Horvátország a tervek szerint eladja hét, a hadrendből már kivont Mi-24V harci helikopterét, két An-32B katonai-szállító repülőgépét, valamint hat Pilatus PC-9, turbólégcsavaros kiképző-harci repülőgépét. Információk szerint a kiöregedett repülőtechnikai eszközök eladására az ország nehéz gazdasági helyzete miatt kerül sor.
A közlemény szerint a horvát Mi-24-eseket 1978 és 1987 között gyártották a Szovjetunióban és azokat már több mint tíz éve kivonták a rendszerből. Horvátország már korábban meg akart szabadulni a helikopterektől, de nem kapott engedélyt Oroszországtól a továbbértékesítésre. Az An-32B szállítógépeket Horvátország többek között az iraki és afganisztáni konfliktus során is alkalmazta. Mindkét gépre nagyjavítás vár, ezért a Horvát Légierő inkább ezeket is értékesítené.
Fotó: aeroflight.co.uk
A Pilatus kiképző gépek eladása annak köszönhető, hogy a kiképző-harci repülőgépek száma magas a vadászrepülőgépekhez viszonyítva. A PC-9-esek eladását azonban felülvizsgálhatják tekintettel a horvát MiG-21-esek modernizációs programjának közelgő befejezésére.
A Fligthglobal MiliCAS adatai szerint a Horvát Légierő állományában 20 darab Pilatus PC-9 áll rendszerben, ugyanakkor a MiG-21-esből mindössze hét darab hadrafogható. A katonai helikopterek száma 22 Mi-8/17/171, míg katona-szállító repülőgépként a horvátok öt, turbólégcsavaros AT-802 „Air Tractor”-t alkalmaznak.
AT-802 "Air Tractor"
(Fotó: airheadsfly.com)
2014 augusztusában az Egyesült Államok azt javasolta Horvátországnak, hogy Mi-8MTV többcélú helikoptereit adja el Ukrajnának, amiért cserébe az amerikaiak készek a Nemzeti Gárda technikai állományából használt, UH-60M Black Hawk forgószárnyasokat biztosítani.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.