Csütörtöktől újabb olcsóbb légitársaság, a Wizz Air is járatokat közlekedtet Budapestről - ismertette Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Ferihegyen.
A Wizz Air néhány hét alatt mintegy 100 ezer jegyet értékesített, így a felajánlott kapacitás és a heti indulások alapján már a második félévben Magyarország és Lengyelország legnagyobb diszkont légitársasága lesz - tette hozzá. Az első Wizz Air járatok Budapestről Athénbe, Barcelonába, Londonba, Párizsba, Prágába és Rómába közlekednek. Váradi József elmondta, hogy a Wizz Air járatain évente egymillióan utazhatnak. Hozzátette: a diszkont légitársaság költségstruktúrája közel egyharmada a hagyományos légitársaságokénak, így az árak is jóval alacsonyabbak. A vezérigazgató ismertetése szerint a Wizz Air a legmagasabb tőkével rendelkező induló légitársaság. Hozzátette: a kezdeti, magánbefektetők által végrehajtott hétmillió eurós tőkeemelést követően további 40 millió eurós tőkeemelésről kötöttek megállapodást az Indigo Partners Befektetési Alappal. Ebből 20 millió eurós emelést az Indigo hajt végre. A légitársaság első járatát május 19-én Katowicéből indította. Azóta mintegy 20 ezer utast szállítottak 174 járaton. A Wizz Air flottája jelenleg hat új 180 személyes Airbus A320-as repülőgépből áll, a flotta évente 10 új repülőgépekkel bővül a tervek szerint. A légitársaság Magyarországról évente 2.392 járatot indít. A Wizz Air július 15-től heti 11 alkalommal repül Londonba, és naponta közlekedtet járatokat Rómába, Párizsba és Barcelonába.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium június 2-án.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.