A Holland Királyi Légierő Leeuwarden-i Légibázisának tűzoltói vízfüggönnyel szerettek volna tisztelegni az első F-35A érkezésekor, de egy kis hiba csúszott a kivitelezésbe – víz helyett habfürdővel borították be repülőgépet.
Mentségükre szolgáljon, hogy a díszelgő aktus előtt a bázis egyik F-16-os gépénél éles bevetésen voltak – a Viper meghibásodást jelentett és a protokoll szerint a tűzoltók készen álltak a beavatkozásra, az előírásoknak megfelelően habosított oltóanyaggal.
Az F-35A 15:30-kor szállt le, miután lerepülte a kötelező tiszteletkört a bázis felett. Ez a repülőgép Olaszországból érkezett, ahol a Lockheed Martin partnere, a Leonardo vállalatnál történt a végső összeszerelése. A Holland Légierő eddig összesen 8 darab Lightning-gal rendelkezik, ám ezek mindegyike az Egyesült Államokban állomásozik és segíti a teszteléseket, valamint a személyzetek kiképzését. 2016 óta többször is voltak már a hazai bázison, de ez az első repülőgép, amelyik itt is marad végleg. A közelmúltban vásárolt kilenc plusz példánnyal együtt a hollandok összesen 46 darab F-35-öst vásároltak.
Habár a sajtófotókon jól látszanak a habos fogadtatás nyomai, a hivatalos sajtóközleményekben nem tesznek róla említést. Annyit lehet tudni az esetről, hogy a repülőtéri tűzoltók az F-16-oshoz történt éles riasztás után visszaálltak a fogadó pozícióba, ám egy kapcsolót elfelejtettek visszakapcsolni. Korábban is előfordult már, hogy egy repülőgépre (és a hajtóművekbe) jutott a habosított oltóanyagból – bevett gyakorlat, hogy a tűzoltók tiszta vizet permetezve le- illetve átmossák a repülőgépet, károsodás nélkül. A kérdés az, hogy egy ilyen kényes, lopakodó technikánál milyen hatással lehet például a különleges radarhullám-elnyelő anyagokra az oltóhab – erről nincs adat…
A habfürdő ellenére lelkes volt a hazai fogadtatás. Laurens-Jan ‘Sjoak’ Vijge alezredes rövid üdvözlő beszédében méltatta az F-35-ös képességeit. „Újra gördeszkán száguldozó tinédzsernek éreztem magamat, hiszen ez a gép úgy repül, akár egy rakéta.”
A holland védelmi miniszter, Barbara Visser beszédében visszautalt a 40 évvel ezelőtti fogadásra – akkor az F-16-ost köszöntötték, mint a „jövő repülőgépét.” Leeuwarden most is a Holland Légierő legütőképesebb alakulata lesz, köszönhetően az F-35-ösök kiemelkedő képességeinek.
Forrás: http://www.armstrade.org/
Negyedik alkalommal ad otthont hazánk a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ szakmai útmutatásával az évenkénti helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatnak Pápán, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtéren.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.