Az orosz védelmi minisztérium tervei szerint már az idén, a 2013 augusztusának végén megrendezendő MAKS 2013-as repülő- és űrhajózási szakkiállításon, bemutatkozik az új, Jak-130-asokkal repülő bemutató kötelék – írja az Izvesztija. Egy ilyen repülőgépet már átfestettek, illetve felszereltek füstgenerátorral is.
Jelenleg sem a repülőgépek állomáshelyéről, sem a bemutató csoport nevéről még nem döntöttek, azonban tervek szerint a csoport a repülő kiképzési központhoz tartozik majd. A repülőgépvezetők átképzése az új típusra információk szerint közel 1 hónapot vesz igénybe. Mint ismeretes, első ízben 2011 augusztusában látott napvilágot az a hír, hogy az Orosz Légierő parancsnokságának döntése értelmében egy új bemutató kötelék alakul, melyet később 2012-ben Viktor Bondarev altábornagy, az Orosz Légierő főparancsnoka erősített meg.
A hírhez kapcsolódik, hogy az orosz repülőgép bemutató csoportok, a Sztrizsi (Fecskék) és a Ruszkije Vityazi (Orosz Lovagok) is új repülőgép típusokat, Szu-30SzM-eket és Szu-35-ösöket kapnak. Legfrissebb információk szerint a bemutatócsoportok leghamarabb 2015-ben ülnek át az új típusokra.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.