2013. november 29-én Ante Kotromanoviæ, horvát védelmi miniszter vezetésével küldöttség látogatott az odesszai repülőgépgyárba. A hivatalos, horvát katonai delegáció, látogatást tett a múzeumban, valamint a gyár különböző egységeiben.
A küldöttség mindemellett megismerkedett a Horvát Légierő MiG-21 típusú vadászrepülőgépeinek modernizációs és nagyjavítási folyamataival. Az első repülőgépeken már láthatóak a Horvát Légierő szimbólumai, lassan készek az átadásra. A horvát védelmi minisztérium Ukrajnában tartózkodó tagjai végrehajtják a vadászrepülőgépek átadás előtti átvizsgálását. A küldöttség összetételének érdekessége, hogy annak tagja Ivan Selak, aki egyike volt azon négy repülőgép-vezetőnek, akik MiG-21 vadászrepülőgépekkel dezertáltak a Jugoszláv Légierőből.
Várhatóan az Ukrajnában végrehajtott nagyjavítás után a horvátok repülőgépeiket üzembiztos fedélzeti lokátorral kapják majd vissza, nem úgy, mint korábban a romániai javítás után. Vannak azonban egyéb problémák, amelyek közül kiemelkedik a repülőgéphez tartozó fegyverzet hiánya. Az R-60 típusú rakéták üzemideje lejárt és azokat a horvátok önállóan nem tudják meghosszabbítani, illetve szükség esetén megjavítani, így nem véletlen, hogy Horvátország érdeklődik az ukrán védelmi ipari termékek iránt. „A találkozó megerősítette, hogy az Ukrajna és Horvátország közötti haditechnikai együttmüködés a legmagasabb szinten zajlik” – mondta Kotromanoviæ.
Képgaléria: david-cherkasov.livejournal.com
Negyedik alkalommal ad otthont hazánk a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ szakmai útmutatásával az évenkénti helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatnak Pápán, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtéren.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.