A Malév európai pozícióinak erősödését várja a tavasszal és nyár elején Göteborgba, Oslóba, illetve Malagára menetrend szerint közlekedő új járataitól - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a skandináv térségben a légitársaság eddig Stockholmban és Koppenhágában volt jelen, az új járatok elindítását a Svédországból Budapestre érkező utasforgalom jelentős növekedése indokolta. A stockholmi járat utasainak száma mintegy 10 százalékkal nőtt 2004-ben. Az első göteborgi járat március 29-én indul Ferihegyről, heti öt, júniustól heti hat alkalommal, a Malév CRJ 200 típusú repülőgépével. A légitársaság május 2-án indítja újra oslói járatát, szezonális jelleggel a nyári időszakban. A magyar és a norvég főváros között a Fokker 70-es repülőgépekkel közlekedő járatok száma a tervek szerint a kezdeti heti háromról a nyári időszakban négyre növekszik. A szezonális igényekhez igazodva az eddig csak charterként üzemeltetett Malaga-i útvonalon is menetrend szerinti járatot közlekedtetnek, a tervek szerint június 10-től szeptember végéig, heti két alkalommal.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.