2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Airbus A380 – A világ legnagyobb utasszállító repülőgépe

JETfly  |  2007. 10. 21., 01:01

Ez év október 17-én adta át az Airbus európai repülőgépgyártó az első A380-as utasszállító gépet a Singapore Airlinesnak, mely alig egy héttel később, október 25-én már el is indítja első menetrend szerinti járatát Szingapúr és Sydney között az új típussal. A világ jelenlegi legnagyobb utasszállító repülőgépe hosszú fejlesztési időszak után végre megkezdi szolgálatát a kontinensek közötti légi közlekedésben. Ez az esemény szolgáltatja az apropóját, hogy részletesen is bemutassuk olvasóinknak az európai Super Jumbót.

 

A terv: túlszárnyalni a konkurenciát

Az európai Airbus repülőgépgyártó konzorcium már másfél évtizeddel ezelőtt megkezdte egy több mint ötszáz férőhelyes gép terveinek elkészítését. Az óriás utasszállító repülőgépek piacán szinte egyeduralkodónak számító amerikai Boeing cég legendás típusának, a B747 Jumbo méreteinél és kapacitásánál is nagyobb konstrukciót álmodtak meg. A háromosztályos kivitelben 555 férőhelyes, kétszintes A380 kifejlesztése és legyártása lett végül a repüléstörténet egyik legnagyobb projektje.

A konkurens Boeing típusnál minden tekintetben nagyobbat akartak alkotni az európai tervezők. A terv sikerült is, ugyanis a repülőgép fesztávolsága 15 méterrel, a törzs 2 méterrel hosszabb, ugyanakkor 4 méterrel magasabb, továbbá 118 tonnával nehezebb is, mint a Jumbo

A célok letisztázása után a konkrét tervezési munkálatok 1994 júniusában kezdődtek meg A3XX néven. Az Airbus mérnökei számos tanulmánytervet készítettek, ezek közül kellett a döntéshozóknak a müszakilag és gazdaságilag leginkább megvalósítható mellett letenniük a voksukat. A számos érdekes elképzelés között akadt olyan, amely tizenkét ülést képzelt el egymás mellett, és volt olyan verzió is, amely két függőleges vezérsíkkal látta volna el a prototípust.A tervek szerint több verziót is készítenek az A380-ból. Az alapmodell az 555 férőhelyes A380-800. A típus teherszállító változata lesz az A380-800F, amely közel 150 tonna rakományt tud elszállítani. Az Airbus még két verziót tervez, az egyik az A380-700, amelyben 480 férőhely, a másik az A380-900, amelyben 656 férőhely lesz.

Íme a világ első, menetrend szerinti forgalomba álló A380-asa

Felépítés, müszaki jellemzők

A projektmegvalósítás középső fázisában, 2000. december 19-én keresztelték át hivatalosan a gépet A3XX-ről A380-ra. Az apropót az akkor még csak papíron létező konstrukció leendő ötvenedik példányának értékesítéséről aláírt szándéknyilatkozat szolgáltatta. 2001 elején elkészült az alapmodell végleges kialakításának terve, majd megkezdődött a prototípus elemeinek gyártása. 2002-ben már több mint hatezer ember dolgozott az óriás gépen. A gyártás több helyszínen folyt, így nagy kihívást jelentett az elkészült óriás elemek elszállítása az összeszerelő csarnokba. Volt olyan elem, amely közúton, volt, amelyik hajón érte el célját.A 73 méter hosszú és 24 méter magas törzs formai kialakítása hagyományosnak tekinthető, leszámítva azt, hogy teljes hosszában kétszintesre tervezték. Ez a megoldás teszi lehetővé, hogy minden eddiginél nagyobb utasteret alakítsanak ki. Az A380-as fesztávolsága 79,8 méter, a szárnyak területe pedig 845 négyzetméter. A hatalmas szerkezet levegőbe emeléséről négy darab Rolls-Royce Trent 900 vagy Engine Allience GP7200 típusú hajtómü gondoskodik, a légitársaságok döntésétől függően. A repülőgép pilótafülkéjében mindössze kétfős személyzet tartózkodik, munkájukat a legmodernebb müszerek, színes nagyméretü kijelzők és egy integrált számítógépes rendszer segíti. A korszerü technológiával megtervezett és legyártott gép kabinjában természetesen jóval alacsonyabb a zajszint, mint a régebbi típusokon. A jó minőségü szigetelőanyagok vagy a „fékezett rezgésü” fedélzeti müanyag panelek mellett erről a meglepően csendes hajtómüvek is gondoskodnak.A szerkezeti kialakításnál a cég mérnökei figyelembe vették a jelenleg üzemelő repülőterek paramétereit. Az akkori tervek szerint egy-egy repülőtéren csak minimális változtatást kellett volna tenni, hogy fogadhassák az új Airbust. Az akkori tervek nem voltak tökéletesek, mint tudjuk, ma a legnagyobb problémát az okozza az értékesítésnél, hogy jelentősen át kell alakítani egy-egy fogadó repülőtér kiszolgálóegységeit – kifutópálya, gurulóutak, utasterminál –, hogy a Super Jumbo landolhasson. Ezeket a változtatásokat is beleszámítva a gép közvetlen müködési költsége egy utasra számítva 15-20%-kal kevesebb, mint a 747-400-nak.  A fedélzeten 49%-kal nőtt meg az ablak melletti férőhelyek száma, valamint szélesebb ülésekkel, kényelmesebb folyosókkal növelték a repülő komfortosságát. A repülőgép müszaki paramétereit is a modern kor követelményeinek megfelelően alakították ki. Növelték a hatósugarat, a szállítható üzemanyag nagyságát, és csökkentették a zaj és szennyező anyagok kibocsátásának mértékét.A végső összeszerelés után 2005. január 18-án lebbent fel a fátyol a világ legnagyobb utasszállító repülőgépéről, az A380-ról. A prototípus első felszállására 2005. április 27-én, helyi idő szerint 10.29-kor az Airbus toulouse-i gyári repülőteréről került sor. A kifutópálya mellett közel 50 ezer ember követte nyomon a hatalmas repülőgép kigurulását és levegőbe emelkedését. A gép az első, rendkívüli fontossággal bíró repülésen hatfős személyzetet, ezen belül két kapitányt kapott: Claude Lelaie-t, a repülési osztály korábbi elnökhelyettesét és Jacques Rosay vezető tesztpilótát. Mindketten rutinos, több mint tizenháromezer repült órát teljesítő pilóták, ráadásul tapasztalatukat a társaság többi típusán, a A318-ason és az A340-eseken gyarapították.

Hongkong felhőkarcolói felett az A380-as

Mindenre kiterjedő tesztprogram

A berepülések során a tervezett müszaki paraméterek ellenőrzése mellett az egyik legfontosabb az utasok biztonságának tesztelése volt. A gép vészelhagyásának gyakorlása előtt szigorú szempontok alapján válogatták össze az „utasokat”. 35%-nak 50 év felettinek, 40%-nak nőnek, 15%-nak pedig 50 év feletti nőnek kellett lennie. A tesztekben részt vevők fele a cég alkalmazottaiból, fele a helyi gimnazistákból került ki. A 007-es prototípust egyosztályosra rendezték be, így a két fedélzeten összesen 853 utas és – a két pilótát is beleértve – 20 főnyi személyzet helyezkedett el. A jel megadását követően az összesen 873 főnek – a csúszdák segítségével – 78 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy biztonságosan elhagyja a gépet. A repülésügyi hatóság által hitelesített idő bőven belül volt az előírt másfél percen. A közeljövőben szolgálatba kerülő A380-asok esetén még ennél is kevesebb idővel számolnak. Azok ugyanis nem kizárólag a legjobb helykihasználást lehetővé tevő, turistaosztályú ülésekkel lesznek berendezve, így minimum 300 fővel kevesebb utast szállítanak majd.

Extrém üzemelési teszt Kanadában

Az új óriásgépnek bármilyen időjárási viszonyok közepette is biztonságosan kell üzemelnie, ezért az Airbus A380-as rendszereit extrém helyeken is tesztelték. A sarkvidéki próbákra például Kanadában került sor. Az ország legészakabbra fekvő, Nunavut tartományának Iqaluit nevü fővárosában a hőmérséklet –26 Celsius-fok volt, melyet az 50 km/h-s erősségü szél miatt –44 Celsius-foknak érezhettek. A stílszerüen hófehérre festett óriás jól vizsgázott a zord északi tájon is.Érdekesség, hogy az A380-as tesztjei során nemcsak a repülőgép, hanem a fogadó repülőterek leszállópályáinak, a gurulóutaknak, az utasbeszállító hidaknak, valamint a különböző ellátó és ellenőrző jármüveknek a kompatibilitását is vizsgálták. A sorban elkészülő példányokat – egyelőre persze csak próbaképpen – világ körüli turnékra küldték. Két repülőgépet például az Egyesült Államokba küldtek, hogy az egyik New Yorkban, míg a másik gép Los Angelesben tesztelje az infrastruktúrát. Az A380-as típus ekkor hajtotta végre az első transzatlanti (Atlanti-óceán feletti) repülését. A gépek jövőbeni fontosságát érzékelteti az is, hogy Los Angelesben a fel- és leszállópályát kifejezetten azért alakítottak át, hogy az ilyen hatalmas repülőgépek fogadására is alkalmas legyen.

A tesztprogram során az A380-asok számos európai városba, valamint Szingapúrba, Melbourne-be és még jó néhány metropolisba eljutottak

A tesztek során bebizonyosodott, hogy az új óriás Airbus közel 80 méteres fesztávolsága miatt a világ mintegy 60 légikikötőjét – köztük a londoni, a New York-i és a tokiói repteret – kell átalakítani. Számos légikikötő már átalakításra került, a nagy nemzetközi hubok (elosztók) pedig most készülnek fel az A380-asok fogadására.

Nehézkes kezdés után gyarapodó megrendelések

A sikeres repülési tesztek és repülőnapi szereplések ellenére a további megrendelések elmaradtak. Úgy látszik, a légitársaságok nagy része kivárja, hogy az első megrendelők miként boldogulnak az óriásokkal. Ráadásul közben súlyos problémák jelentkeztek a gyártósoron is. Júniusban kiderült, hogy a legnagyobbat az átkábelezés okozza. A súlyos, rézből készült kötegek helyébe szánt alumíniumból készültek ugyan könnyebbek, viszont nagyobb átmérőjük folytán nem férnek el az eredeti kábelcsatornákban. A leszállításokat így át is kellett ütemezni, a módosított tervek szerint 2008-ban 25, a következő évben pedig 35 db A380-as átadása várható. Ez azt jelenti, hogy adott időegység alatt mintegy 30-35 géppel kevesebb készül el. A lecsúszott cégek kötbért követelnek. Az Airbus 500 millió euró veszteségre számít, hiszen például a 12 db-ot megrendelő Qantas – a mintegy féléves késésért – 77 millió dollárt kap. A gépek ára alapfelszereltségben 260 millió dollár/darab, így nem véletlen, hogy a csúszásért jelentős kötbért követelnek.Az előzetes tervek szerint 2006 márciusában állt volna menetrend szerinti szolgálatba az első A380-as, azonban az időközben felmerült technikai és gyártási problémák miatt csak idén szállították le az első példányt a Singapore Airlinesnak. A többi megrendelő csak ezt követően jut majd a várva várt gépeihez. Az Emirates és a Qantas gépeinek leszállítása után az első európai alkalmazó az Air France lesz.

Napjainkig összesen 165 darab A380-as vásárlására adtak le fix megrendelést a különböző légitársaságok, a legtöbbet – szám szerint 45 darabot – az Emirates igényelt hosszú távú repüléseket végrehajtó flottájának bővítése érdekében

Az első fecske

A Singapore Airlines 2007. október 17-én vette át első Super Jumbóját. Jellemző a típus iránti érdeklődésre, hogy a szingapúri légitársaság már eladta az összes jegyet az első útra. A méregdrágán árusított tikettekből befolyt 1,25 millió dolláros bevételt jótékonysági célra fordítja. Nagy fricska a konkurens Boeing számára, hogy a légitársaság a Sydney–Szingapúr útvonalon eddig üzemeltetett Boeing 747 gépeit váltja le az európai típussal.

A milliomosoknak a levegőben sem kell nélkülözniük a luxust

Az első, menetrend szerint közlekedő A380-asról már kiderült, hogy fejedelmi luxussal kényezteti tehetős utasait. A repülőgép fedélzetén új típusú luxusosztályt is kialakítottak, mely 10 privát fülkéből áll, amelyből 8 db egy főt, 2 db pedig két főt szolgál ki. Mindegyik fülkében egy, ill. két, kb. 90 cm széles bőrülés található, amely 1,98 méter hosszú ággyá, ill. franciaággyá alakítható át. A gép további funkciókat is el tud látni, melyekkel a repülés még kellemesebbé tehető. Az A380-ast például koktélbárral, biliárdteremmel és több tusolóval is felszerelhetik, ha a vevő úgy kívánja. Ha az ülések nincsenek ággyá alakítva, akkor az utasok egy széles asztalon dolgozhatnak és ebédelhetnek, vagy filmeket nézhetnek a 23 colos LCD képernyőjükön. Minden fülkében további kisebb székek, illetve egy öltözőfülke is rendelkezésre áll.

Az alvás is kényelmes lesz a hosszú utakon

Az A380-as kétségkívül egy csodálatos mérnöki alkotás, mely a tervezők elképzelései szerint jelentős hatással lesz a légi közlekedés fejlődésére. A hosszú távú víziók szerint a hatalmas óriásgépek szinte futószalagon szállítják majd az utasokat a kontinensek között, közelebb hozva egymáshoz az országokat és az egyes embereket egyaránt. Amennyiben ez valóra válik, az A380-as lesz ennek a képzeletbeli légi futószalagnak a legfontosabb alkotóeleme a következő évtizedekben.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin