Az ugandai légierő újabb Szu-30MK2-es verziójú vadászbombázókat vett át - írja a Daily Monitor. Arról, hogy pontosan mennyi Szu-30-as érkezett a kelet-afrikai országba, egyelőre nincs információ. A légierő szóvivője, Kiconco Tabaro százados azt nyilatkozta, hogy a biztonság érdekében nem árulnak el részleteket az új technikákról.
Mint ismeretes, 2011 májusában az ugandai védelmi minisztérium bejelentette, hogy Oroszországtól 6-8 Szu-30MK2 típusú vadászbombázót vásárolnak. Az üzlet értéke a Roszoboronexport nyilatkozata alapján közel 740 millió dollár. Oroszország 2011 júliusában át is adta az első Szu-30-asokat az ugandai légierőnek, és mint ahogy most sem, akkor sem nyilatkoztak a gépek darabszámáról.
Kiszivárgott információk szerint jelenleg az elsőként átadott gépek közül az egyik javítás alatt áll, ugyanis 2011. szeptember 8-án, berepülés közben a Szu-30MK2-es egyik hajtómüvébe madár repült. A pilóta sikeresen leszállt a sérült géppel, majd a keletkezett tüzet megfékezték. Az esetet követően, a Roszoboronexport szakemberei megkezdték a sérült hajtómü javítását.
A Royal International Air Tattoo szervezői bizonyára már évekkel ezelőtt elővették az eseménynaptárt: milyen évfordulót illene megünnepelni 2024-ben? Nem volt nehéz dolguk.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.