2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

11 hét százezer utas-WizzAir

JETfly  |  2004. 08. 05., 16:06

A 11 hete üzemelő Wizz Air diszkont légitársaság utasainak száma mára elérte a 100 ezret - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

A Wizz Air május 19-én indította útjára első repülőgépét Katowicéből, az első budapesti járat június 24-én indult. A közlemény idézi Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatójának szavait, aki figyelemre méltó eredménynek nevezte a 100 ezres utasszám elérését. A társaság közleményében hozzáteszi: júliusban a Wizz Air mintegy 60 ezer utast szállított, közülük 25 ezren a légitársaság budapesti bázisára érkeztek vagy onnan indultak. Az utasszám alapján mind Magyarországon, mind Lengyelországban a Wizz Air már most a harmadik-negyedik helyen áll a légitársaságok rangsorában - áll a közleményben. "Biztosan haladunk afelé, hogy még az év vége előtt Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársaságává váljunk" - tette hozzá Váradi József a közlemény szerint. A téli menetrendben a Wizz Air teljes hálózatán 37 százalékkal növeli járatainak számát és 7 új célállomást ajánl majd utasainak. Szeptember 15-ére a jelenlegi 4 repülőgépen túl további kettő tartozik majd a diszkont légitársaság flottájába. A tervek szerint a cég légiflottája minden évben körülbelül 10 repülőgéppel növekszik, 2005 végére a Wizz Air a régió legnagyobb légitársaságává kíván fejlődni.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 13:14
A Magyar Honvédség az űrhajósjelöltek felkészítésének korábbi fázisaiba is bekapcsolódott. Nem csupán a repülőorvosi egészségügyi vizsgálatokat végezték el rajtuk az MH Egészségügyi Központ kecskeméti telephelyén, de Gripen repülőgépekkel is repültek azok hátsó ülésében.
2023. 05. 05., 14:23
2023. április 25-én sor került a Hürjet prototípusának első felszállására. A Turkish Aerospace Industries újdonságát elsőként 2018-ban, Farnborough-ban (mock-up) láthattuk.
2023. 04. 27., 14:10
A Magyar Honvédségnél zajló modernizációs folyamat fellegvára Szolnok, ahová - a H145M könnyű helikopterek hadrendbe állítása után - nyáron már megérkeznek a H225M közepes szállítógépek is. Új technika és új parancsnok: dr. Bali Tamás ezredes úrral a Tisza parton történt változások mellett saját szakmai életútját is áttekintjük.
2023-05-24 14:53:27
Légi felderítést gyakoroltak azon nemzetközi hallgatók, akik részt vesznek a 42. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyamon (International Military Observers’ Course – IMOC) az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK) május 8-26. között.
2023-05-21 22:36:21
Mint ahogy arról már ehavi programajánlónkban beszámoltunk, május utolsó vasárnapján repülőnapot rendeznek Mezőkövesd repülőterén! Olvasóink kérésének eleget téve, most összegyűjtöttük a tudnivalókat a közelgő Bükk-Mátravidéki Airshow-ról.
2023-05-15 12:16:55
2023. május 10-én, szerdán immár a hetedik előadásra került sor a Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozat keretében. Ez alkalommal Németh Zoltán nyugállományú őrnagy, vadászpilóta tartott vetítettképes előadást a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 11:20
A háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium június 2-án.
2023. 06. 02., 09:14
Ezt mi sem ússzuk meg – gondolhatta bárki, aki 2013 júniusának elején az ausztriai áradásról készült televíziós híradásokat látta, hiszen a Dunán lefolyó hatalmas vízmennyiség rekordméretű árvizet ígért Magyarországnak. Ennek megfelelően megkezdődött a felkészülés a védekezésre.
2023. 06. 01., 09:49
A Magyar Légierő minden fegyverneme, alakulata megmozdult, a vezetési elemek, a készenléti szolgálatok, a katonai szervezetek repülő-, helikopter és légvédelmi rakétacsapatai komplex és valós feladat végrehajtásukkal demonstrálták a légierő jelenlegi képességeit a Kék Villám 2023/2 gyakorlaton.
2023. 06. 01., 09:20
Több mint húsz év után ismét valós repülőtéri és hangár környezetben, az Aeroplex műszaki bázisán tettek szakmai vizsgát a középiskolai képzésben végzős repülőgép-szerelő és műszerész diákok.

  Legfrissebbek most

A háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium június 2-án.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.