2024. 04. 18. csütörtök
Andrea, Ilma
: 393 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Román pilóták repültek portugál F-16-ost

JETfly  |  2014. 12. 01., 14:58

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia 2013 októberében írta alá azt a szerződést, melynek értelmében 12 darab F-16AM/BM verziójú vadászbombázót vásárolnak Portugáliától. A szerződés aláírását követően az első, 23 fős, pilótákból és kiszolgáló személyzetből álló román csoport meg is érkezett a Portugál Légierő Monte Real légibázisára és megkezdték az átképzési programot. Ennek egyik mérföldkövét érték el 2014. november 26-án, mikor is Constantin Andrei alezredes elsőként repülhette önállóan az F-16-ost.

A Portugál Légierő részéről egyik legtapasztaltabb pilótájuk Afonso “Jackal” Gaiolas alezredes, illetve João Rosa alezredes, a 201. repülőszázad parancsnoka vezeti a korábbi román MiG-21-es pilóták átképzését. Elsőként a már említett Constantin Andrei alezredes repülhetett önállóan az F-16-ossal, őt követte Catalin Miclos alezredes, harmadikként pedig november 27-én Mihaita Marin őrnagy emelkedett a levegőbe F-16-osával. A portugál oktatók az első repüléseket követően meg voltak elégedve a mutatott eredménnyel, magabiztos jelzővel illették a román pilóták teljesítményét. Az F-16-osra átképzett első román pilóták a képzést követően visszatérnek Romániába, ahol már hivatalos F-16-os oktatópilótaként folytatják a román pilóták átképzését. Portugáliában a tervek szerint 9 pilóta és 80 fő müszaki átképzését végzik el. 

MiG-21-es után F-16-os: Constantin Andrei alezredes (Fotó: Alex Trandafir)

A 12 darab F-16-osból 9-et vásárolnak a Portugál Légierő állományából, további 3 példányt a portugálok szereznek be az Egyesült Államoktól, melyek a modernizációt követően szintén Romániába kerülnek, teljesítve ezzel a 12 darabos megrendelést. Tervek szerint az első F-16-osok 2016-ban érkezhetnek meg, hadrendbe állításuk 2017-ben esedékes.

F-16

Percekkel a leszállás előtt: Mihaita Marin őrnagy (Fotó: Alex Trandafir)

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 17., 10:20
Mint ahogy arról már közösségi oldalunkon is beszámoltunk, 2024. április 8-18. között rendezik meg a Görög Légierő Andravida légibázisán az INIOCHOS 2024 nemzetközi hadgyakorlatot. Olvasóinknak most az első spotter napról mutatunk fotókat!
2024. 03. 28., 14:43
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.
2024. 03. 27., 16:19
20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.
2024-04-15 10:57:43
Folytatódik a Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozat Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban: 2024. április 24-én, 18 órától az egyik legeredményesebb magyar vadászpilótáról, vitéz nemes Molnár László főhadnagyról hallgathatunk meg egy előadást.
2024-04-11 09:56:47
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-04-02 16:15:36
A Magyar Honvédség nyolcadik alkalommal szervezi meg az idei év nyári iskolai szünetében a 12-18 éves korosztálynak szóló honvédelmi táborokat, amelyekre április 2-től lehet jelentkezni a honvedelmitabor.hu hivatalos honlapon.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 04. 17., 12:19
Életek múlhatnak a helikopter-karbantartó munkáján.
2024. 04. 15., 14:35
A Magyar Honvédség légi kutató-mentő szolgálata - H145M típusú helikopterrel - is részt vett egy, Martonvásár környékén eltűnt kisrepülőgép keresésében, április 13-án, szombaton.
2024. 04. 11., 13:55
Az idei évben is az EUFOR Althea művelet parancsnoki teendőit ellátó nemzet, vagyis 2024-ben Magyarország biztosítja a bosznia-hercegovinai békemisszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét.
2024. 04. 10., 09:29
A repülés iránt az átlagosnál jobban érdeklődő utasok és a repülőgépfotósok kedvencei közé tartoznak azok a gépek, amelyek egy légitársaság vállalati arculatától és szabvány festésmintájától eltérő színekben repülnek.

  Legfrissebbek most

Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

„A második világháború alatt legalább huszonnégy – amerikai és szovjet – légitámadás érte Győr városát – legalább ennyiszer zúgtak a szirénák, omlottak le az épületek és menekültek az óvóhelyekre az emberek a bombázások elől.”