Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kanadai védelmi minisztérium e hónap végén bejelenti, hogy a korábban felmerült F/A-18E/F Super Hornet beszerzéstől véglegesen elállnak.
A The Canadian Press információi szerint, a Super Hornet vásárlás ügye jelenleg felfüggesztés alatt áll, mert még májusban egy heves vita kerekedett az amerikai Boeing és a kanadai Bombardier vállalatok között. Történt ugyanis, hogy amerikai repülőgépgyár panasszal fordult az amerikai kereskedelmi misztériumhoz az ügyben, hogy a kanadai vállalat jóval a piaci ár adott el jó néhány (információk szerint 75 darab) CSeries repülőgépet. Amennyiben a Bombardier elismeri tettét és még meg is bírságolják őket, akkor a kanadai kormány minden bizonnyal eláll az F/A-18E/F Super Hornetek vásárlásától, melyeket a Boeing-től rendeltek volna meg.
Mint ismeretes, Kanada még 2016 novemberében hozott döntést arról, hogy a jelenleg hadrendben álló CF-188 Horneteket mihamarabb a korszerűbb F/A-18 E/F Super Hornetekkel váltaná le. 2017. március 13-án el is küldték kérelműket Washingtonnak 18 darab ilyen vadászbombázó vásárlásáról. Akkori tervek szerint a konkrét szerződés aláírására 2018 elején került volna sor, míg az első gépek 2019-ben érkeztek volna meg.
Forrás: armstrade.org
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2025. február 12-én, szerdán, helyi idő szerint 10 óra 15 perc körül, ködös időben a San Diego-öbölbe zuhant az Amerikai Haditengerészet egyik EA-18G Growler típusú harci repülőgépe.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.