Több mint szállítóhelikopter

Nem volt egyszerű dolga a Sikorsky vállalat mérnökeinek az 1970-es évek elején, amikor egy legendás gép váltótípusát kellett megtervezniük az amerikai hadsereg taktikai szállítóhelikopter-programja számára. A haderő vezetése ugyanis a vietnami háború egyik jelképévé vált Bell UH–1 Huey könnyű szállítóhelikopter helyett keresett egy új, kéthajtóműves típust. Ma már tudjuk, hogy meg is találta. 

A kezdetek

Az 1960-as évek végén, a vietnami háború tapasztalatait feldolgozva az amerikai hadsereg kidolgozta az egyhajtóműves UH–1 Huey után hadrendbe állítandó helikopterrel kapcsolatos elvárásait. Ezek alapján a leendő típusnak az akkor még szintén tervezés alatt álló General Electric T700 gázturbinás hajtóművet kellett alkalmaznia. A hadsereg ugyanis minden fontos technikai jellemzőből kicsit többet szeretett volna, így például: nagyobb túlélőképességet (emiatt csak a kéthajtóműves kialakítás jöhetett szóba), jobb teljesítményt (hatótávolság, sebesség, hasznos terhelés, kabinméret) és megbízhatóságot (kevesebb karbantartás, nagyobb hadrafoghatósági arány). Szintén a vietnami tapasztalatokból kiindulva az is alapvető követelmény volt, hogy nagy magasságban és melegben egyaránt stabil teljesítményre legyen képes. A túlélőképesség érdekében a megtöbbszörözött, sérülésálló hidraulika-, elektronikai és kormányrendszer ugyancsak elvárás volt. Ha pedig a jármű bajba kerül, akkor a földre zuhanó gép üléseinek mind a pilótákat, mind az utasokat védenie kell és lehetőleg az üzemanyag-tartálynak is sérülés nélkül kell kibírnia a becsapódást. Ugyanakkor a leendő géptípus méretét korlátozta, hogy leszerelt forgószárnyakkal el kellet férnie a C–130 Hercules taktikai teherszállító repülőgépben.

Mindezek alapján a Sikorsky mérnökei négy prototípust készítettek. Az első YUH–60A helikopter 1974. október 17-én szállt fel. A gyártó először maga végzett el rajta egy hosszabb tesztrepülés-sorozatot, amelyben megvizsgálta, hogy a helikopter megfelel-e minden, az amerikai hadsereg által támasztott követelménynek. Miután a Sikorsky szerint a válasz igen volt, három prototípus gépet a hadsereg is megkapott. Egyébként az YUH–60A a program másik jelentkezőjével, a Boeing YAH–61-el versenyzett a megrendelések elnyeréséért. Sikerrel: a hadsereg ugyanis 1976 decemberében az YUH–60A-t választotta. Az UH–60A Black Hawk szállítóhelikopterek 1978 októberétől folyamatosan érkeztek is a hadsereghez, s a típus 1979 júniusában hivatalosan hadrendbe állt. Az 1989-ig gyártott – két, egyenként 1622 lóerős tengelyteljesítményű T700–GE–700 hajtóművel ellátott – UH–60A helikopter négyfős hajózószemélyzet mellett tizenegy katonát tudott szállítani a deszant-térben. Első harci alkalmazására Grenadában került sor, s az 1983. október 25-án indult invázió során az első harci veszteségek is bekövetkeztek. Igaz, cserébe kiderült: a mérnökök jól számoltak, a gép, ha nem is golyó-, de legalább „törésálló” a földet éréskor.

Sokoldalú modell

Elődjéhez, az UH–1-hez hasonlóan az UH–60A is hamarosan több lett, mint egyszerű szállítóhelikopter. A hadseregnél mindig nagyon fontos volt a sebesültszállításra történő alkalmasság. A sebesültek hadszíntérről történő kimentése ugyanis általában egyszerű szállítóhelikopterekkel zajlik, amelyekben a hordágyak mellett és a táskákba, zsákokba elhelyezett egészségügyi eszközökön túl a megfelelő képzettségű ápolók is helyet foglalnak. Készült egy parancsnoki (UH–60C) és egy speciális elektronikai hadviselési (EH–60A) változat is. Miután pedig a hadsereg az alap szállítógépektől is még többet várt, a Sikorsky előrukkolt a továbbfejlesztett UH–60L típussal. A nagyobb teljesítményű T700–GE–701C, majd D változatú hajtómű mellett sérülésállóbb főrotoragyat és modernizált avionikai rendszereket kapott az új gép. Az UH–60L-t 1989–2007 között gyártották és az afganisztáni, illetve az iraki hadszíntéren is a legfontosabb szállítóhelikopternek számított. A továbbfejlesztett típusból szintén készült parancsnoki, elektronikai hadviselési és UH–60Q néven különleges, mentőhelikopternek berendezett, minden szükséges sebesültmentő felszereléssel ellátott változat. Igaz, ez utóbbi csak két, hordágyon fekvő beteget volt képes szállítani; őket viszont a legmagasabb szintű ellátással is ki tudta szolgálni. A HH–60L típusjelzés a speciális, kutató-mentő feladatokra átépített, mentőcsörlővel, fedélzeti oxigéngenerátorral, a becsapódás erejét csökkentő hordággyal ellátott változatot jelölte.

A 2006 óta és jelenleg is gyártott UH–60M Black Hawk, már 2000 lóerős T700–GE–701D hajtóművekkel, új, nagyobb deszant-terű törzzsel, áttervezett rotorlapátokkal, teljesen digitalizált pilótafülkével és integrált számítógépes karbantartórendszerrel rendelkezik. A tervek szerint ez a típus váltja majd fel a még jelenleg is repülő UH–60L-eket és azok speciális változatait.

Tűz alatt

A harci kutató-mentő helikopterek, így a HH–60 Pave Hawk-ok a legveszélyesebb hadszíntereken, szinte mindig ellenséges tűz alatt mentik ki az amerikai és szövetséges katonákat. Ezért a célnak megfelelően módosított HH–60G Pave Hawk változat az egészségügyi felszerelés és a nagyobb emelőképességű mentőcsörlő mellett már páncélzattal, erősebb géppuskákkal, elektronikai önvédelmi rendszerekkel, légiutántöltő-képességgel, a pilóták számára beépített, előretekintő infravörös kamerával, éjellátó szemüvegekkel, időjárásradarral is rendelkezik.

A típus 1987 óta szinte minden olyan hadműveletben bizonyított, ahol az amerikai hadsereg tagjai vagy különleges műveleti erők harcoltak. Utóbbiakat az MH–60G változat támogatja, amely a híres 160. különleges műveleti repülőezrednél is hadrendbe állt. A jól bevált, de a feladatköre miatt számos veszteséget is elszenvedett HH–60G-ket az UH–60M-ből átépített HH–60W változat váltja majd fel, a hadsereg 2014. évi döntésének eredményeként. Az első öt példánynak 2020-ra kell hadrendbe állnia: a program jelenleg 112 gép leszállításával számol. A módosítás főbb jellemzői alapján – megnövelt fedélzeti üzemanyagkészlet, jobb éjjellátó szemüvegek, digitális, a feladatkörnek megfelelően „feltuningolt” avionikai rendszer, titkosított kommunikációs eszközök, nagyobb kabintér– alighanem a világ legkomolyabb mentőhelikoptere épül.

Exportsikerek

Az amerikai hadsereg 2007 óta 792 darab UH–60M szállítóhelikoptert vásárolt, Black Hawk-flottájukat pedig a 2008-tól beérkezett kétszáznyolc HH–60M mentőhelikopter teszi teljessé. A típus ugyanakkor más országokban is népszerű: az S–70 nevű exportváltozat Kínától Izraelen át Ausztráliáig jelen van. További különlegesség, hogy a legutolsó, továbbfejlesztett modell, az UH–60M-re alapozott S–70i (international – nemzetközi) a lengyelországi PZL-Mielec gyárában készül, kifejezetten exportpiacra. A lengyel Black Hawk-ok eddigi legnagyobb vásárlója Törökország, amely 109, a saját igényeinek megfelelően kialakított (T–70 jelzéssel ellátott) helikopter licenc alapján történő törökországi összeszerelésére kötött szerződést a Sikorsky-val. Ha a török hadsereg elégedett lesz a gépekkel, akár 600 helikoptert is építhetnek a megkötött opciós szerződés értelmében.

Szintén az S–70i típust vásárolja meg Lengyelország, miután 2016. október 5-én felmondták az eredetileg 50 darab Airbus Helicopters H225M Caracal típusú gép leszállítására vonatkozó szerződést. Igaz, egyelőre csak a különleges erőknek vesznek 21 darab Black Hawk-ot, a lengyel hadsereg további 50 forgószárnyasra becsült beszerzéséről még nem döntöttek.

Végül emlékezzünk meg a legtitokzatosabb UH–60M-ről is: ez a feltételezések szerint a már említett 160. ezred állományában repülő „lopakodó” változat, amelyről eddig még fotó sem nagyon készült. Az egyetlen nyom a létezéséről a 2011. május 2-án, az Oszama bin-Laden terroristavezér elleni pakisztáni rajtaütéskor lezuhant különleges műveleti helikopter felrobbantott roncsait ábrázoló pár felvétel. A „Neptun Szigonya” műveletben alkalmazott gép néhány, a zuhanás, majd a robbanás és tűz után is felismerhető alkatrésze megegyezik a Black Hawk típusokon alkalmazottakkal. Meg nem erősített értesülések szerint a titokzatos MH–X helikopter több példánya azóta is a legveszélyesebb amerikai különleges műveletek rendszeres résztvevője. 

Magyar Honvéd 2016. november/Trautmann Balázs

Forrás: honvedelem.hu