Sarkköri éleslövészeten a magyar Gripenek

Bár a szuperszonikus harci repülés magyarországi története folyamán több-kevesebb rendszerességgel sor került éleslövészetekre, az idei két okból is kiérdemli a „történelmi” jelzőt: először lőttek ugyanis gépágyúval légi célra modern kori magyar vadászpilóták, másrészt pedig most először indíthattak légiharc-rakétát a Gripen-program fiataljai, köztük olyanok, akiknek a svéd gyártmányú repülőgép az első harci típusuk, s a Magyar Honvédség szovjet-orosz MiG-jein már nem repültek.

Az éleslövészetet végrehajtó állomány − összesen negyven fő − március 16-án települt ki az Európai Unió legnagyobb kiterjedésü szárazföldi lőterének repülőterére: öt darab együléses C és két kétüléses D változatú Gripennel, illetve a földi személyzetet is szállító An–26-os repülőgépekkel. A közel háromezer kilométeres távolságot két etapban tették meg: kecskeméti otthonukból felszállva először a dél-svédországi Ronneby légibázisra, a Svéd Légierő F17-es ezredének fészkébe repültek, majd üzemanyagtöltést követően folytatták útjukat Vidselbe. A Gripenek esetében ez utóbbit egy ritkán alkalmazott módszerrel, úgynevezett „forró utántöltéssel” hajtották végre, ami annyit tesz, hogy a repülőgép hajtómüvét nem állítják le leszállás és begurulás után, hanem az jár a tankolás közben; a pilóták sem szállnak ki, hogy ezzel is időt lehessen nyerni.

Míg a lassú An-26-os szállítógépeknek kétszer három órájukba telt a kirepülés, a Gripenek feleannyi idő alatt értek Vidselbe. A kitelepülés során egy praktikus és ugyanakkor fontos költségtakarékossági szempontnak is meg tudtak felelni a kecskemétiek. A lövészeten felhasználásra kerülő hét darab magyar Sidewinder rakéta kiszállítására ugyanis – a szlovák, lengyel és svéd hatóságok átrepülési engedélye alapján, az igazi NATO-szövetségesi hozzáállás példájaként – a Gripenekre függesztett, nem élesített állapotban sor kerülhetett. Ezzel sikerült megspórolni egy An–26-os több millió forintba kerülő vidseli útját, melyen ráadásul – a rakétákban lévő veszélyes anyagok miatt – nem szállíthatott volna magával utasokat sem.

A kiérkezés után − miközben Magyarországon a hosszú hétvége zajlott −  Svédországban az elhelyezéssel, a helyszín megismerésével és a felkészüléssel kapcsolatos teendőket végezték. Az állományt a repülőtér bejáratától néhány száz méterre lévő puritán, de jó színvonalú, kétágyas szobákból álló szállásépületekben helyezték el.

Vasárnap a fogadó féllel együttmüködve került sor a következő hét első felében végrehajtandó feladatok tervezésére; a müszakiak a repülőgépeket készítették fel, illetve a kirepülés során jelentkező meghibásodásokat javították ki; a fegyveres szakemberek a svéd fél által biztosított gyakorló gépágyúlőszereket hevederezték be, valamint a rakéták specifikus, lőtéri előkészítését szemrevételezték. Ez utóbbi két mozzanatból áll: a rakéták szárnyait feketére, illetve vöröses narancssárgára festik a könnyebb elektro-optikai követhetőség végett, illetve szintén a szárnyakon lehetőséget biztosítanak a nyomjelző töltetek felszerelésére.

Hétfőn a müszakiak reggel hat órakor hagyták el szállásukat, hogy a repülőtéren megkezdjék a Gripenek előkészítését a napi feladatokra, melyeket a rohamosan romló időjárás miatt át kellett tervezni. A meteorológiai viszonyoknak kiszolgáltatottabb rakétalövészeti feladatokat ugyan el kellett halasztani egy nappal, de szerencsére – az időnként igencsak beinduló, gépet, embert nem kímélő hózáporok ellenére – a gépek sikeresen fel tudtak szállni a gépágyú-lövészeti feladatok egy részének végrehajtására. Ezt mindenekelőtt az tette lehetővé, hogy a gépágyús lövészetet a tenger, azaz a Botteni-öböl felett repülték, ahol ha felhőrétegek között is, de jó maradt idő, az előírt látástávolsággal, ami a biztonságos végrehajtás egyik legfontosabb feltétele.

A „történelmi” gépágyús lövészet célja egy néhány méter hosszú célzsák volt, melyet a Saab Special Aviation Operations cég élénk sárgára festett Lerjet 35 típusú kéthajtómüves gépe vontatott maga után több száz méteres kábelen. A célzsák része egy speciális mikrofon, mely lehetővé teszi, hogy tízméteres sugáron belül pontosan meghatározza: milyen közel, és milyen irányban haladnak el mellette a Gripenek Mauser ágyújának 27 milliméter ürméretü lövedékei. Először a kétüléses, gépágyúval nem rendelkező vadászgépek úgynevezett „száraz” lövészetet gyakoroltak a célzsákra, aztán az együléses, harci gépek kerültek sorra. A pilóták felváltva jobbról, majd balról a zsákra fordulva csaptak le, egyenként 15 lövedéket tartalmazó sorozatokkal, arra ügyelve, hogy a tüzmegnyitás vonala kívül legyen a vontatókötéltől számított tíz fokos szögtartományon, azaz hogy véletlenül se veszélyeztessék a vontató gépet.

Az első lövészetet – a szuperszonikus korszak első magyar, légi célok elleni gépágyúlövészetét – a kecskeméti Puma-század parancsnoka, Asztalos István alezredes hajtotta végre. Az ilyen irányú tapasztalat hiányára rácáfolva, az utólagos kiértékelés során kiderült: a magyar pilóták támadásai között volt olyan, melyen egy sorozatból 12, sőt, 15 lövedék is a mérhető tartományon belül haladt el a célzsák mellett, sőt, egyes lövedékek ki is lyukasztották azt.

Keddre virradóra – a vidseli meteorológusok előrejelzéseit igazolva – fordulat állt be az időjárásban. Ezúttal farkasordító hideg, de egyben szikrázó napsütés várta az indítózónába a gépeket kivontató, majd azokat ott felkészítő müszakiakat. A svéd fél a tárolóhelyről a gépekhez szállította a rakétákat, majd szakembereik felszerelték azokra a nyomjelző tölteteket. Ezt követően került sor az AIM-9L/I-1 típusú, Sidewinder elnevezésü rakéták függesztésére a feladatokra kijelölt négy repülőgép – két együléses, valamint két kétüléses – bal külső, szárny végi indítósínjére. Két körben összesen nyolc rakétát lőttek el, hét darabot a kiszállított magyar készletből, továbbá egy még 2008-ban vásárolt, akkor fel nem használt svéd példányt.

A célanyagot ezúttal a reptér közvetlen közeléből indított MQM–107-es robotrepülőgép (drón) által vontatott infrafáklyák jelentették. A drón egy meghatározott helyen körözött, ahová egymás után vezették ki a magyar Gripeneket, melyek egy bal fordulót követően indították rakétáikat. A rakéták mind közelségi gyújtójuk hatósugarán belül haladtak el a célok mellett (azaz ha igazi repülőgép lett volna ott, akkor azt megsemmisítik). Ugyanakkor az első körben az egyik első lövő, Beke András őrnagy (a hátsó ülésben Kilián Nándor dandártábornok, bázisparancsnok) rakétája telibe találta célját, és látványos robbanással bizonyította, hogy mire is képesek ezek a fegyverek.

Leszállás után a felkészülés hónapjainak feszültségét elsőként talán az a gesztus oldotta fel, mellyel a müszakiak átadták az indított Sidewinder rakéta egyetlen, a repülőgépen visszamaradt darabját, egy kábelcsonkot a feladatról visszatért vadászpilótának.

A magyar kontingens bázisául szolgáló vidseli 86-os hangárban történt a feladatok kiértékelése. Amint a lövészetet vezető Kilián Nándor dandártábornok elmondta: a végrehajtás utáni eligazítás talán legfontosabb mozzanatai az elért eredményekről, az esetlegesen elkövetett hibákról, levonandó tanulságokról egyes szám első személyben adott őszinte hangú beszámolók a többieknek.

Ez nem új keletü eljárás Kecskeméten, hiszen a svédországi képzések megkezdése után, 2005-től alkalmazzák sikeresen. Célja, hogy mindenki megismerhesse úgy a pozitív, mint a negatív tapasztalatokat, és ezáltal csökkenjen a hibázások lehetősége.

Bár különösen a fiatalok, az első lövők esetében ott bujkál az arcokon az öröm és a büszkeség, ahhoz itt kérdés sem férhet, hogy a lövészeti feladatok, mint a mostani svédországi is csak részei annak a soha véget nem érő tanulási folyamatnak, melynek célja Magyarország légterének védelme a lehető legmagasabb szakmai színvonalon.