A közelmúltban több fontos mérföldkőről is beszámoltunk az F-35-ös program kapcsán – többek között - elkészült az első holland példány, teljesítette első éjszakai légi utántöltését egy hagyományos úton fel- és leszálló F-35A, repült az első sorozatban gyártott, a Brit Királyi Légierő részére készült gép, továbbá először repült kötelékben két F-35A. A sort most egy újabb kötelékrepüléssel folytatjuk, ezúttal azonban már két F-35C teljesítette a program újabb mérföldkövét.
A Lockheed Martin F-35 Lightning II ötödik generációs harci repülőgép hajófedélzeti üzemeltetésre kifejlesztett változatának első kötelékrepülését a CF-01 és CF-02 jelü tesztgépek teljesítették még 2012. április közepén. A gépek az Amerikai Haditengerészet (U.S. Navy) Patuxent River-i tesztközpontjából emelkedtek a levegőbe, kötelékrepülésük több mint egy órán át tartott. A CF-01-es gépet a haditengerészet részéről Erik Buus parancsnok, míg a kötelék másik F-35-ösét az Amerikai Tengerészgyalogság pilótája, Matt Taylor alezredes vezette.
Az F-35C egyértelmüen egy technológiai ugrást jelent majd, mind technológiai szempontból, mind a képességeket tekintve, hiszen a lopakodó technológia mellé szuperszonikus sebesség és kiváló manőverező képesség társul, avionikáját tekintve pedig párját ritkítja. Az F-35C lopakodó képességének kialakításakor igyekeztek olyan anyagokat alkalmazni, amelyek a repülőgép-hordozók fedélzetén uralkodó speciális igénybevételek mellett is kevés karbantartást igényelnek. A tervek szerint így valószínüleg olcsóbb lesz a típus üzemeltetése, mint azoké a gépeké, amelyeket helyettesíteni fog.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.