2017. 10. 22.
Előd
: 308 Ft   : 261 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

KAIA visszafogadó ünnepség - Képgalériával

JETfly  |  2011. 04. 14., 16:15

2011. április 12-én a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis alakuló terén ünnepélyes keretek között fogadták a Magyar Honvédség Kabuli Nemzetközi Repülőtér Törzstiszti Csoportjából (MH KAIA TTCS) a hazaérkező állományt.

A visszafogadó ünnepségen dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter megköszönte a katonák kiváló feladatteljesítését, beszédében kiemelte, hogy a NATO illetékes parancsnoksága a magyar kontingens fél éves munkáját kiválóra értékelte. Ennek eredményeképp, hazánkat ismét felkérték e feladat ellátására. Miniszter Úr többször utalt az Afganisztánban szolgálatot teljesített csapat egyik jelmondatára: „Nincsenek problémák, csak megoldások!” – utalva arra, hogy mindenben a megoldást érdemes keresni, mely elengedhetetlen a kiadott feladatok teljesítéséhez. Elismerését fejezte ki azért a kiváló munkáért, mellyel a kabuli reptéren sikerült összehangolt és eredményes munkát végrehajtani, munkabírásból és elkötelezettségből példát mutatni, valamint az ország és a Magyar Honvédség számára elismerést szerezni.

A visszafogadó ünnepségen a kontingens tagjainak dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkar főnöke, Pintér Zoltán vezérőrnagy a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Légierő Haderőnem főnöke és Domján László vezérőrnagy a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója a nemzetközi felkérésen alapuló, külföldön teljesített katonai szolgálatának elismeréséül Békefenntartásért Szolgálati Jelet adtak át a MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Törzstiszti Csoport második váltásából most hazatért hetvenhat katonának.

A Honvéd Vezérkar főnöke a nemzetközi békemisszió során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül, a külszolgálat befejezése alkalmából Kiemelkedő Helytállásért Emlékéremmel tüntette ki Kilián Nándor dandártábornokot, Jenei Barna alezredest és Nagy László törzszászlóst.

A MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka emléktárgyat adományozott Csokona Gábor őrnagynak, Makai László századosnak, Zadravecz Sándor zászlósnak, Becze Ildikó főtörzsőrmesternek és Ferkó Zoltán törzsőrmesternek.

Az ünnepség utáni állófogadáson dr. Benkő Tibor vezérezredes mondott pohárköszöntőt a hazatért állománynak és családtagjaiknak, szintén megköszönve a kitartást, az elszántságot és becsületes munkavégzést mellyel feladatukat végrehajtották.

Fotó-cikk: Gyuris Szilvia

Galéria: KAIA visszafogadó ünnepség - Képgalériával

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-10-20 15:08:26
Hónap végén ismét jön az óraátállítás, ezzel pedig kezdetét veszi a légiközlekedésben is a téli szezon. A nyári időszak után a téli menetrend is teljes: kilenc új járat és sok más fejlesztés gondoskodik arról, hogy a novembertől március végéig tartó időszakban se múljon el az utazási kedv.
2017-10-16 16:19:45
Kanada hivatalosan is kifejezte érdeklődését az ausztrál F/A-18A/B Hornetek iránt. A kanadai Királyi Légierő CF-18-ainak ideiglenes pótlására kiváló lehetőséget nyújtanának az ausztrálok használt vadászbombázói.
2017-10-13 15:34:23
Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 20., 16:43
A SkyMaster öv visszatért a JETfly Webáruház kínálatába! A polgári repülőgépeken használatos biztonsági övekhez hasonló, a hétköznapi viseletet feldobó öv, mely ugyanazon heveder és csat felhasználásával készült.
2017. 10. 20., 15:21
Nemrég tért vissza Németországba a Landshut névre keresztelt, D-ABCE lajstromú Boeing 737-es gép, amelyet épp negyven évvel ezelőtt kerítettek hatalmukba palesztin terroristák, és támadásukból minden idők legdrámaibb – összességében pozitív kimenetelű – túszejtő, illetve túszmentő akciója kerekedett ki.
2017. 10. 20., 10:19
Az MSz-21-es első hosszabb repülése gond nélkül megtörtént. Zsukovszkij külön új hangárral fogadja a gépet. A negyedik példány kap orosz hajtóművet.
2017. 10. 19., 09:59
A hónap végéig aláírják a szerződést a honvédség Mi–24-es harci helikoptereinek nagyjavításáról – tudtuk meg kormányzati forrásból.

  Legfrissebbek most

Az Egyesült Államok kormánya a napokban jóváhagyta Görögország azon kérését, miszerint az FMS program keretin belül F-16V verzióra modernizálná 123 darab Falconját. Az üzlet összértéke elérheti a 2,4 milliárd dollárt is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A Mianmari Légierő a napokban átvette az első, nagyjavításon és modernizáción átesett Mi-24P típusú harci helikopterét. A most átadott példányt további 3 követi majd, melyeket már Mianmarban modernizálnak.