2023. 12. 09. szombat
Natália
: 383 Ft   : 355 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Bulgária nyolc vadászrepülőgép vásárlását tervezi 2014-ben

JETfly  |  2012. 10. 30., 09:27

A bolgár védelmi minisztérium 2014-ben az ország légiereje számára nyolc darab új vagy használt vadászrepülőgép beszerzését tervezi. A jövőbeni tervekről az ország védelmi minisztere Anyu Angelov beszélt a sajtó képviselői előtt a Bulgária északi részén található Ribaricaban tett látogatása során. A katonai vezetés a közeljövőben ül tárgyalóasztalhoz több országgal a repülőgép vásárlás tárgyában. A vadászrepülőgépek beszerzésére Bulgária 400 millió dollárt tervez elkölteni.

Angelov elmondta, hogy nyolc gép beszerzését tervezik, azonban ha az ár úgy alakul, nem zárkóznak el kilenc vadászgép beszerzésétől sem. Amennyiben a közeljövőben sikerül megegyezni valamelyik országgal a vadászrepülőgépek megvásárlásáról, Bulgária már 2014 elején megkezdi pilótáinak kiképzését. Ennek megvalósulása esetén a légierő kötelékébe bekerülő repülőgépekkel már 2014 végén – 2015 elején megkezdődhetnek a repülések.

A kérdésben Bulgária már előzetes, érdeklődő megbeszéléseket folytatott Hollandiával, Portugáliával, az Egyesült Államokkal és Németországgal. A bolgár védelmi minisztérium nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a használt repülőgépeket esetleg Belgiumtól, Norvégiától vagy Olaszországtól szerezze be.

Angelov azt is elmondta, hogy sem az EADS-sel sem pedig a Lockheed Martin céggel nem terveznek tárgyalásokat, mivel az általuk gyártott repülőgépek rendkívül drágák a bolgár védelmi költségvetés számára.

Új repülőgépek beszerzésével kapcsolatban a bolgár védelmi minisztérium a svéd Saab JAS-39 Gripen beszerzésének lehetőségét vizsgálja. A védelmi miniszter elmondta, hogy a Gripen finanszírozási és technikai paramétereit összevetik a más országok által megvásárlásra felkínált használt repülőgépek hasonló mutatóival.

Bulgária az utóbbi néhány évben rendszeresen bejelenti vadászrepülőgép vásárlási szándékát, majd sorozatosan elhalasztja a megvalósítást a védelmi kiadások hiánya miatt. 2009-ben a bolgár kormány több mint egymillió dollár értékü tendert írt ki vadászrepülőgépek beszerzésére. A pályázat felkeltette a Boeing (F/A-18), a Lockheed Martin (F-16), valamint a Dassault (Rafale) és a Saab (JAS-39 Gripen) repülőgépgyárak érdeklődését.

Galéria: Bulgária nyolc vadászrepülőgép vásárlását tervezi 2014-ben

aaaa dddddd
Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 24., 09:35
Amikor a repülés szeretetéhez nagysebességű konstrukció párosul, az eredmény igazán lenyűgöző lehet. Ez teljesen igaz a Squadron Foundation szervezetre, amely hosszú évek óta azon dolgozik, hogy üzemképes Lim-2-es repülőgépet varázsoljanak a lengyel égboltra.
2023. 11. 08., 13:34
2023. október 6-án a Saab - mielőtt átadná a Svéd Fegyveres Erők részére - leszállította az FMV-nek (Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal) üzemeltetési tesztelésre az első sorozatgyártású Gripen E típusú harci repülőgépet.
2023-11-14 11:04:00
A Hévíz-Balaton Repülőtéren a vadászgépek fogadása, felvezetése, végezetül pedig éjszakai letároláshoz történő felkészítése olyan gördülékenyen zajlott, mintha csak a kecskeméti katonai bázisukon járnánk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 08., 11:11
Tízhetes nyelvtanfolyamon, valamint egy tizennégy hetes légiforgalmi irányítói képzésen vehetett részt az Amerikai Egyesült Államokban Metzger András főhadnagy, az MH 47. Bázisrepülőtér katonája.
2023. 12. 07., 10:57
Immár harmadik éve landol feldíszített utánfutón, mikulásruhában a tiszaugi művelődési ház előtt az egykori vadászpilóta, Zsámboki Tibor nyá. ezredes.
2023. 12. 06., 13:32
A nemzetközi légiközlekedés egykori pillérének évtizedeken átívelő történetét a 436-os számú járatot repülő, a barbadosi Bridgetownból Miamiba tartó Clipper Goodwill zárta le.
2023. 11. 30., 14:52
November 29-től a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését, így a jövőben már száz százalékban Magyarországon gyártott alkatrészeket építenek be a forgószárnyasokba – jelentette be Kiss Attila, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója Gyulán.

  Legfrissebbek most

Olvasóink már jól ismerik a sok-sok éve működő JETfly Webáruházat, melyben repüléshez kapcsolódó relikviákat, illetve ruházati termékeket rendelhetnek meg. A kínálat folyamatosan bővül, mutatjuk a legfrissebb ajánlatokat, melyek a közelgő ünnepek kapcsán is szép ajándékok lehetnek!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Lánctalpak csörögnek, motorok zúgnak, ágyúcsövek robbanásszerű hangot hallatnak. Röviden és tömören: harckocsilövészet Szomódon.