő század, archív

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 13:14
A Magyar Honvédség az űrhajósjelöltek felkészítésének korábbi fázisaiba is bekapcsolódott. Nem csupán a repülőorvosi egészségügyi vizsgálatokat végezték el rajtuk az MH Egészségügyi Központ kecskeméti telephelyén, de Gripen repülőgépekkel is repültek azok hátsó ülésében.
2023. 05. 05., 14:23
2023. április 25-én sor került a Hürjet prototípusának első felszállására. A Turkish Aerospace Industries újdonságát elsőként 2018-ban, Farnborough-ban (mock-up) láthattuk.
2023. 04. 27., 14:10
A Magyar Honvédségnél zajló modernizációs folyamat fellegvára Szolnok, ahová - a H145M könnyű helikopterek hadrendbe állítása után - nyáron már megérkeznek a H225M közepes szállítógépek is. Új technika és új parancsnok: dr. Bali Tamás ezredes úrral a Tisza parton történt változások mellett saját szakmai életútját is áttekintjük.
2023-05-21 22:36:21
Mint ahogy arról már ehavi programajánlónkban beszámoltunk, május utolsó vasárnapján repülőnapot rendeznek Mezőkövesd repülőterén! Olvasóink kérésének eleget téve, most összegyűjtöttük a tudnivalókat a közelgő Bükk-Mátravidéki Airshow-ról.
2023-05-15 12:16:55
2023. május 10-én, szerdán immár a hetedik előadásra került sor a Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozat keretében. Ez alkalommal Németh Zoltán nyugállományú őrnagy, vadászpilóta tartott vetítettképes előadást a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban.
2023-05-15 11:18:35
Az Emirates légitársaság újabb digitális szolgáltatást vezet be, hogy még kényelmesebbé tegye az utazást. A Dubajból induló utasok többsége május 15-től a papíralapú változat helyett mobil beszállókártyával utazhat, amellyel gyorsabbá és egyszerűbbé válik a biztonsági ellenőrzés és a beszállás.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 11:20
A háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium június 2-án.
2023. 06. 02., 09:14
Ezt mi sem ússzuk meg – gondolhatta bárki, aki 2013 júniusának elején az ausztriai áradásról készült televíziós híradásokat látta, hiszen a Dunán lefolyó hatalmas vízmennyiség rekordméretű árvizet ígért Magyarországnak. Ennek megfelelően megkezdődött a felkészülés a védekezésre.
2023. 06. 01., 09:49
A Magyar Légierő minden fegyverneme, alakulata megmozdult, a vezetési elemek, a készenléti szolgálatok, a katonai szervezetek repülő-, helikopter és légvédelmi rakétacsapatai komplex és valós feladat végrehajtásukkal demonstrálták a légierő jelenlegi képességeit a Kék Villám 2023/2 gyakorlaton.
2023. 06. 01., 09:20
Több mint húsz év után ismét valós repülőtéri és hangár környezetben, az Aeroplex műszaki bázisán tettek szakmai vizsgát a középiskolai képzésben végzős repülőgép-szerelő és műszerész diákok.

  Legfrissebbek most

A háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium június 2-án.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.