2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Repült az első olasz F-35A

JETfly  |  2015. 09. 08., 11:13

Olaszország első, AL-1 jelzésű F-35A Lightning II típusú repülőgépe szeptember 7-én végrehajtotta szűzfelszállását, amely egyben az F-35-ös program első, az Egyesült Államok területén kívül teljesített repülés is volt. A Lockheed Martin tesztpilótája, Bill “Gigs” Gigliotti 1 óra 22 perces repülés során ellenőrizte a repülőgép alapvető rendszereit, amelyet már az olaszországi Cameriben szereltek össze. Gigliotti elmondása szerint a repülés során minden rendben, a megszokottaknak megfelelően zajlott.

A Cameriben müködő összeszerelő és ellenőrző üzem az olasz kormány tulajdonában van, a müködtetésért pedig a Finmeccanica-Alenia Aermacchi és a Lockheed Martin közösen felel. Az üzemben az F-35-ös típus gyártása 2013 júliusában kezdődött meg, a most felszállt AL-1 jelzésü gép pedig elsőként, idén márciusban készült el. A tervek szerint a gépet még az idei év végéig hivatalosan is átadják Olaszország számára. Olaszországban a hagyományos módon fel- és leszálló F-35A, illetve a rövid úton fel- és függőlegesen leszálló F-35B variánsokat is gyártják majd, melyek a Holland Légierő, illetve az Olasz Légierő és a Haditengerészet állományába kerülnek, és a még szolgálatban álló Harriereket, Tornadókat és AMX-eket váltják a déli országban.

F-35

Levegőben az első olasz F-35A

Az olasz Finmeccaninca-Alenia Aermacchi az összeszerelő üzem müködtetésén túl az F-35A típus szárnyainak gyártásáért is felel, amely az egyik legnagyobb részét képzi az olaszok programban való részvételének. Összesen 835 szárny legyártására van szerződésük, emellett a Selex ES céggel együtt számos fedélzeti elektronikai berendezést is szállítanak a típus számára.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin