A kazah védelmi minisztérium a napokban számolt be arról, hogy az Irkut által gyártott Szu-30SzM típussal kívánják modernizálni légierejük harci repülőgép flottáját. A bejelentésre azt követően került sor, hogy egy kazah delegáció, élén Nurian Ormanbetov vezérőrnaggyal látogatást tett az irkutszki repülőgépgyárban, ahol többek között a Szu-30SzM gyártása is zajlik.
A minisztérium arról egyelőre nem adott információt, hogy hány darabot kívánnak beszerezni a kétüléses Szu-30SzM-ből, továbbá az sem került nyilvánosságra, hogy mikor várható a repülőgépek leszállítása. Az Orosz Légierő eddig közel 40 darabot vett át az új típusból, mely képességeit tekintve úgymond egy réskitöltő lesz az új Szu-35Sz és a T-50 PAK FA hadrendbe állításáig.
Szu-30SzM az irkutszki gyárban (Fotó: Marina Lystseva)
Kazahsztán légierejében még megtalálható többek között a MiG-27-es, MiG-31-es, MiG-29-es, Szu-25-ös, illetve Szu-27-es típus is, de a szovjet típusok mellett a közelmúltban már nyugati technikát is vásároltak, például az Airbus C295 típusú katonai szállítógép, illetve az EC145 és a Bell UH-1 Huey típusú helikopterek is beszerzésre kerültek. Mindezek mellett Kazahsztánt az Airbus A400M egyik lehetséges vásárlójaként is számon tartják.
Negyedik alkalommal ad otthont hazánk a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ szakmai útmutatásával az évenkénti helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatnak Pápán, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtéren.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.