2010. december 29-én tartotta rendhagyó évadzáró buliját a Dongó MiG-29 század. Az ünnepségen a századért nyújtott több éves munkásságáért Takács Géza alezredes a század utolsó MiG-29-es századparancsnoka a következő elismeréseket osztotta ki és ennek köszönhetően a század négy fővel bővült.

Zsámboki Tibor ezredes a bázis jelenlegi megbízott parancsnoka, aki közel hat éven keresztül vezette a Dongó MiG-29 századot „a század örökös századparancsnoka” címet kapta.

Hakóczi Gergely őrnagy az MH 59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis református tábori lelkésze a „század tagja, a század lelkésze” címet kapta.

Hevér István a „század tagja” és a „század ezüst fokozatú támogatója” címet kapta.
Koncsik István a „század tagja” és a „század arany fokozatú támogatója” címet kapta.
Az ünnepségen a „század lelkésze” a tábori lelkészi szolgálat népszerüsítésében nyújtott munkájáért Kálvin emlékérmet adott át Takács Géza alezredesnek és Koncsik Istvánnak.
Díjazásra került az is, hogy Kovács Viktor őrnagy adta 2002-től 2010-ig a legtöbb készültségi szolgálatot (összesen 301-et) MiG-29-en, ezért ő kapta a „déli vég kupát”.
A Dongó MiG-29 század minden évvégén megrendezi évadzáró rendezvényét, amelyből a mostani sajnos az utolsó volt, mivel a típus kivonásával a század, mint vadászrepülő század megszünik. A jelenlegi kiszivárgott tervek alapján a Dongó név megmaradhat, és mint kiképző század –egyelőre típus és repülőgép nélkül – müködhet tovább.

Egyébként a rendezvényre meghívást kapott az összes olyan MiG-29-es vadászpilóta, aki valaha a század kötelékében repült. A következő képek a rendezvényen készültek.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2026. április 29-én, szerdán, újabb mérföldkövéhez érkezett a Magyar Légierő Gripen programja, hiszen két új JAS 39C érkezésével immáron 16 gépesre bővült a flotta, fontos részét képezve a hazai Gripen üzemeltetés 20 éves jubileumának. Mutatjuk Olvasóinknak az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár mai eseményéről készült felvételeket!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.