Hímzett hadtörténelem - Csapat-karjelzések gyűjtői

Három felvarrója tehát a legtöbb katonának van. Több ezer darabból álló kollekcióval azonban kevesen büszkélkedhetnek. Magó Károly zászlós és Tóth Zoltán Tibor százados közéjük tartoznak.

Magó Károly zászlós az első felvarróját Taszáron tűzte a karjára, amikor pedig a szolnoki helikopterbázisra helyezték, megvette a másodikat. Jelenleg hét vaskos albumban rendszerezi féltve őrzött relikviáit. Kizárólag repülőműszaki és hajózó emlékeket gyűjt, közülük a legrégebbiek a katonai repülés kezdeti időszakából származnak.

– Ezek a felvarrók nem közönséges textildarabkák, mindegyikük egy-egy esemény, időszak krónikása. A hadtörténelem kis szeletkéi, amelyek a hadseregben végbement változásokról, katonák, családok sorsairól mesélnek. A ritka példányok felkutatása, beszerzése pont ezért olyan nehéz: tulajdonosaik nem szívesen válnak meg tőlük, érthető módon érzelmileg erősen kötődnek hozzájuk. Az egyik szentkirályszabadjai felvarró megszerzése például több mint egy évembe került. Tudtam, hogy létezik, de az alakulat egykori tagjai közül senki nem akarta eladni a sajátját. A nőtlenszállón aztán találkoztam egy Szolnokra helyezett szentkirályi hajózóval, aki pont az általam annyira keresett karjelzést viselte. Kiderült, hogy két darab van a birtokában, de egyiktől sem akart megválni. A sokadik találkozásunk alkalmával viszont elkövette azt a hibát, hogy megígérte: egyszer majd nekem adja. Ettől kezdve minden hétfőn, munkaidő után a nőtlenszálló bejáratánál vártam rá, abban bízva, hogy talán épp aznap jön el az én időm. Több mint egy évbe telt, mire beadta a derekát. Egyetlen kikötése volt csupán: többé nem szeretne velem a szálló előtt, hétfőnként, munkaidő után találkozni – rendezgette tematikus kollekcióját a hadtörténész végzettségű gyűjtő.

A gyűjtéshez azonban nemcsak pénz és kitartás, de segítőkész barátok is kellenek.

– Minden kollégámnak köszönettel tartozom, akik hozzájárultak kollekcióm gyarapításához. Mielőtt például a bázisunkról egy afganisztáni misszió tagjai kiutaznának, mindig megkérem közülük egy repülőműszaki és egy hajózó barátomat, hogy nekem is hímeztessenek egy-egy felvarrót. A költségeik megtérítését természetesen fel szoktam ajánlani, de az esetek meghatározó többségében nem fogadnak el pénzt tőlem. Az afganisztáni felvarrók közül persze csak azok érdekelnek, amelyeket viselnek is kint a magyar katonák. A karjelzések sok esetben egyébként rejtett üzeneteket is hordoznak. Ilyen például az egyik volt műszaki századé, amelyiken sakkfigurák láthatók. Az engedélyezésre felterjesztett hivatalos indoklás szerint ezek nélkül lehetetlen a játék, ugyanakkor minden egyes figurának meghatározott szerepe van; pont olyan nélkülözhetetlenek, mint az alakulat életében a műszakiak. Valójában viszont a hangsúly a huszáron volt: úgy hajtanak minket, mint a lovat. Hasonlóan meggyőző indoklással sikerült engedélyeztetni a fekete bárányt ábrázoló felvarrót is, pedig annak a mondanivalója jóval nyilvánvalóbb volt: a repülőműszaki elöljárók szemében fekete bárányok vagyunk – folytatta Magó zászlós.

Az átlagos, tömeggyártásban készült felvarrókat pár száz forintért kínálják eladásra az interneten. A kis szériában készültek, a rendszerváltás előttről származók, a már megszűnt alakulatok karjelzései viszont már jóval többe kerülnek. Az első és második világháború textiljelvényei pedig igen borsos áron cserélnek gazdát, de van olyan felvarró is, amely annyira ritka, hogy nincs ára. Vagyis amit mond rá az eladó, annyiért kell megvenni, mert soha nem lesz egy másik lehetőség. Magó zászlós gyűjteményének egyik darabját 170 ezer forintért vásárolta. Albumaiban lapuló ritkaságait felsorolni lehetetlen. Birtokában van például a rendszerváltás után Magyarországon gyártott összes repülőműszaki és hajózó csapat-karjelzés. A külföldön szolgálatot teljesítő katonák felvarróit viszont a távolság miatt nagyon nehéz megszerezni. A Gripenekhez kötődő svéd, kanadai és egyesült államokbeli képzések, az AWACS személyzete által viseltek és az afgán repülős missziók esetében ismeretség nélkül szinte lehetetlen is. Ennek ellenére az afganisztáni felvarrókból összeállított, a mindenkori utolsó váltás hazaérkezéséig naprakészen teljes kollekciója egyedülálló az országban; még az olyanokat is sikerült megszereznie, amelyeket a cérna színének egy kis eltérése különböztet meg egymástól. A külföldi képzésekhez kapcsolódók közül is már csak pár, régebbi példányt kell felkutatnia, az újak ugyanis folyamatosan érkeznek: ott-jártunkkor hozta a postás Szarvas Dávid hadnagy texasi felvarróit.

– A második világháború idejéből négy textil századjelvényt őrzök, de nyugodtan keressenek meg azok, akiknek van eladó! Annak is nagyon örülnék, ha valaki találna otthon egy, az első világháborúban, a haditengerész repülők által viselt karjelzést. Az árakon nem fogunk sokat vitatkozni – ígérte Magó zászlós.

Tóth Zoltán Tibor százados is szenvedélyes gyűjtő, de ő csak a numizmatika után „talált rá” a felvarrókra.

– Úgy húsz évvel ezelőtt a kertszomszéd autójának egyik zugából kiesett egy Szent István ötpengős. Nagyon megtetszett, elhatároztam, hogy én is szerzek magamnak egy ilyet. Egy érme azonban nem érme, ettől kezdve nem volt megállás. Hét gyűjteményt építettem fel, voltak Árpád-házi érméim, Ferenc József és Horthy Miklós által kibocsátott pénzeim, s egy igazi ritkaságot is sikerült vennem. Ez egy fordított címeres 10 poltura volt II. Rákóczi Ferenc idejéből. A hármas halom a kettős kereszttel és a pajzs „cseréltek helyet”. Ez egyértelműen a vésnök hibája volt, aki nem gondolt arra, hogy a pénzverés sablonját fordított állásúra kell készíteni ahhoz, hogy az érmén minden a megfelelő helyre kerüljön. Érdeklődési körömet azonban egy Magó Karcsival folytatott hosszabb beszélgetés gyökeresen megváltoztatta. A felvarrók tekintetében ő akkor már tapasztalt gyűjtőnek számított, magával ragadott az a lelkesedés, ahogy ezeknek a karjelzéseknek a történetéről mesélt. Rövid ideig ugyan még hezitáltam, de aztán 2007. augusztus 30-án, Debrecenben megvettem egy nyugállományú katona teljes gyűjteményét. Ez mintegy négyszáz darabból állt, de volt olyan beszerzőutam is, amikor ezerötszáz felvarróval jöttem haza. Akár jelentős összeget is hajlandó vagyok kiadni egy-egy számomra értékes darabért. Azon belül, hogy kizárólag magyar katonai felvarrókat gyűjtök, elég széles az érdeklődési köröm: mindenre nyitott vagyok, amit valaha egyenruhán viseltek. Vannak sapka- és melljelvényeim is, az egyik legféltettebb darabom például a Horthy-korszakban működött Vöröskereszt főigazgatójának Szent Koronával, babérral és olajággal díszített sapkarózsája. Csodálatos darab, nem tudok róla, hogy másnak is lenne ilyen. Büszke vagyok a Ferenc József korából származó haditengerészeti tiszti sapkarózsámra is, ami egy fémszállal hímzett, tömésekkel magasan domborított kézműves remek– sorolta a százados.

A huszonöt albumban őrzött, több mint négyezer felvarróból álló kollekciójával a gyűjtők rangsorában Tóth százados a „dobogón” érzi magát. Tudomása szerint az övéhez mérhető gyűjtemény csak dr. Besenyő-Buda János ezredes és Győri János nyugállományú alezredes birtokában van.

– Minden gyűjtő őriz egy-két egészen ritka darabot. Nekem ilyen például az egykori kisújszállási javítóezred kiképzőszázadának felvarrója, amit műanyag lapra, szitanyomással készítettek. Ebből két ismert példányt tartanak számon, közülük az egyik az enyém. Sok barátomtól és kollégámtól kapok én is segítséget. A missziós kollekcióm „társgyűjtője” például Kálinger Roland őrnagy, Rozsé atya, a bázis tábori lelkésze, akitől rengeteg, a magyar katonák által Afganisztánban és a Balkánon viselt felvarrót kaptam. Nélküle nem lenne ennyire gazdag a gyűjteményem. A missziós karjelzésekre ugyanis nagyon nehéz rátalálni, mert nem jelennek meg a közlönyben, nincsenek rendszeresítve. Kiutaznak a kollégák, végrehajtják a feladatot, amikor pedig hazajönnek, a felvarrót emlékként a vitrinbe teszik. Baráti kapcsolatok révén viszont igazán különleges példányokat lehet beszerezni. Azért is, mert például az afganisztáni bazárban egy egész „iparág” létesült a felvarrók gyártására, 3-5 dollárért bármilyet tudnak készíteni. A legmodernebb, számítógép által vezérelt hímző gépekkel dolgoznak, egy papírdarabra felskiccelt vázlat alapján is képesek remekművet alkotni. Az ilyen, egyedi készítésű felvarrókon látható motívumok egyébként általában egy-egy adott feladathoz kötődnek. Az afganisztáni missziókban például sokszor jelenik meg az ország térképe a karjelzéseken, a szolnoki hajózóknál és műszakiaknál természetesen a helikopter és a hegyek a hangsúlyozottak, az őrzésvédelmet ellátók esetében pedig a kutya és a kardos lovag a legtöbbet használt motívum. De a katonák körében a mesefigurák is nagyon kedveltek: dr. Bubótól és a kis vakondtól kezdve, a kockásfülű nyúlon át Süsü, a sárkányig valamennyien megjelentek már felvarrón – mondta Tóth Zoltán Tibor százados.

A magyar karjelzések történetét Magó Károly zászlós és dr. Besenyő-Buda János ezredes dolgozták fel. Kutatásaikból kiderül, hogy már a két világháború idején is voltak textil jelvények az egyenruhákon, s 1945 után is történtek kísérletek alakulatjelzések készítésére, de ezek a próbálkozások a fordulat miatt nem folytatódhattak. Az 1950-es, 1960-as, 1970-es években, a titkosítás és az egységesítés jegyében semmiféle „egyénieskedésnek” nem volt helye, az ország vezetői rettegtek a közösségek esetleges túlzott összekovácsolódásától.

Ez a helyzet azonban 1989 után gyökeresen megváltozott. Az új társadalmi rendszerben már szükség volt – és van – a testületi azonosság erősítésére, a csapathoz tartozás érzésének megszilárdítására. Ezt fokozta még az új szövetségi rendszer, amelynek jeleit és jelzéseit nemcsak megismerték a magyar katonák, de maguk is szerettek volna valami hasonló, csak rájuk jellemző jelet viselni. Így vették át az egyébként világszerte használt, de leginkább az amerikai hadseregben népszerű karjelzést. Alulról jövő kezdeményezésüket az állami és a hadseregvezetés elfogadta. Minimális szabályozás után így mindenki megkezdhette saját felvarrójának megtervezését.

Magyar Honvéd 2017. április/Galambos Sándor

Forrás: honvedelem.hu