Jóváhagyta az indiai kabinet azt a javaslatot, amely több mint 4 milliárd dollár értékben 10 darab amerikai, C-17 típusú katonai szállító repülőgép vásárlását irányozza elő. Ilyen nagy értékű védelmi megállapodás korábban még nem volt a két nemzet között - közölte június 6-án, hétfőn egy név nélkül nyilatkozó indiai tisztségviselő. Az indítvány szerint az ügyletben érintett amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalatnak a 4 milliárd dollár 30 százalékát a védelmi iparba kell befektetnie Indiában.
A C-17 Globemaster III típusú teherszállító repülőgépeket elsősorban tankok és nehéz katonai felszerelések szállítására, illetve humanitárius szükséghelyzetben evakuálásra használják. A mostani megállapodást azután hagyta jóvá Új-Delhi vezetése, hogy elutasított egy másik amerikai fegyvereladási ajánlatot (a Boeing és a Lockheed Martin cégek jelentkezését egy 11 milliárd dolláros, 126 vadászrepülőgép beszerzéséről szóló pályázatra).
A védelem területén Új-Delhi és Washington között eddig a 2009-ben megkötött, nyolc darab Boeing P-8I típusú tengeri felderítőgép megvásárlásáról szóló, 2,1 milliárd dolláros üzlet számított a legnagyobbnak. 2002 óta India az Egyesült Államok egyre szorosabb stratégiai és katonai szövetségesévé lépett elő a hidegháború idejét jellemző, évtizedeken át tartó fagyos viszonyt követően. A kontinensnyi ország a következő évtizedben mintegy 80 milliárd dollárt szándékozik költeni a védelem korszerüsítésére. A jelenlegi indiai katonai felszerelés 70 százaléka szovjet eredetü. A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint az utóbbi néhány évben a dél-ázsiai állam vált a világ első számú fegyverimportőrévé.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Alig hat héttel az évkezdés után ismét új légitársasággal bővül a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport menetrendje. A Budapest és a kazahsztáni Simkent városa között induló új, közvetlen összeköttetést a SCAT Airlines üzemelteti május 27-től, teljesen új célállomást adva hozzá a Budapest Airport folyamatosan bővülő desztinációs kínálatához.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.