A Magyar Légierőhöz hasonlóan Kazahsztán légiereje is a cseh Zlin cég kiképzőgépét választotta: az első, 01-es oldalszámú példányt a közelmúltban vehették át.
Szaken Zsaszuzakov vezérezredes, a kazah védelmi miniszter a napokban hivatalos szemlét tartott Kazahsztán nyugati katonai körzetében. A látogatás érintette az M. Oszlanov Állami Egyetemet is, ahol a katonai egészségügyi szakemberek képzése folyik. Az út következő állomása a Kazah Légierő kiképzőbázisára vezetett, ahol a miniszter konkrét feladatot szabott a képzés irányítói számára a kiképzés színvonalának növelése érdekében. Ennek egyik fontos alapja az újonnan beszerzett cseh Zlin Z-242L kiképzőgépek, mellyel a kezdő pilóták el tudják sajátítani a műrepülés alapjait, illetve a vitorlázógépek vontatására is alkalmasak.
Kazahsztán is folyamatosan fejleszti légierejét: az eddig beszerzett Szu-30SzM-ekből is terveznek rendelni további példányokat, 2016-ban átvehettek például két Mi-171S típusú forgószárnyast, C-295-öst (már az ötödik példányt) és várják a Mi-35-ösök átadását is.
A Magyar Légierő eddig két Zlin Z-242L típusú kiképzőgépet vehetett át, a repülőgépek 2017 márciusában landoltak az MH 86. Szolnok helikopter Bázison.
Forrás: bmpd.livejournal.com
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, 2018. november 29-én adták át Budapesten a dinamikusan fejlődő Wizz Air légitársaság új kiképző központját, a Wizz Air Training Centre-t. Az azóta eltelt 6 és fél év bizonyította a modern szimulátorokkal felszerelt központ szükségességét: a pilóták és a légiutas-kísérők képzésének helyszínét most Olvasóinknak is bemutatjuk.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.