Az amerikai Barksdale légibázis 2. Bombázó Ezredétől ötfős delegáció tett látogatást az oroszországi Engels légibázison abból a célból, hogy megvizsgálják a repülőtér alkalmasságát a B-52H típus fogadására, illetve hogy megismerkedjenek orosz kollégáikkal.
A delegáció vezetője, és egyben a bombázóegység parancsnoka, Andrew Gebara elmondta, hogy az együttmüködési program, melynek során B-52-esek érkeznek Oroszországba, illetve Tu-95-ösök az USA-ba, nagyszerü lehetőség, hogy a két ország katonái tanuljanak egymástól.
A nyelvi akadályok ellenére a résztvevők könnyen megtalálták az összhangot és a közös pontokat a munkájukban. Az amerikai csapatot az Engels légibázis parancsnokhelyettese, Jurij Pelin ezredes vezette körbe a repülőtéren. Ennek során megtekintették a zónát, néhány repülőgép leszállását, és az ezredes ismertette a repülőtér főbb tudnivalóit.
Nem csak az amerikaiak, hanem az oroszok is jártak már a másik fél repülőterén, ugyanis nemrégiben az orosz távolsági repülőerők parancsnoka személyesen járt a Barksdale légibázison. Következő alkalommal leghamarabb november elején látogathatnak el a B-52-esek otthonába, akkor már könnyen lehet, hogy egy Tu-95-ös fedélzetén. Nem ez lenne az első alkalom, ugyanis a 90-es években többször is előfordult, hogy a hidegháborús orosz bombázók tiszteletüket tették a louisianai repülőtéren.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.