Balkezes karrier - 30 év és 2 100 óra

Az ifjú Stark Péter Esztergomban, a Bottyán János Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskolába járt, ahol két osztálytársával közösen elhatározta – márpedig vadászpilóták lesznek. A szigorú repülőorvosi vizsgálaton azonban már csak írásunk főhőse felelt meg, igaz, egy apró csavarral. „Balkezessége miatt I/B alkalmas” – állt a dokumentumban, ami a búcsút jelentette a hangsebesség feletti repüléstől, egyben a belépőt a forgószárnyasok világába. 1986 augusztusában vonult be a Kilián György Repülőműszaki Főiskolára, s 1988-ban avatták zászlóssá: azóta hivatásos katona, helikoptervezető.

– A „Kiliánon” a jobb tanulók közé tartoztam. Igaz, akadt a tantárgyak között mumus is: számomra a legnehezebb a harcászat volt. Az államvizsgán póttételt kellett húznom, hogy átmenjek belőle. Hozzá kell tenni, általában az utolsó napon álltam neki tanulni. Ez sajnos meg is látszott ezen a harcászatvizsgán – jegyezte meg csendes mosollyal az őrnagy.

Az első beosztását Szentkirályszabadján kapta: hadnagyként az MN 87. Bakony Harcihelikopter Ezred szállítóhelikopter-századához került, mint másodpilóta. 2000-ben nevezték ki gépparancsnoknak, majd egy nyelvtanfolyam következett. Ennek sikeres teljesítése után, 2001-ben kiderült, hogy a századnál éppen nincs elég gépparancsnoki hely, ezért ismét másodpilótaként repült. 2004-ben aztán megszűnt a szentkirályszabadjai alakulat, Stark Péter pedig az MH 86. Szolnok Helikopterezred állományába került, ahol újból gépparancsnok lett.

– Világéletemben szállítópilótaként szolgáltam, igaz, ez alapvetően nem az én választásom volt. Az 1980-as évek végén a Szovjetunióban is folyt helikoptervezető-képzés magyar katonák számára. Az ott végzettek aztán hazatérve Mi–24-es harci helikopterrel repülhettek, míg azok, akik a magyarországi oktatásban vettek részt, szállítóhelikopterre vagy Mi–2-esre kerültek; abban az időben még hadrendben állt ez utóbbi típus is – emlékezett vissza a főtiszt, aki Mi–8-ason kezdett, s a mai napig ezt, illetve a Mi–17-es közepes szállítóhelikoptert repüli.

– A 2100 repült óra 45 százalékát teljesítettem Mi–8-ason, a többi idő az erősebb Mi–17-esre jutott. Azt még ugyanakkor nem tudom, hogy ezeken kívül lesz-e lehetőségem egy harmadik típust, például a leendő Airbus Helicopters H145M-et repülni – hallhattuk a rutinos pilótát.

Stark Péter nemrég érkezett vissza harmadik afganisztáni missziójából. Első küldetése alkalmával – 2012-ben – az ország keleti részén található Shindandban szolgált öt hónapot. Aztán 2015-ben Kabul következett, négy és fél hónapig, majd idén január és július elseje között ismét ugyanott tevékenykedett.

– Szakmailag az első misszió volt a legizgalmasabb: Shindandban egy jól felépített kiképzési programmal két csoportot is oktattunk. Akadtak kezdők, illetve idősebb, tapasztalt pilóták is, akiket igazából csak át kellett képezni a típusra. Mindkét csoport más-más kihívást jelentett: a gyakorlottabb afgán hajózók kiválóan repültek, de nem beszéltek angolul, így komoly kommunikációs nehézségeket kellett tolmácsok segítségével leküzdeni – akár repülés közben is. Az Egyesült Államokban helikopteres előképzést kapott fiatalokkal ilyen gond nem volt, de a tapasztalat hiányából fakadó repüléstechnikai problémák szép számmal akadtak. Kinti munkánk ugyanakkor nem maradt eredmények nélkül: idén, Kabulban találkoztam több olyan afgán pilótával, akiket korábban én oktattam Shindandban. A március 15-e alkalmából az afgán hajózóknak szervezett szimulátor-versenyt pedig az egyik volt növendékem nyerte meg, s erre nagyon büszke vagyok – mondta Stark őrnagy. A missziós szerepvállalások kapcsán hozzátette: az a tény, hogy nemzetközi környezetben megállták a helyüket, nem csupán szakmailag erősítette meg a magyar kontingensek tagjait, de magabiztosságot is adott, amelyet azután itthon kamatoztathattak.

Néhány, még másodpilótaként átélt, kényszerleszállással végződött különleges esetet leszámítva, az éjjellátó szemüveggel végrehajtott repüléseket tartja a legnehezebbnek a főtiszt. Az amerikai kiképzők segítségével megtanult és begyakorolt képesség jól jött a 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófánál. Az éppen a Logical Decision 2010 hadgyakorlaton részt vevő gépszemélyzetet – Stark Péter, Kovács Krisztián pilóták, illetve Kaliba Ferenc, Lőrincz Tamás fedélzeti technikusok – és a 703-as, a szemüveg használatához átalakított Mi–17-est sebesültszállításhoz riasztották: így az ő nevükhöz fűződött a Magyar Honvédség első éles, éjjellátóval teljesített műveleti repülése és ismeretlen terepen végrehajtott leszállása. A géppel a katasztrófa sújtotta térségből a budaörsi repülőtérre szállították a sérülteket. Másnap hajnalban pedig – szintén a szemüvegek segítségével – négy és fél órás repülés során ellenőrizték a zagytározó állapotát. A csapat egy újabb repedést fel is fedezett a gát oldalában, de szerencsére ez már nem fokozta katasztrófát.

Nehéz helyzetek mindazonáltal nemcsak a repülések alkalmával, hanem a családi életben is vártak az őrnagyra.

– 2000-ben fejeztük be a házunk építését a Veszprém melletti Kádártán, 2004-ben, a szentkirályszabadjai ezred megszüntetésekor tehát komoly dilemma elé kerültünk. A gyerekek Veszprémbe jártak iskolába, a feleségem is ott dolgozott, így végül az a döntés született, hogy egyedül megyek Szolnokra. A feleségem gyakorlatilag nélkülem nevelte fel a három gyereket, én igazából csak hétvégi apuka vagyok. Hétvégenként hazajárok, egyébként pedig Szolnokon vagy Pápán, kutató-mentő szolgálatban dolgozom, esetleg külszolgálatban valahol a nagyvilágban – sorolta az őrnagy, akitől megtudtuk azt is, hogy bár a családban ő az első hivatásos katona, de talán nem az utolsó.

– Igaz, a 19 esztendős fiam egyelőre csak vadászpilótaként tudja elképzelni a karrierjét, a helikoptervezetői pályától elzárkózik. Pedig itt még egy kis protekciót is adhatnék neki… – jegyezte meg nevetve az őrnagy, aki számára napjainkban a fiatalok oktatása jelenti az igazi szakmai kihívást.

– Ezt élvezem, s próbálom átadni azt a tudást, amit annak idején nekem adtak át azok az oktatók, akiket ma is nagyra becsülök és nagyon tisztelek. Senki sem úgy kezdi a „szakmát”, hogy azonnal mindent tud. Bele kell tanulni, bele kell szokni ezekbe a dolgokba. Az, aki szorgalmas és nagyon akar, hamarabb és könnyebben fejlődik. A kevésbé szorgalmasokat pedig az ember noszogatja, hogy felzárkózzanak – zárta a beszélgetést Stark Péter őrnagy.

Forrás: honvedelem.hu