Mozgalmasan telt az év vége Szlovákiában, hiszen 2025. december 30-án, kedden ismét bővült északi szomszédunk F-16 Block 70 flottája, 10 gépesre bővítve ezzel a már leszállított vadászbombázók számát.
Az elmúlt esztendő utolsó eseményeként újabb három Lockheed Martin F-16 Block 70 érkezett a Malacky-Kuchyňa Légibázisra, ahol ezúttal is ünnepélyes keretek között fogadták a harci repülőgépeket. Szlovák tervek szerint 2026 közepétől védhetik országuk légterét az új F-16-osok, mely típusból még négy példány érkezése várható.
A szlovák F-16-osok leszállítása 2024. július 22-én vette kezdetét az első két példány érkezésével, a 14 gépes (12 db együléses, 2 db kétüléses) flotta az előzetes átadási ütemterv szerint 2026 végéig válik teljessé.
Szlovákia még 2018-ban döntött a légierő új típussal való korszerűsítéséről: Peter Gajdos, Szlovákia akkori honvédelmi minisztere az akkori miniszterelnök, Peter Pellegrini társaságában írta alá december 12-én az F-16 Block 70-esek beszerzéséről szóló szerződést. Egyidejűleg gazdasági együttműködésről is döntöttek, így a Lockheed Martin szlovák vállalatokkal működik együtt, ezzel is erősítve a hazai hadiipart.
Bulgária is hasonló döntést hozott a típusváltást illetően, a darabszámot tekintve ugyanakkor a Bolgár Légierőhöz két megrendelés eredményeként 2x8 F-16 Block 70-es érkezhet. Az elmúlt év végén számoltunk be lapunkon arról, hogy 2025. december 16-án, kedden este, újabb két F-16 Block 70 vadászbombázó érkezett meg Bulgáriába, teljessé téve ezáltal a típusra vonatkozó első, nyolcgépes rendelést.
Fotók: Szlovák Fegyveres Erők/Ozbrojené sily Slovenskej republiky
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Újdonság a Pardubicei Repülőiskolában: a 2025-ben átvett négy új L-39 Skyfox, illetve az első két Zlin [Z-242L Zeus (0543) és a Z-143LSi Genius (0541)] után ismét bővült a kiképző központ flottája, a kiöregedő Zlin Z-142 példányok leváltásaként egy újabb Z-143LSi Genius (0542) érkezett meg 2026. január 7-én, szerdán.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.