2025. 03. 18. kedd
Ede, Sándor
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Indul a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság!

Indul a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság!
honvedelem.hu  |  2024. 07. 03., 18:45
Indul a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság!

Magyarország sporttehetségekben gazdag ország és ez megmutatkozik a Magyar Honvédségben is, hiszen az ejtőernyős válogatott a világ élvonalában van – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára július 3-án, Szolnokon.

Vargha Tamás a Nemzetközi Katonai Sporttanács 46. ejtőernyős világbajnokságának megnyitó ünnepségén azt mondta: a magyar kormány elkötelezett a sport támogatása mellett. Ebben a nehézségekkel terhelt világban a sport utat mutat és megtanít a tisztességes küzdelemre, a versengő felek pedig megtanulják, hogy ellenfélként és ne ellenségként tekintsenek egymásra – tette hozzá. Ezen kívül a sport kapcsolatokat teremt a sportolók és a szurkolók között, a közös élményeken keresztül megtanít egymás tiszteletére – jegyezte meg.

Az államtitkár elmondta továbbá: múltunk, történelmi örökségünk azt bizonyítja, hogy az emberi élet, a béke és a szabadság egyaránt törékeny és pótolhatatlan érték. A 20. század tragikus világháborúi után Európa számos országában új célként fogalmazódott meg, hogy a katonák sokkal inkább a sportpályákon, semmint a harctéren találkozzanak egymással. Ebben a szellemiségben alapították meg 1948-ban a Nemzetközi Katonai Sporttanácsot, amelyhez Magyarország 1991-ben csatlakozott – idézte fel.

Vargha Tamás hangsúlyozta: a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottjának tagjai kiemelkedő szakmai tudásukkal a sportteljesítményeiken túl példát mutatnak, ami alapvető értéke a magyar haderőnek. Büszkeségnek nevezte azt is, hogy hat év után Magyarország ismételten otthont adhat ennek a világbajnokságnak. „Megtiszteltetés ez hazánknak, nemzetünknek és Szolnok városának, hogy újra vendégül láthatjuk a világ katonai ejtőernyős elitjét" – fogalmazott az államtitkár hozzáfűzve, hogy ez kiváló lehetőség arra is, hogy megmutassuk katonai egységünket és erőnket.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere beszédében kitért arra, hogy, a város és a hadsereg hosszú évtizedek, mondhatni évszázadok óta összekapcsolódik: együtt gondolkodik, együtt dolgozik, együtt örül, együtt bánkódik".

A megnyitót követően Réz Levente ezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár törzsfőnöke, egyben a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság versenyigazgatója honlapunknak elmondta, hogy az összes rendszert letesztelték és délután kezdik a tesztugrásokat és készülnek a holnapi versenykezdésre. „Tegnap volt egy kis eső, de pont ez kellett ahhoz, hogy mától egyre javuló időjárással tudjuk megrendezni a versenyt. A nulladik napon a célba ugrás versenyszám el is kezdődött, illetve a stílusugrást is meg tudták rendezni” – fogalmazott a Réz ezredes.

A 46. CISM katonai ejtőernyős világbajnokságot július 3. és 12. között rendezik meg Szolnokon. Az esemény házigazdája az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, a versenyt H145M-es és H225M-es helikoptereikkel biztosítják.

További fotók a linkre kattintva érhetőek el!

Megérkeztek a felhők közül

 

Forrás: https://honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025. 02. 20., 11:04
2024 november első felében immár nyolcadik alkalommal tartották meg a CRUZEX-et. A legnagyobb latin-amerikai légierő gyakorlaton ezúttal 16 országból 3000 katona és 100 repülő eszköz vett részt.
2025-03-11 10:58:01
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy fontos lépést tett a fedélzeti szolgáltatások minőségének javítása érdekében azzal, hogy készpénzmentes fizetést vezet be. A légitársaság járatain 2025. április 1-jétől kizárólag bankkártyával, illetve digitális fizetési megoldásokkal (Apple Pay, Samsung Pay, Android Pay és Google Pay) lehet kifizetni a fedélzeten vásárolt termékek árát.
2025-03-05 15:09:46
Március 4-én rendezte meg a Budapest Airport immár hagyománynak számító éves partnertalálkozó eseményét. A díjátadó keretében azokat a repülőtéri hatóságokat, szolgáltatókat és partnereket díjazta a vállalat, amelyek az elmúlt évben együttműködésükkel, kiemelkedő szolgáltatás biztosításával, növekedésük révén, vagy épp példamutató fenntarthatósági kezdeményezéseikkel járultak hozzá a repülőtér magas színvonalú működéséhez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.
2025. 03. 14., 15:02
Közepes méretű rakéta szállt Tatárszentgyörgy fölött március 10-én. A több méter hosszúságú, 30 kilogrammos eszköz 1000 méteres magasságban repült. Felemelkedése elégedettséggel töltötte el a szemlélőket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói a honvédség segítségével indították a Mokka rakétatesztet.
2025. 03. 10., 09:40
A MH Kiss József 86. Helikopterdandár megtartotta a 2025. évi első éleslövészetét a Bakonyban mely egyúttal egy újdonságot is tartalmazott. Először került sor a 2023-ban hadrendbe állt H225M SOF (Special Operations Forces) besorolású HForce képességgel ellátott gépek éleslövészetére.
2025. 03. 06., 10:15
A Sikorsky ikonikus forgószárnyasa, az SH-3 Sea King az Egyesült Államokon kívül további tizennégy ország felségjelével repült és négyben gyártották is.

  Legfrissebbek most

„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.