2025. 05. 22. csütörtök
Júlia, Rita
: 403 Ft   : 357 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Csak a Boeing maradt versenyben a dél-koreai vadászgép tenderen?

JETfly  |  2013. 08. 26., 10:48

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalat egyedül maradt versenyben Dél-Koreában, a 60 darab többcélú vadászrepülőgép beszerzésére irányuló F-X III tenderén – írja a Jane’s. A versenyben az amerikai Boeing az F-15SE Silent Eagle-el nevezett. A hír azért is érdekes, mert néhány nappal ezelőtt, mint arró lapunk is beszámolt, még versenyben volt az európai Eurofighter konzorcium is a Eurofighter Typhoon-nal, azonban őket 2013 augusztus 18-án kizárták a versenyből.

A dél-koreai védelmi beszerzési programiroda (Defense Acquisition Program Administration – DAPA) információi szerint, a kizárásra azért került sor, mert a konzorcium dokumentációi hibásnak bizonyultak, így képtelenek lennének a tender követelményeinek megfelelni. A DAPA továbbá kijelentette, hogy a tender győztesét 2013. szeptember közepén hirdetik ki.

Boeing F-15SE

Mint ismeretes, Dél-Korea a 60 darab harci repülőgép beszerzésére összesen 7,5 milliárd dollárt különít el. A tenderre az amerikai Lockheed Martin is nevezett az F-35-össel, azonban nem tudott olyan ajánlatott tenni a DAPA-nak, amely belefért volna a védelmi költségvetésbe. Az amerikai Boeing vállalat a tender megnyerését követően kész egy olyan megállapodást is aláírni, mely szerint különböző koreai vállalatokat is bevonnak bizonyos részegységek gyártásába.

Boeing F-15SE

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 09., 15:37
Az elmúlt napokban több balesetről is beszámoltunk Facebook oldalunkon, közte az olasz Frecce Tricolori hármas ütközéséről, az Amerikai Haditengerészet újabb Super Hornet veszteségéről, illetve a Finn Légierő lezuhant Hornetjéről.
2025. 04. 28., 14:25
India még 2023-ban döntött arról, hogy kiöregedő MiG-29K flottáját a Rafale hajófedélzeti változatával, a Rafale M-mel váltja le. A kormányközi megállapodás aláírására 2025. április 28-án került sor Új-Delhiben, melynek eredményeként India lesz a típus első külföldi üzemeltetője.
2025-05-14 12:55:22
Az elmúlt években hétszeresére emelkedett a Skandináv térségbe utazók száma a Wizz Air budapesti járatain. A légitársaság utasai közül nemcsak itthonról, de Európa minden pontjáról egyre többen választják a nyári menetrendi időszakban a hűvösebb országokat.
2025-05-13 11:05:02
Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén - emelte ki az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a HUNIVERZUM - Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 05. 20., 14:02
Minden évben többször megfordul Pintér Zoltán tábornok a kiskőrösi Migálló és Szuhoj fészekben barátja, Firkó János meghívására. A magyar honvédség légierejének egykori parancsnokát jól ismerik Kecskeméten is.
2025. 05. 20., 13:17
Elstartolt a Fire Blade 2025 nemzetközi helikopter harcászati gyakorlat Pápán. Az MH 47. Bázisrepülőtér harmadszorra ad otthont ennek a nagyszabású kiképzésnek, amelyen öt nemzet forgó- és merevszárnyas légi eszközei, valamint három nemzet támogató eszközei vesznek részt.
2025. 05. 19., 14:44
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt 2025. május 14-én, szerdán az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101 Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilótaruha- és felszerelés bemutatót szerveztek a repülőbázison.
2025. 05. 13., 14:09
A második világháború óta valószínűleg először repült az 1942 végéig a csendes-óceáni térségben japán légifölényt kivívó vadászrepülőgép 32-es típusváltozata.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.