2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Birtokba vették az utasok az új repülőtéri utasmólót

Birtokba vették az utasok az új repülőtéri utasmólót
Budapest Airport  |  2020. 08. 12., 15:34
Birtokba vették az utasok az új repülőtéri utasmólót

Június 23-ára elkészült, augusztus 12-én pedig az utasok is birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, 1. móló névre keresztelt beszállítócsarnokának teljes területét.

A móló első ütemét már januárban átadta a Budapest Airport. A 11 500 négyzetméteres épület hatalmas üvegfelületei és fagerendái skandináv hangulatot teremtenek, a repülőgépek pedig csak néhány lépésnyire állnak az épülettől, így a be- és kiszállítás minden eddiginél gyorsabbá és kényelmesebbé válik.

Az épület minden igényt kielégít, mostantól az utasok gyönyörű, komfortos körülmények között, tágas és a járványügyi szempontoknak is teljes mértékben megfelelő környezetben tölthetik a repülés előtti várakozási időt. A több mint 11,5 milliárd forintos (33 millió eurós) beruházásból megvalósuló 1. móló építése 2019. július 19-én kezdődött, és az épület minden részének kivitelezése – a 2A Terminállal összekötő folyosóval együtt - rekordidő, egészen pontosan 339 nap alatt befejeződött. Ezzel teljesült a Budapest Airport vállalása, hogy az új móló építését a nyári utazási szezon kezdete előtt befejezi. Az elmúlt hetekben a repülőtér üzemeltető már csak a használatbavételi engedély beérkezésére várt, hogy a teljes épületet - az összekötő folyosóval együtt - átadhassa az utasforgalomnak.

A 1. móló megépítése része a magyar kormány és a Budapest Airport közötti együttműködési programnak, a beruházást a Budapest Airport teljes egészében saját forrásból finanszírozta.

Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „Rendkívül büszke vagyok az új mólóra, amellyel a visszajelzések alapján utasaink, légitársasági partnereink és a földi kiszolgálók is teljes mértékben elégedettek. Az épület a több mint egy éve tartó repülőtéri fejlesztés-sorozat egyik ékköve, és kiválóan példázza, hogy számunkra a színvonal folyamatos emelése a legfontosabb. 12 hónap alatt 100 millió eurót fordítottunk fejlesztésre, és a beruházásokat a következő években is folytatjuk. A repülőtér menedzsmentje elkötelezett a létesítmények és az utasélmény folyamatos fejlesztése mellett, hogy továbbra is a régió legjobb repülőtere legyünk.” 

Az új, 11 500 négyzetméteres épület több ezer négyzetméterrel növeli meg a repülőtér utasforgalmi területeit. Az 1. móló fűtött-hűtött, világos tereibe megérkező vagy a járatuk indulására váró utasok kényelmét üzletek és extra szolgáltatások is biztosítják. Az egyszintes, 5,2 méter belmagasságú épület 8 gyalogos beszállítókapuja közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílik, ami zökkenőmentes, kényelmes beszállást tesz lehetővé, illetve további 6 kaputól buszok szállítják majd az utasokat az épülettől távolabb parkoló repülőgépekhez.

A központi csarnokban pihenő- és várótér, 3 nagy kapacitású, akadálymentes mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz szolgálja az utasok kényelmét. Az étel-és italvásárlási lehetőség is biztosított az utasok számára: a következő hetekben megnyitja kapuit az 1-es mólón egy új Relay üzlet és egy Café Frei, októbertől pedig a Heinemann Duty Free is várja az utasokat az új épületben. A móló nagy előnye, hogy az összeköttetés a 2A Terminállal úgy valósul meg, hogy az utasok a jegykezelést követően egyetlen pillanatra sem hagyják el a komfortos épületet, a fő terminálépületből mozgólépcsővel és lifttel is felszerelt új összekötő épületen keresztül érik el a tágas, 120 méter hosszú új mólót.

Az új létesítmény egyidejűleg akár 5000 utas számára is kényelmes várakozást biztosít, a tágas váróterekben pedig összesen 2500 ülőhely kapott helyet. Az 1-es mólóban a Budapest Airport 580 USB töltőállomást alakított ki, ahol az utazás előtt az utasoknak lehetőségük van elektronikai eszközeik töltésére. Az utasok a móló minden pontján hozzájuthatnak a szükséges járatinformációhoz, ezt 149 FIDS monitor és a hangosbemondó rendszer 145 hangszórója garantálja.

Forrás: https://www.bud.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 07., 16:24
A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, 2023. szeptember 7-én 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében, a parttól kb. 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból – a tó vizébe zuhant egy MD 500E típusú helikopter.
2023-09-18 14:15:39
Az MH 47. Bázisrepülőtér alkalmazottjai, illetve a dolgozók családtagjai és barátai számára tartottak színes programokkal tarkított családi napot a pápai katonai repülőtéren, szeptember 16-án, szombaton.
2023-09-13 11:37:36
1995. szeptember 13-án este összeütközött a levegőben a Magyar Légierő két gépe. A 16-os oldalszámú Szu-22-es hajtóműve az ütközés következtében leállt, az újraindítása sikertelen volt. A gép Kapoly közelében lezuhant, Katona István őrnagy sikeresen katapultált. A másik gép a 14-es oldalszámú MiG-23UB volt, amelynek az ütközéskor súlyosan megsérült a függőleges vezérsíkja, így a gép oldalkormánya is. A fedélzeten az első ülésben Katovics Balázs százados, hátul Mizsei Mihály százados foglalt helyet. A sérült géppel visszafordultak Pápára, de a leszállóirányra történő fordulás után instabillá vált a gép és lezuhant. A becsapódást nem élték túl a pilóták…
2023-09-11 12:26:04
Induló és érkező helikopterek váltották egymást a Mátra légterében, ahol egyhetes légi kutató-mentő felkészítését hajtotta végre a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár. A szeptember 4–8. között megrendezett Air Wolf Hunting gyakorlaton egymást érték a különböző – komoly kihívást jelentő – feladatok.
2023-09-04 14:31:35
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb repülőnapjához idén nem volt kegyes az időjárás. Pénteken és szombaton is támadtak a zivatarfelhők - de a katonai repülés rajongóinak tízezrei szerencsére kitartottak. Volt miért: igazi csodák és veterán óriások egyaránt meglátogatták a rangos eseményt.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 12:04
Ismét magyar hajózó nyerte el az ostravai repülőnap közönségdíját. Idén Szentendrei Dávid százados Gripen demo programjával bizonyult a legjobbnak.
2023. 09. 20., 10:53
Alkatrészek gyártásával és karbantartásával bővíti tevékenységi körét a két német nagyvállalat, a Lufthansa csoport és a Rheinmetall.
2023. 09. 18., 10:17
A Bács-Kiskun vármegyei községben, Madarason tizenhat éve, 2007-ben egy kopjafa-emléktáblát állítottak a második világháborúban lezuhant repülőgép áldozatai számára. A 79 évvel ezelőtti tragédiára idén, szeptember 14-én szentmisével, beszédekkel, versekkel és koszorúzással emlékeztek.
2023. 09. 15., 11:17
A Magyar Honvédség Airbus A319-es szállító repülőgépével érkezett haza Törökországból az amerikai barlangkutató, Mark Dickey mentésében oroszlánrészt vállaló 29 fős magyar mentőcsapat, szeptember 15-én.

  Legfrissebbek most

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.