2023. 05. 29. hétfő
Magdolna
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Rosszabb a vártnál a MALÉV üzemi eredménye

JETfly  |  2004. 06. 23., 13:53

A Malév Rt. üzemi eredménye az idén első négy hónapban mínusz 5 milliárd forint volt, hasonlóan a tavaly azonos időszakihoz, ez egymilliárd forinttal kedvezőbb a tervezettnél - ismertette Sándor László, a légitársaság elnök-vezérigazgatója szerdán sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Az idei tervek szerint az üzemi veszteség 2 milliárd forint lesz az év végén, szemben a tavalyi 4 milliárd forintos negatív eredménnyel. A Malév a menetrend szerinti járatok után 2004 első öt hónapjában 34,5 milliárd forint bevételt könyvelt el, szemben a tavaly azonos időszaki 30,5 milliárd forinttal. Sándor László hangsúlyozta: bár a Malév alulfinanszírozott és eladósodott társaság, ma jóval értékesebb mint évekkel korábban, amit a piaci pozíciók erősödésével indokolt. Egy, kedden a sajtóban megjelent, a légitársaság privatizációját, vagy megszünését felvető gondolatra az elnök-vezérigazgató annyit mondott: a döntés nem az ő kompetenciája, ám ha ő lenne a tulajdonos nem döntene a felszámolás mellett, tekintettel a Malév eredményeire. Hozzátette: várakozása szerint 2005-ben a légitársaság "vastagon nyereséges" lehet. A Malév az idén mintegy 3 millió utassal számol, ebből 2,6 millióan utaznak a menetrend szerint közlekedő járatokon. "Az átszálló utasok száma jelenleg eléri a 35 százalékot az év végére arányuk 40 százalékra nőhet" - tette hozzá. Az idei eredményekre negatív hatást gyakorol az olcsó légitársaságok térhódításával erősödő árverseny, az üzemanyag árának emelkedése és a bérköltségek növekedése. Sándor László elmondta: amennyiben az olaj nemzetközi ára a jelenlegi szinten maradna, ez 2 milliárd forintos többletterhet ró a társaságra, aminek felét ellensúlyozza a nemrégiben bevezetett üzemanyag pótdíj. Az intézkedési tervben 2004-re megcélzott 6 milliárd forintos költséghatékonyság-javítás Sándor László szerint jól halad, az időarányos terv felett járnak jelenleg 100-200 millió forinttal. A Malév informatikai fejlesztéseivel az elnök-vezérigazgató szerint 8-10 éves lemaradást kell behoznia a cégnek, ezek a fejlesztések azonban a leggyorsabban megtérülők közé tartoznak - mondta.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 05., 14:23
2023. április 25-én sor került a Hürjet prototípusának első felszállására. A Turkish Aerospace Industries újdonságát elsőként 2018-ban, Farnborough-ban (mock-up) láthattuk.
2023. 04. 27., 14:10
A Magyar Honvédségnél zajló modernizációs folyamat fellegvára Szolnok, ahová - a H145M könnyű helikopterek hadrendbe állítása után - nyáron már megérkeznek a H225M közepes szállítógépek is. Új technika és új parancsnok: dr. Bali Tamás ezredes úrral a Tisza parton történt változások mellett saját szakmai életútját is áttekintjük.
2023-05-21 22:36:21
Mint ahogy arról már ehavi programajánlónkban beszámoltunk, május utolsó vasárnapján repülőnapot rendeznek Mezőkövesd repülőterén! Olvasóink kérésének eleget téve, most összegyűjtöttük a tudnivalókat a közelgő Bükk-Mátravidéki Airshow-ról.
2023-05-15 12:16:55
2023. május 10-én, szerdán immár a hetedik előadásra került sor a Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozat keretében. Ez alkalommal Németh Zoltán nyugállományú őrnagy, vadászpilóta tartott vetítettképes előadást a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 25., 15:15
Százöt esztendővel ezelőtt Kiss József hadnagy – a szolnoki helikopterdandár névadója – temetésekor az ellenség koszorúval tisztelgett a „Levegő Lovagja” előtt. Halálának évfordulóján az utódok szintén koszorúkkal emlékeztek a legendás pilótára.
2023. 05. 23., 16:06

A fellegekbe repítette a pilótanő előadása az érdeklődőket Tevelen

Videós összefoglaló Koller Kinga főhadnagy 2023. április 21-i, Tevelen megtartott "Repülésem története" című előadásáról.
2023. 05. 23., 10:45
Tavaly október 17. és november 20. között zajlott az EUFOR Quick Response 2022 elnevezésű gyakorlata, amelyen a Magyar Honvédség két H145M helikoptere is részt vett.
2023. 05. 23., 09:40
Ismét magyar űrhajós utazik a világűrbe 2024 év végén vagy 2025 év elején.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.