Az indiai kormány a napokban egy szállítógép tendert írt ki a már kiöregedő Hawker Siddeley HS 748-asok leváltására – írja a Flightglobal. India összesen 56 darab szállítógépet vásárolna, melyre 2,4 milliárd dollárt különítenek el. Információk szerint, csak két gyártó típusa lehet esélyes, az Airbus C-295-öse és az Alenia Aermacchi C-27J Spartanja.
Tervek szerint, az első 16 repülőgépet a gyártótól vásárolná meg India, majd a többit már indiai területen, licensz alapján gyártanák le. A győztes szállítógép első példányát a szerződés aláírását követő két éven belül vennék át. A többi 15 leszállítására szintén két évet adnak, majd azt követően a maradék 40 példányból, melyek már a helyi üzemekben készülnének, évente nyolc darabot adnának át.
Az indiai szállító flotta jelentősen megújul, ugyanis korábban C-17 Globemaster III-asokat és C-130J Super Herculeseket is rendeltek. Mint ismeretes, Oroszország és India nemrégen megállapodtak egy közös fejlesztésü szállítógép, az MTA (Multi-Role Transport Aircraft) létrehozásáról is, melyből tervek szerint összesen 205 darabot rendszeresítenek.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2025. február 12-én, szerdán, helyi idő szerint 10 óra 15 perc körül, ködös időben a San Diego-öbölbe zuhant az Amerikai Haditengerészet egyik EA-18G Growler típusú harci repülőgépe.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.