Omán kivonta a hadrendből az utolsó négy üzemképes Sepecat Jaguar repülőgépét. A Jaguarok 2014. augusztus 6-án hajtották végre a búcsúrepülésüket a Thumrait légibázison. A közel-keleti ország 1977-ben vehette át a 12 gépes megrendelés első példányait, ezt 1982-ben követte egy újabb rendelés a típusból.
A mostani nyugdíjazással az Indiai Légierő maradt a Jaguar utolsó üzemeltetője, ahol a Flightglobal MiliCAS adatbázisa szerint még 161 példány üzemel. Az ománi gépeket korábban még 2012-ben tervezték kivonni, ez azonban akkor nem valósult meg.
Az idei év során sikerült nyélbe ütni azt az üzletet, melynek köszönhetően az Ománi Királyi Légierő további 12 darab F-16C/D típusú vadászrepülőgépet kap a meglévők mellé. Az F-16-osok mellett Omán rendelt szintén 12 darabot a Eurofighter Typhoon típusból is, melyekkel a légierő hosszútávon is megfelelhet a vele szemben támasztott követelményeknek.
„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.