Napi hat bevetés - Életmentő mélyrepülésben

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A fehérre festett és ENSZ-jelzéseket viselő ukrán forgószárnyasok több mint két évtizede vesznek részt a különböző békefenntartó missziókban. 1995-től, az UNPROFOR (UN Protection Force) művelet keretében Horvátországban kerültek először külföldi bevetésre, majd 1999 és 2001 között a KFOR részeként Koszovóban is repültek. Afrikában 2001-től vannak jelen, amikortól is Sierra Leonéban szolgáltak az UNAMSIL misszió keretében, négy éven át. Napjainkban négy különböző helyen is biztosítják a békét. 2012-től kezdve a litván haderő küldetését támogatják Afganisztánban, míg Libériában több mint egy évtizede folyamatos a jelenlétük. Az ENSZ békefenntartó akciója 2003-ban, a polgárháború kitörésével kezdődött. Kezdetben a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség országai állították ki a csapatokat, kiegészítve az Egyesült Államok Haditengerészetének egy kisebb kontingensével, majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2003 szeptemberében adta ki a 1509. számú rendelkezését a nemzetközi misszió felállítására (UNMIL). Ennek legfőbb feladata mind a mai napig a menekültek biztonságos visszatérésének biztosítása, illetve a különböző lázadó csoportok lefegyverzése. Az eredeti mandátumot tíz évvel később hosszabbította meg az ENSZ BT.

Az ukrán csapatok számára 2004. január 11-én kezdődött a küldetés, az első 18 ember érkezésével. Ők alkották az 56. önálló helikopterkülönítmény magját. A nagyjavított Mi-8-asokat és Mi-24-eseket, valamint a szükséges tartalék hajtóműveket leginkább An-124-esekkel szállították a főváros, Monrovia nemzetközi repülőterére. A többi kiegészítő eszköz, illetve a személyzet nagy része tengeren vagy Tu-154-esekkel jutott el Afrikába. Az áttelepülés elég hamar lezajlott, január végére a tervezett 300 fős kontingens már a helyszínen volt, bevethető felszereléssel. Az afrikai körülmények az első pillanattól embert és technikát próbálónak bizonyultak. Nem ritka a 45 °C-os hőmérséklet és a 98%-os páratartalom sem, valamint az év felében szakad az eső. Ráadásul a távolságok sem az Európában megszokottak - a stratégiai fontosságú Greenville, ahová rendszeresen kell Mi-8-assal utánpótlást szállítani, 230 km-re található. A Mi-24-eseket felderítő és járőrfeladatokra használják. A huszonegyedik váltás első négy hónapjában több mint 500 bevetést teljesítettek, elsősorban a kínai és nigériai békefenntartó csapatok támogatására.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A libériai kitelepüléstől sem távolságban, sem feladatkörében nem esik messze az ENSZ elefántcsontparti missziója, az UNOCI. Az 56-osok négy éve küldték az első forgószárnyasokat ide. Jelenleg 40 ukrán katona és három Mi-24-es állomásozik Elefántcsontparton. Miközben ez egy kisebb súlyú jelenlét, északkeleti szomszédaink komoly részt vállalnak az ENSZ egyik legnagyobb békefenntartó műveletében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban létrejött MONUSCO-ban. Az ENSZ BT 1999 novemberében hozta létre az akkor még MONUC nevű missziót, hogy véget vessen az úgynevezett második kongói háborúnak. Sikerült is néhány békésebb évet biztosítania az aktív fegyverhasználatra is feljogosított ENSZ-csapatoknak, de 2012-ben a lázadó csapatok elfoglalták az egymillió lakosú Goma városát. Ez vált végül az ukrán helikopterek részvételének kiváltó okává, csak ekkor hozták létre a 18. önálló forgószárnyas-különítményt. Ennek legfontosabb feladata a légi felderítés, teher- és csapatszállítás, valamint a fegyveres jelenlét hangsúlyozása. Ebben a misszióban a gépek magas igénybevétele komoly kihívások elé állítják a személyzeteket, különösen annak figyelembevételével, hogy a 6, 12 és 24 hónapos ellenőrzéseket is Kongóban kell elvégezni. Az ötödik váltás az első nyolc hónapjában 2400 repült órát teljesített, miközben 11  400 katonát és rengeteg terhet szállítottak - az ukrán helikopterek 2004 óta több mint 50 000 órát repültek Afrikában.

Hosszú éveken át az afrikai missziók voltak az ukrán hadsereg repülőerőinek legfontosabb feladatai. Ez azonban alaposan megváltozott 2014 márciusában, a kelet-ukrajnai harcok kitörésével - amelyeket ukrán részről következetesen terror elleni műveleteknek neveznek. Az egységeknek nagyon hiányoztak az Afrikába küldött forgószárnyasok és hajózóik, de az ENSZ-szel kötött hosszú távú megállapodások értelmében nem lehet azokat hazahozni. Erre csak természeti katasztrófa vagy háború esetén kerülhetne sor, de mivel a kelet-ukrajnai cselekmények hivatalosan nem minősülnek háborúnak, csak terroristák elleni bevetéseknek, ezért erre nincs mód. A szorult helyzetből önkéntesek siettek a hadsereg segítségére, velük sikerült kezdetben a megfelelő mennyiségű helikoptert bevethető színvonalra hozni. A hajózóknak ugyan sokat segített az afrikai tapasztalat, ennek ellenére tíz forgószárnyast veszítettek e cikk írásáig - igaz, 2014 augusztusa óta egyet sem. A szeparatisták igen erős, jól felépített légvédelemmel rendelkeznek a Donbasszban, a légvédelmi géppuskáktól a vállról indítható rakétákon át a komolyabb fegyverekig. Ez a helikopterek (valamint a Szuhojok) számára egyetlen megoldást jelent: az életmentő mélyrepülést.

Általánosan elterjedt a mindössze 5-10 méter magasan manőverezés, de az igazán veszélyes helyeken akár két méterre is süllyedtek! Ez ugyan nem könnyű, de szerencsére a hajózók elég tapasztaltak, Afrikában átlagosan több mint ezer órát gyűjtöttek fejenként. A Donbassz felett kezdetben a korábban begyakorolt bevetésprofilokat használták, de ezen hamar változtatni kellett. Egy konvoj fölött köröző, azt biztosító forgószárnyas messziről elárulja a járművek helyzetét. Sokkal jobbnak bizonyult nagyobb távolságban várakozni, és csak a kellő pillanatban megjelenve támadni. A helikoptereket a terroristaellenes műveletek első napjaitól bevetették, a földi csapatok közvetlen támogatása mellett lőszert, katonákat és fegyvereket szállítottak, valamint sebesülteket mentettek, a gépek faroktartójára az egyszerű saját-ellenség azonosítás érdekében két vastag fehér sávot festettek. A 2014. szeptemberi minszki egyezményig több mint 8000 akciót hajtottak végre. Különösen a hadműveletek kezdetén nehezedett rendkívül nagy nyomás a hajózókra, a reggel négytől éjfélig tartó üzem során előfordult, hogy egyeseket hatszor is bevetettek. Ráadásul nem akármilyen körülmények között: a kis létszámú ellenséges csoportok, melyeket vállról indítható légvédelmi rakétával is felszereltek, gyorsan tudták változtatni a helyzetüket, akár a frontvonal mögött is. Emiatt gyakran még a saját ellenőrzés alatt álló területek fölött is teljes figyelemmel kellett repülni. A gépveszteségeket nem lehetett elkerülni, de azokat mind az ellenséges rakéták okozták, a kritikus körülmények ellenére egyetlen katasztrófa sem következett be pilótahibából.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A harcászati eljárások módosításán túl igyekeztek a rendelkezésre álló technikát is modernizálni. Ugyan volt már egy-két Mi-24PU1-esük és Mi-8MSzB-V-jük, gyorsan megkezdték több gép átalakítását. A PU1-est új hajtóművekkel (TV3-117VMA-SzBM-1V-02 típusúakkal), önvédelmi rendszerrel (KT-01AV) és lézeres célmegjelölővel (FPM-01KV) látták el. Ezenkívül Garmin GPS navigációs rendszert s új rádiót szereltek be a pilótafülkébe, valamint a helikoptervezetők sisakjára éjjellátó berendezéseket integráltak, így már teljes sötétségben is bevethetik a 30 mm-es gépágyúval felszerelt forgószárnyast. Az első Mi-24PU1-est 2012-ben szállították le, majd a konotopi Aviakon gyárban alacsony intenzitással folytak az átalakítások - 2014 júniusáig csak három példányt adtak át. A Mi-8-asok modernizálásával kicsit jobban haladnak. Az első Mi-8MSzB-V-t 2014 áprilisában adta át a zaporozsjei Motor Szics a hadseregnek. A TV3-117VMA-SzBM-1V-4E típusú hajtóművel felszerelt változat prototípusát a kecskeméti repülőnapon is kiállították - ezzel a példánnyal érték el a 9150 méteres magassági világcsúcsot, amely jól mutatja, hogy a gép kitűnően alkalmazható extrém körülmények között, hegyvidéken is.

A hadseregnek átadott gépek üzemeltetési utasításában 7000 méteres csúcsmagasság szerepel, ami kimagasló érték a helikopterek között. A hajtómű szabályozását úgy módosították, hogy tengerszinten ne is adhassa le a rendelkezésre álló maximális teljesítményét, mert azzal túlterhelné a transzmissziót, amelyet nem módosítottak. A sárkányba a Mi-24PU1-esével megegyező önvédelmi rendszert építettek be, valamint alkalmassá tették az éjjellátók alkalmazására is. Idáig mintegy tucatnyi példányt adtak át a hadseregnek, valamint a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Nemzeti Gárdának.

A terroristaellenes műveletek hatására a hadseregrepülők szervezeti struktúrája is megváltozott. 2014 előtt három állandó bázissal rendelkeztek, melyek közül a két legfontosabb az ország nyugati részén volt található. A Novij Kalinyivben, a lengyel határ mellett települt 12. önálló hadsereg-repülődandár ugyan papíron néhány Mi-26-ossal is rendelkezik, de a gyakorlatban a használható gépparkja megegyezik a másik két egységével. Vagyis hozzájuk hasonlóan két századában vegyesen találhatók a Mi-8-asok, Mi-17-esek és a Mi-24-esek különböző változatai, valamint egy-két Mi-9-es repülő harcálláspont. A harci helikopterből már sehol sem repülik a D-t, viszont a V és a P mellett itt-ott látható tüzérhelyesbítő Mi-24K és nukleáris felderítő Mi-24R is. Hivatalos számok nem állnak rendelkezésre, de különböző becslések szerint a harcok kitörésekor 20-40 Mi-24-es lehetett üzemképes Ukrajnában, és szállítóhelikopterből sem állhatott rendelkezésre sokkal több. A másik fontos támaszpontjuk a Lvivtől mintegy 100 kilométerre keletre fekvő Brodiban van, szintén két századdal (16. független hadsereg-repülődandár). A harcok kitörése után értékelődött fel a hasonló struktúrájú 11. önálló hadsereg-repülődandár, amely alig 100 kilométerre a Krím félszigettől települt, Herszonban. A Donbasszban felmerülő feladatok nyomán hozták aztán létre 2015-ben új egységként a 18. önálló hadsereg-repülődandárt az ország keleti felében található Poltavában.

Remélhetőleg az új alakulatnak a helyzet stabilizálódásával nem kell majd annyi éles bevetést teljesítenie, mint társainak 2014-ben.

Kárpáti Endre

Forrás: aranysas.hu